Vasas: Megérdemeltük a kiesést – Vancsa Miklós

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 09:16
null
Vaskó Tamásék a Honvéd elleni meccsel búcsúztak az NB I-től (Fotó: Meder István)
A tizenharmadik forduló után, a Balmazújvárostól elszenvedett hazai 2–1-es vereséget követően a Vasas három pontra volt a harmadik helytől, és kilencre a kiesést jelentő tizenegyediktől. A meccset követő héten Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője lapunk 2017. október 27-én megjelenő, „Lehet, hogy kiesnek" című cikkében arról beszélt, hogy alázat, akaraterő és győzni akarás nélkül a csapat kieshet. Bár ennek nyilván nem örül, az utolsó fordulóban beteljesedett a jóslata.

 

– Megérdemelte a Vasas a kiesést?
– Mondhatnánk, hogy másfél éve albérletben játszunk, hogy nagy méretű füves edzőpálya nélkül készültünk, de az egész idényt nézve azt kaptuk, amit érdemeltünk. Ha nem látjuk be, hogy ezúttal kiesést érdemeltünk, nincs jövőképünk. Az a csapat, amely az utolsó huszonkét fordulóban csak háromszor nyer, nem mutogathat senki másra, nem nézhet gyanakvóan a riválisok eredményeire, csak saját magát hibáztathatja. Erre a mérlegre nincs magyarázat, már az is csoda, hogy az utolsó fordulóban volt esélyünk elkerülni a kiesést. Ha csak egyetlen meccsel többet nyerünk, bent maradunk. De a tizedik hely is gyalázatos szereplés lett volna.

TÁVOZÓ LÉGIÓ
Mivel az NB II-ben nem szerepeltet légiósokat a Vasas, a klubtól a nyáron biztosan távozik Kire Risztevszki, Felix Burmeister, Manjrekar James, Vít Benes, valamint Jevhen Pavlov. Egyelőre nem tudni, lesz-e olyan külföldi, akiről esetleg csak ideiglenesen mond le a klub, és a következő idényben kölcsönadja.

– Milyen változások várhatók a játékoskeretben?
– Légióst nem szerepeltetünk az NB II-ben, ez biztos. Akadnak olyan labdarúgók, akik megígérték, hogy a másodosztályban is velünk maradnak, akik szeretik a klubot, és vannak, akikért már bejelentkeztek NB I-es csapatok. Minden ajánlatot megfontolunk, aztán eldöntjük, melyik labdarúgót engedjük el és kit tartunk itt. Az biztos, hogy a következő hetekben a romokból kell újjáépíteni a csapatot.


– Milyen céllal vághat neki a Vasas az NB II-nek?

– El kell döntetünk, hogy a következő idényben egyből a feljutás lesz-e a célunk, vagy esetleg megvárjuk, amíg fiatal labdarúgóink beérnek, és készen állnak az első osztályra. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt három idényben több fiatal tehetséget adtunk a felnőtt- és a korosztályos válogatottaknak, de persze nem sokat érünk ezzel, ha közben kiesünk.

– A vezetőségnek mekkora a felelőssége a kiesében?
– Természetesen mi is hibáztunk. A vezetőség alakítja ki a játékoskeretet, vállalom a felelősséget azokért az igazolásokért, amikor olyan labdarúgó érkezett a klubhoz, aki nem segített nekünk. Ugyanakkor az előző idényhez képest a kulcsemberek közül csak Korcsmár Zsolt távozott, vagyis ezzel a kerettel nem lett volna szabad kiesni, a játékosokban megvolt a képesség a bentmaradáshoz.

– A Honvéd elleni meccset a többségi tulajdonos Jámbor János mellől nézte végig. Beszéltek Michael Oenning vezetőedző sorsáról?
– Nem. A német edzőnek június harmincadikán lejár a szerződése, a napokban asztalhoz ülünk, és eldöntjük, hogy vele vagy nélküle tervezzük-e a folytatást.

– A hétvégén nem lépett pályára a csapat egyik alapembere, Vít Benes, aki az utolsó fordulóra szervezte az esküvőjét. A sorsdöntő meccs előtt miért engedte el a Vasas egyik alapemberét?
– Hozzám csak az utolsó előtti forduló után, a Haladás elleni győzelem másnapján jutott el a hír, hogy Vít Benesnek a Honvéd elleni meccs időpontjában lesz az esküvője. Ezt Ferenczi István, a csapat erőnléti edzője közölte velem, azt mondta, a cseh hátvéd korábban Michael Oenning vezetőedzőtől kapott engedélyt arra, hogy az utolsó fordulóban ne kelljen pályára lépnie. Nem tudom, mi az igazság, én próbáltam menteni a menthetőt. Megtiltottam neki, hogy elmenjen az esküvőre, megígértem Benesnek, hogy az összes költséget megtérítjük, sőt, a repülőjegyét is álljuk, amivel a Honvéd elleni meccs után elrepülhet a lagzira. Azzal hitegetett minket, hogy megoldja, ennek ellenére nem jelent meg a pénteki edzésen, se szó, se beszéd lelépett. Amatörizmus a meccs napjára tervezni a lagzit, ezt biztosan nem hagyjuk szó nélkül. De nem vagyok nyomozó, nem érdekel, ki és mikor engedte el – már ha elengedte egyáltalán. Döbbenetes az egész.

NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik