Vasas: megkapta a játékengedélyt a cseh hátvéd

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 15:31
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megkapta a játékengedélyt a júniusban szerződtetett Vít Benes.

Mint ismert, a piros-kékek hosszú távú szerződést kötöttek a cseh légióssal, aki az első vizsgálatokon megfelelt. Később, a tüzetesebb vizsgálatok során Benes azonban bevallotta, tizenöt évvel ezelőtt súlyosabb operáción esett át (14 évesen kivették az egyik veséjét), ami miatt sokáig nem kapott játékengedélyt a magyar élvonalba.hosszú távú szerződést kötöttek a cseh légióssal, aki az első vizsgálatokon megfelelt. Később, a tüzetesebb vizsgálatok során Benes azonban bevallotta, tizenöt évvel ezelőtt súlyosabb operáción esett át (14 évesen kivették az egyik veséjét), ami miatt sokáig nem kapott játékengedélyt a magyar élvonalba.

A Vasas csütörtökön bejelentette, Benes egyedi elbírálás alapján most megkapta a magyarországi játékengedélyt, ezzel minden akadály elhárult, így a 28 éves játékos pályára léphet – igaz, a klub honlapja megjegyzi, Benes megsérült a szerdai, III. kerületi TVE elleni felkészülési mérkőzésen, ami miatt kivizsgálás vár rá.

A Vasas azt is bejelentette csütörtökön, hogy egy évre kölcsönvette az MTK-tól Vogyicska Bálintot. A 19 éves középpályás játékjogát 2018 nyarán „egy nem teljesíthetetlen összegért” meg is vásárolhatja az angyalföldi klub. Vogyicska vasárnap már pályára is léphet a Balmazújváros elleni idegenbeli bajnokin.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vít Benes (cseh, FK Jablonec – Csehország), Lubos Kamenár (szlovák, Slask Wroclaw – Lengyelország), Jan Simunek (cseh, Dukla Praha – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Vogyicska Bálint (MTK)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Hidi Patrik (Honvéd, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás, szabadon igazolható)
Távozók: Borvető Áron (Vác FC), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként), Novák Csanád (gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Osváth Attila (debreceni kölcsön után Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin
(Puskás Akadémia), Berecz Zsombor (Dinamo Zagreb – Horvátország), Manjrekar James (kanadai), Mahir Saglik (török)

Legfrissebb hírek

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
8 órája

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
9 órája

Thiago Silva 41 évesen visszatér Európába, megvan az új csapata

Minden más foci
2025.12.20. 16:36

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Döntött De Paul jövőjéről az Inter Miami – hivatalos

Minden más foci
2025.12.12. 15:39

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Osztrák jégkorongliga: amerikai csatárral erősített a Fehérvár

Jégkorong
2025.12.02. 18:41
Ezek is érdekelhetik