Szivics lemondását elfogadta a vezetőség

2009.10.21. 08:59
null
Szivics búcsúzik a KTE-től? (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE-Ereco vezetőedzője a délelőtt folyamán a Nemzeti Sport előzetes információinak megfelelően felajánlotta lemondását a klub vezetőségének. Információink szerint a vezetőség elfogadta a lemondást. A klub délután három órakor tart sajtótájékoztatót az ügyben.
A PÁLYAEDZŐ ÉS A KAPUSEDZŐ IS TÁVOZOTT
  A kecskeméti klub hivatalosan ma délután jelentette be Szivics lemondását, amit a vezetőség el is fogadott. A vezetőedzővel együtt Szabó Zoltán pályaedző, és Momir Csirics kapusedző is távozik a kecskeméti klubtól. Mivel nem egy előre megtervezett döntésről van szó, a klubnak ebben a pillanatban nincs jelöltje a vezetőedzői posztra, a tárgyalások csak most kezdődnek el - olvasható a KTE hivatalos honlapján.

 

Amint arról a reggeli órákban beszámoltunk, Tomiszlav Szivics az Újpest elleni Magyar Kupa-találkozó után az öltözőben közölte játékosaival, hogy lemond posztjáról.

Szivics a ma délelőtt folyamán a vezetőknek is felajánlotta a lemondását, amit információink szerint elfogadott a KTE vezetősége.

A Kecskemét hazai pályán 5–2-re elvesztette a nyolcaddöntő első mérkőzését, Szivics az összecsapást követő nyilatkozatában a következőket mondta: „Nem találok szavakat, nem is nagyon tudok mit mondani.”

A KTE tizenegy meccsen szerzett tizenegy pontjával jelenleg a 12. helyen áll az első osztályú bajnokságban, legutóbbi négy meccsén nyeretlen maradt, a hétvégén Pakson 2–1-es vereséget szenvedett, szombaton a Ferencvárost fogadja.

Legfrissebb hírek

Ami Szonnak nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
24 perce

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
29 perce

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
1 órája

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
3 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
4 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik