A Kaposvár fordulatos meccsen nyert Pakson

2011.04.09. 19:02
null
Kétgólos hátrányból még felállt a Paks, de a Kaposvár tudott újítani (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a harmadik Paks az ötödik helyen álló Kaposvár együttesét fogadta. A vendégeknél Milan Perics tudott duplázni, a 17. és a 48. percben is gólt lőtt. Paksi részről Bartha László válaszolt az 59. percben, majd két perccel később Magasföldi József egyenlített. A vendégek győzelmet érő gólját Oláh Lóránt szerezte meg a 79. percben.

Nagy lehetőséghez jutott a mérkőzés előtt a paksi gárda, hiszen a Ferencváros siófoki pontvesztése miatt egy esetleges győzelemmel felléphetett volna a második helyre a tabellán. A Kaposvárnak is számít azonban minden pont, ha életben akarja tartani esélyeit a dobogós helyezés megszerzésére. Mindazonáltal a Rákóczinak inkább a kupában vannak szép eredményei, amelyben mai ellenfelét kétszer is legyőzte, és minden bizonnyal azzal a szándékkal utazott Paksra, hogy megszerezze tavaszi első győzelmét.

SZAVAZÁS

Jelentős előnyre tett szert az NB I-ben a listavezető Videoton. Lát arra esélyt, hogy bármely rivális megelőzze a fehérváriakat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A meccs a várakozásoknak megfelelően küzdelmesen kezdődött, de nemcsak egymással kellett megharcolnia a két csapatnak, hanem a természet erőivel is. Amíg azonban a hazaiak a széllel bajlódtak, addig a Kaposvár gyorsan megszerezte a vezetést. A 17. percben Balázs bal oldali szabadrúgására középen Milan Perics érkezett, és 7 méterről a kapu bal felső sarkába bólintotta a labdát (0–1).

Nem sokkal később megduplázhatta volna előnyét a Rákóczi. Perics ismét villant, amikor nagy erejű szabadrúgást végzett el a kaputól mintegy 22 méterre. A labda a lécről a gólvonal elé pattant le, és a védőknek kellett gyorsan tisztázniuk. Perics példáján felbuzdulva a másik oldalon Magasföldi is egyből rálőtte a megítélt szabadrúgást, de Kovács kapus résen volt, és szögletre ütötte a lövést.

A hazaiak kezdtek magukhoz térni a gól utáni sokkból. Heffler jobb oldali beadását Böde kapásból kapura lőtte, a vendégek kapusának minden rutinjára szüksége volt, de reflexeinek köszönhetően fölé tudta ütni a léc alá tartó lövést.

A második félidő elején a hazaiak jóformán még az öltözőből sem értek ki, Perics máris megszerezte csapata és önmaga második gólját. A 48. percben Balázs passzából Oláh ugratta ki a góllövőt, aki a kilépő Csernyánszki mellett a kapu jobb oldalába gurított (0–2).

Ezután azonban beindultak a hazaiak. Az 59. percben Montvai csúsztatott Vayerhez, aki nagy sprint után érte el a labdát, majd beadta azt a teljesen üresen álló Barthához. A csatár senkitől sem zavartatva fejelhetett a lényegében üres kapuba (1–2).

Mindössze két perc múlva az egyenlítő gól is megszületett, akkor Bartha jobb oldali beadását Magasföldi vette le mellel, és félfordulatból kilőtte a bal alsó sarkot a tizenhatos vonaláról (2–2).

A kaposváriakat azonban nem törte meg a gyorsan bekapott két gól és az egyenlítés, ugyanis a 79. percben visszavették az előnyt. Gujic adott remek labdát Oláhnak, aki betört a tizenhatoson belülre, és mivel a védők nem tudták őt leszerelni, a kaputól tíz méterre elvállalta a lövést, és a bal alsóba lőtt, megszerezve a Kaposvár győzelmet érő gólját (2–3).

Ezzel a győzelemmel a Rákóczi továbbra is a közvetlen élbolyban van, és a dobogós helyezések sorsába is beleszólhat, hiszen csupán egypontos hátrányba került mai ellenfelével szemben, aki továbbra is a bronzérmes helyet foglalja el a képzeletbeli dobogón.


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 22 15 5 2 46–19 +27 50
2. Ferencvárosi TC 22 12 2 8 34–31 +3 38
3. Paksi FC 22 11 4 7 38–31 +7 37
4. Kaposvári Rákóczi 22 11 3 8 35–29 +6 36
5. ZTE FC 22 11 3 8 37–33 +4 36
6. DVSC-TEVA 21 9 6 6 36–31 +5 33
7. Lombard Pápa Termál FC 22 9 4 9 35–37 –2 31
8. Győri ETO FC 22 8 7 7 26–24 +2 31
9. Vasas 22 8 5 9 27–33 –6 29
10. Kecskeméti TE-Ereco 22 9 13 36–41 –5 27
11. Budapest Honvéd 22 7 6 9 26–27 –1 27
12. Újpest FC 21 7 5 9 32–28 +4 26
13. Szombathelyi Haladás 22 7 5 10 29–30 –1 26
14. MTK Budapest 22 6 6 10 26–33 –7 24
15. BFC Siófok 22 5 8 9 18–28 –10 23
16. Szolnoki MÁV FC 22 3 5 14 19–45 –26 14
Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
30 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
57 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
3 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik