Rebrik góljával nyert Kecskeméten a Pápa

2011.04.09. 18:02
null
A Pápa három pontot szerzett Kecskeméten (Fotó: Gy. Balázs Bence)
Címkék
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a tizedik Kecskemét a nyolcadik helyen álló Pápát fogadta. Két ellentétes félidőt követően a vendégek Gyenyisz Rebrik 79. percben szerzett góljával megnyerték a találkozót. A hazaiak négy perccel korábban büntetőt hibáztak, és egy kapufát is rúgtak. A gólszerzőt aztán túlzott gólöröm miatt a játékvezető kiállította, de csak egy percig voltak emberhátrányban a vendégek, mert Sindou Dosso is a kiállítás sorsára jutott.

A két csapat között két hely, de csupán egy pont volt a különbség a forduló előtt, így a hazaiak győzelmük esetén megelőzhették vetélytársukat. Ennek szellemében kezdték a találkozót a lila-fehérek, s a találkozó elején egyértelműen ők uralták a játékot. Több helyzetet is kialakítottak, de Litsingi két lövése is a kapu fölé szállt, míg Csukicsét Szűcs védte.

SZAVAZÁS

Jelentős előnyre tett szert az NB I-ben a listavezető Videoton. Lát arra esélyt, hogy bármely rivális megelőzze a fehérváriakat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 27. percben aztán a viharos szél is a hazaiakat segítette, miután Mohl szöglete után a beívelt labda a lécen csattant, Alempijevics lövése pedig a kapu mellé szállt. Az első vendéghelyzetre a 40. percig kellett várni, akkor is szabadrúgásból veszélyeztetett Bárányos, akinek lövését Ribánszkinak kellett védenie.

Az ellentámadásból viszont Vujovics vezette rá a labdát Szűcsre, el is fektette a hálóőrt, de kisodródva csak az oldalhálóba talált. Mivel Alempijevics újabb lövése is a kapu mellé szállt, a kecskemétiek új eredményjelzőjén a szünetben is 0–0 volt látható.

A félidőben egyik edző sem lehetett igazán elégedett, hiszen a hazaiaknak vezetniük kellett volna, a vendégeknél viszont a játék is akadozott, így végül aztán Véber György cserélt, s Quintero helyén Rebriket küldte harcba. Ez használt is a pápaiaknak, akik a második félidő elején a kapuba is találtak, de a játékvezető les miatt nem adta meg Marics fejesét.

Ez azonban nem szegte kedvét a vendégeknek: előbb Zulevs távoli bombája szállt a kapu fölé, majd Bárányos lövését és Marics szabadrúgását kellett hárítania Ribánszkinak. Az igazi fordulat a 75. percben következett, amikor Supics buktatta a 16-oson belül Dossót, amiért a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiaknak, Csukics 11-esét azonban Szűcs védeni tudta.

A 79. percben a visszafutó Mohl csúsztatott meg rosszul egy előrevágott labdát, amely így Rebrikhez került, s a vendégek támadója, miután betört a 16-oson belülre, egy csel után a kapu bal alsó sarkába lőtt (0–1).

A pápaiak tehát megszerezték a vezetést, a játékvezető azonban a gólszerzőnek túlzott gólöröm miatt felmutatta a második sárga lapot, így aztán létszámban megfogyatkoztak a vendégek. De csak egy percig voltak emberhátrányban, mert Zulevs buktatta a csereként beálló Dossót, aki törlesztett, amiért a játékvezető őt is kiállította.

A hátralévő időben már csak egy Bertus-lövésre futotta a hazaiaknak, amelyet Szűcs kapus védett. A játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, de mivel a hazaiak még büntetőből sem tudtak a kapuba találni, nem érdemtelenül vitte haza a három pontot a pápai csapat.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Kecskemét–Pápa 0–1 (Rebrik 79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 22 15 5 2 46–19 +27 50
2. Ferencvárosi TC 22 12 2 8 34–31 +3 38
3. Paksi FC 22 11 4 7 38–31 +7 37
4. Kaposvári Rákóczi 22 11 3 8 35–29 +6 36
5. ZTE FC 22 11 3 8 37–33 +4 36
6. DVSC-TEVA 21 9 6 6 36–31 +5 33
7. Lombard Pápa Termál FC 22 9 4 9 35–37 –2 31
8. Győri ETO FC 22 8 7 7 26–24 +2 31
9. Vasas 22 8 5 9 27–33 –6 29
10. Kecskeméti TE-Ereco 22 9 13 36–41 –5 27
11. Budapest Honvéd 22 7 6 9 26–27 –1 27
12. Újpest FC 21 7 5 9 32–28 +4 26
13. Szombathelyi Haladás 22 7 5 10 29–30 –1 26
14. MTK Budapest 22 6 6 10 26–33 –7 24
15. BFC Siófok 22 5 8 9 18–28 –10 23
16. Szolnoki MÁV FC 22 3 5 14 19–45 –26 14
Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
30 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
57 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
3 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik