HIRDETÉS
PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2017.07.08 10:50 Frissítve: 2017.07.08 11:32

Strandfocista gólkirály a Fradiban – a BLSZ II-ből

A héten a jelgavai Európa-liga selejtezőn csereként pályára lépő, 19 éves Csernik Kornél játéka a nemzetközi kupában több szempontból is különlegességnek számít a Ferencvárosban, de ő már előretekint – „megyünk a harmadik csillagért”.

Csernik Kornél (középen, fehér cipőben) tisztában van vele, sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy rendszeresen lehetőséget kapjon a Ferencvárosban (Fotó: fradi.hu)
 
 

 

– 2015 őszén az ötödosztálynak számító BLSZ II-ben szerepelt, most az Európa-ligában lépett pályára, még ha csak csereként is. Amikor 2016 februárjában a Fradihoz érkezett, számított erre?
– Az igazi az lesz, ha már nemcsak csereként, tíz-tizenöt percre állhatok be, hanem a kezdőcsapatba is bekerülök. Sok munkát fektettem abba, hogy idáig eljussak, örülök, hogy lehetőséget kaptam. Amikor másfél évvel ezelőtt a Ferencvároshoz kerültem, az volt a célom, hogy minél előbb az első csapatban is bemutatkozzam. Miután ez az előző idényben sikerült, most azért dolgozom, hogy fokozatosan egyre több lehetőséghez jussak.

 
Bőle: Nem a válogatott miatt jöttem haza; román nem leszek

– Mit szól ahhoz, hogy kétezeröt után – amikor Laczkó Zsolt tizennyolc évesen játszott UEFA-kupa-selejtezőt – ön a legfiatalabb, illetve az első húsz év alatti ferencvárosi játékos, aki nemzetközi kupameccsen játszott?
– Olvastam erről, de amikor az ember pályára lép, nem az efféle rekordok járnak a fejében. Csak arra összpontosítottam, hogy a balhátvéd poszton megvalósítsam, amit az edzőm kért. Örülök, hogy ez sikerült, mivel a poszt kissé idegen tőlem.

– Csonka Andrással, Kundrák Norberttel, valamint a kapus Varga Ádámmal együtt négyen voltak a keretben tizenéves fiatalok, akik az előző szezonban még az FTC utánpótlásában szerepeltek. Mennyire foglalkozik külön is Thomas Doll vezetőedző a képességeik fejlesztésével?
– Az edzéseken sokszor megállítja a játékot, hogy egy-egy játékhelyzetben elmagyarázza, mit kellett volna másképp csinálnunk, vagy mikor és hogyan kellene belépnünk a játékba. Abban igyekszik segíteni, hogy mielőbb felvegyük a ritmust, amelyet a felnőttfutball megkövetel. Erőnlétben kellene a legtöbbet fejlődnöm.

– A Fradiban fiatalon csapatba kerülni különösen nehéz feladat, hiszen amíg sorra érkeznek külföldről a rutinos vetélytársak, addig önök szeretnének tapasztalatot szerezni ezen a szinten.
– Tény, hogy nehéz dolgunk van, hiszen teljesen más egy rutintalan fiatalt a csapatba állítani, mint egy kész játékost. De hát ez a Ferencváros! Minden edzésen hozni kell a maximumot, s a mérkőzéseken annyi idő alatt kell bizonyítanunk, amennyit kapunk.

– Több poszton is szerepelt már az első csapatban. Melyik áll önhöz a legközelebb?
– Voltam védekező középpályás, játszottam a szélen is, és bár jobblábas vagyok, korábban tudatosan a bal lábamat is fejlesztettem. Az utánpótlásban inkább támadóként vagy a csatár mögött jobbról, illetve balról indulva futballoztam. Ezek a szerepkörök állnak hozzám a legközelebb, de természetesen mindig azon a poszton igyekszem a legjobb tudásomat nyújtani, amelyiken Thomas Doll számít rám.

 
A Jelgava–FTC El-selejtezővel, illetve a Ferencvárossal kapcsolatos korábbi cikkeinket itt találja meg

– Sokan Nagy Ádámhoz hasonlítják a futballját. Ő lehet a példakép?
– Kicsit talán más a posztunk, mert én inkább támadó középpályás vagyok. De az út, amelyet Nagy Ádám ilyen rövid idő alatt bejárt, példaértékű lehet a fiatal játékosoknak. Nagyon sok munkával igenis ki lehet emelkedni.

– Nagy Ádám nem játszott a Fradiban nemzetközi kupameccset, de ő is szerepelt a Kelen SC-ben, és mindkettejüknek van futsalos múltja. Ez utóbbi mennyire segíti a nagypályás profik között?
– Amellett, hogy a Kelen SC-ben nagypályán játszottam a BLSZ II-es bajnokcsapatban, szerepeltem utánpótlás-korosztályban a futsal NB I-ben, míg a felnőttek között a futsal NB II-ben. Ez a gyors játék, a sok egy az egy elleni játékhelyzet miatt lehet hasznos. Voltam viszont bajnok és gólkirály a felnőtt magyar strandfocibajnokságban is. Ez utóbbinak a levegőben történő labdakezelések elsajátításában, valamint a rúgótechnika csiszolásában lehet szerepe. Azt is mondhatom, hogy mindent kipróbáltam, ami foci, de amióta a Ferencvároshoz szerződtem, már csak a nagypályás futballra összpontosítok.

– Az U19-es bajnokságból kiöregedett, így az FTC-nél csak az első csapatban lesz lehetősége játszani. Elképzelhetőnek tartja, hogy még a nyáron kölcsönadják a több játéklehetőség reményében?
– Ezzel nem foglalkozom. A jövő héten kezdődik a bajnokság, megyünk a harmadik csillagért, vagyis a harmincadik bajnoki címért, megnyernénk újra a Magyar Kupát, s persze folytatódik az Európa-liga. Szeretnénk a kupasorozatban minél tovább jutni. Most ezek a célok lebegnek előttem.

EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA

1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Jelgava (lett)–Ferencváros 0–1 (Priskin 37.)
Továbbjutott:
a Ferencváros, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel

2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 13.)
21.00:
Ferencváros–Midtjylland (dán)
VISSZAVÁGÓ (július 20.)
19.00:
Midtjylland (dán)–Ferencváros

2019.02.18 21:18:24

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. A Fradinak lőtt ollózós gólja megvillantotta az ismerős varázst.

2019.02.18 09:29:21

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

Játékosszeretők, óbudai verőlegények és a sportág ősi hangszerének eredete Pluhár István öltözői dalgyűjteményében.

2019.02.18 11:30:49

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Kisvárda közelebb van a dobogóhoz, mint a 12. Haladáshoz – szombathelyi mélység királyi paródiával...

2019.02.17 23:10:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu