Újpesten sem tört meg a debreceni átok

2011.04.10. 19:31
null
Hiába vezetett kétszer a Debrecen, az Újpest mindkétszer egyenlített (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I 22. fordulójának vasárnapi rangadóján a DVSC-TEVA hiába vezetett kétszer is az Újpest otthonában, a lila-fehérek Jarmo Ahjupera révén mindkétszer egyenlíteni tudtak, így továbbra is várat magára a címvédő első szezonbeli vendégsikere.

A hazai pályán jónak mondható mérlegű (6 győzelem és 3 döntetlen mellett csupán 1 egyszer kikapó) Újpest fogadta az idegenben még nyeretlen(!) címvédő DVSC-TEVA-t (9 mérkőzésen mindössze három döntetlenre futotta a hajdúságiak erejéből).

SZAVAZÁS

Jelentős előnyre tett szert az NB I-ben a listavezető Videoton. Lát arra esélyt, hogy bármely rivális megelőzze a fehérváriakat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A papírforma mégis a vendégek sikerét ígérte inkább, hiszen a debreceniek minimális célkitűzése a 2. hely, míg az újpestiek csak a 12. helyen szerénykedtek, és ennek megfelelően a vendégek kezdtek veszélyesebben. Bár Yannick távoli lövése és Coulibaly fejese még nem okozott túl nagy riadalmat a hazai szurkolóknak, a 12. percben már a hálóban táncolt a labda: Ramos nagyszerű indítását Rubus mellett lekezelte, majd a jobb alsóba lőtt a francia támadó. 0–1

A gólt követően azonban nem az újabb debreceni rohamok jöttek, hanem a gyors hazai akciók, és még mindig nem telt el az első negyedóra, amikor egyenlíthettek volna a lila-fehérek, Lázár 19 méteres lövése azonban centikkel elkerülte a jobb alsót.

A 20. percig két újabb hazai lehetőség maradt ki, előbb Rubus távoli lövését a levegőben úszva hatástalanította Verpecz, majd Mitrovics két szép cselt követően lőtt a bal alsó sarok mellé, ezután azonban negyedóra viszonylagos eseménytelenség következett.

A kissé visszaálló csapatok közül a vendégek nyugodtak meg jobban, és erre kis híján rá is fáztak, ám Rubus egy szöglet után berobbanva 4 méterről az üresen maradt kapu fölé belsőzött.

Az utolsó percekre megint élénkebbek lettek a hazaiak, előbb Takács léc alá tartó szabadrúgását kellett Verpecznek védenie, majd Lázár került ziccerbe Böőr szép passza után, de 14 méterről a jobb alsó mellé helyezett. Nem bírta ki ugyanakkor kapott gól nélkül a félidőt a Debrecen, a 47. percben a sokadik Mitrovics szabadrúgást Takács fejelte keresztbe, Ahjupera pedig érkezett, és 5 méterről, jobbról a jobb sarokba fejelt. 1–1

A folytatásban előbb Mijadinoszki lesgólja borzolta kicsit a kedélyeket, majd Lázár lövésénél kiáltottak többen kezezést, de újabb gól még Balogh veszélyesen pattogó löketéből sem született, így az utolsó fél órára 1–1-es állás mellett fordultak a csapatok.

Na, sokáig nem maradtak gól nélkül a szurkolók, igaz, ismét nem a hazaiak örülhettek: Coulibaly tört be a 16-oson belülre, ott pedig Takács felborította. A megítélt tizenegyest Czvitkovics magabiztosan a másik irányba vetődő Balajcza mellett a jobb sarokba lőtte. 1–2

Ezután azonban ezúttal nem a hazaiak akarata érvényesült, sőt, a vendégek kontráiból Coulibaly révén többször is növelhették volna előnyüket, így az utolsó tíz perc előtt továbbra is 1–2-t mutatott az eredményjelző.

De a hazaiak nem adták fel! A 82. perc Ahjupera szánta el magát lövésre 18 méterről, és ballábas lökete után a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 2–2

Az utolsó percekben mindkét együttes eredménytelenül próbálkozott, így végül egy ponttal gazdagodott.

ÚJPEST–DEBRECEN 2–2 (ÖSSZEFOGLALÓ ÉS ÉRTÉKELÉS)
(A Sport Tv felvétele)
MOST MEGVOLT, AMI EDDIG HIÁNYZOTT –CZVITKOVICS

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Újpest–DVSC-TEVA 2–2 (Ahjupera 45+2., 82., ill. Coulibaly 12., Czvitkovics 64. – tizenegyesből)
KORÁBBAN
Videoton FC–ZTE FC 3–0
Győri ETO FC–Szolnoki MÁV FC 4–2
BFC Siófok–Ferencvárosi TC 1–1
Vasas–MTK Budapest 1–1
Kecskeméti TE-Ereco–Lombard Pápa Termál FC 0–1
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás 3–1
Paksi FC–Kaposvári Rákóczi 2–3
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 15 5 2 46–19 +27 50
2. Ferencvárosi TC 22 12 2 8 34–31 +3 38
3. Paksi FC 22 11 4 7 38–31 +7 37
4. Kaposvári Rákóczi 22 11 3 8 35–29 +6 36
5. ZTE FC 22 11 3 8 37–33 +4 36
6. DVSC-TEVA 22 9 7 6 38–33 +5 34
7. Lombard Pápa Termál FC 22 9 4 9 35–37 –2 31
8. Győri ETO FC 22 8 7 7 26–24 +2 31
9. Vasas 22 8 5 9 27–33 –6 29
10. Kecskeméti TE-ERECO 22 9 13 36–41 –5 27
11. Újpest FC 22 7 6 9 34–30 +4 27
12. Budapest Honvéd 22 7 6 9 26–27 –1 27
13. Szombathelyi Haladás 22 7 5 10 29–30 –1 26
14. MTK Budapest 22 6 6 10 26–33 –7 24
15. BFC Siófok 22 5 8 9 18–28 –10 23
16. Szolnoki MÁV FC 22 3 5 14 19–45 –26 14
Legfrissebb hírek

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
26 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
34 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
1 órája