Vasas: „Magyarországon éreztem először, hogy hisznek bennem”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.17. 09:47
Azért jött Magyarországra, mert itt jobban érezte a megbecsülést, mint Németországban és Spanyolországban – árulta el a kanadai Red Nation futballszaklapnak adott interjújában Manjrekar James, a Vasas dominikai születésű kanadai légiósa.

A 23 éves középpályás2012-ben Pécsen kapott szerződést, majd Diósgyőrben játszott, mielőtt a Vasashoz került. Az NB I-ben sokáig éllovas, a téli szünetben 3. helyezett angyalföldieknél négy meccsen kapott lehetőséget.

„Európában akartam focizni, ezért több helyen is jelentkeztem próbajátékra, voltam Németországban és Mallorcán is. Aztán adódott a magyarországi lehetőség Pécsen, ahol először éreztem azt, hogy hisznek bennem. Tudtam, hogy ez a nehezebb út, de hittem benne, ezért maradtam” – idézi a rednationonline.ca a középpályást.

„Az őszi idényem a Vasasnál nehéz volt, sérült voltam a felkészülés alatt, és a válogatott szünetek is megszakították a szezont. Így nem tudtam olyan nagy hatással lenni a csapatra, mint remélték. Bosszantó, de dolgozom tovább, hogy ez a trend megforduljon – folytatta a kilencszeres válogatott James. – Magyarország remek hely, a futball színvonala jó, és kifejezetten érdekesek a meccsek, mert ebben a szezonban tényleg bárki bárkit legyőzhet.”

James szerint a kanadai futball kulcsa az lehetne, ha saját ligát alapítanának, mert bár az MLS-ben van három kanadai csapat (Montréal, Toronto, Vancouver), a kanadai játékosok idegenlégiósnak számítanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik