Pintér: Ilyen jó tavaszi meccset még nem játszottunk ősszel

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 09:47
null
Pintér (balra) ismét sikerre vezette csapatát, míg Kondáséknak továbbra sem megy (Fotó: Mirkó István)
A Győri ETO a Debrecen elleni 2–0-s sikerével továbbra is szárnyal a labdarúgó NB I-ben, és persze a győrieket irányító Pintér Attila is nagyon elégedett a csapatával. A Lokinak azonban nem megy az utóbbi időben: Kondás Elemér szerint már látható volt némi javulás, de most megint elbuktak. Horváth Ferenc mindenkinek megadja a tiszteletet, de el is várja azt.

GYŐRI ETO–DVSC-TEVA 2–0

Pintér Attila, a Győr vezetőedzője: „Ilyen jó tavaszi mérkőzést még nem játszottunk ősszel. Remek ellenfelet, a bajnokot győztük le, és nem érdemtelenül, hanem látványos, közönségszórakoztató találkozón. Az első félidőben hiába játszottunk jobban és veszélyesebben, a befejezések nem sikerültek. Ha pontosabbak vagyunk elöl, már az első félidőben biztossá tehettük volna a győzelmet. Izgalmas volt a folytatás, de azt is tudni kell, hogy gondokkal küszködtünk a héten, több játékosom is kevesebbet edzett sérülés miatt, ezért tűntek néhányan fáradtabbaknak. A csapat újra bizonyította erejét, azt, hogy a játékosaink egymásért is tudnak küzdeni, míg a kritikus pillanatokban a közönség is rendkívül sokat segített nekünk."

„Még nem foglalkozunk a táblázattal, a helyezésekkel. Sokszor elmondtam már, bennünket mindig a következő meccs érdekel. Kedden Paksra megyünk a Magyar Kupa-visszavágóra, majd pedig a Haladás ellen készülünk. Ez az, ami foglalkoztat bennünket, semmi más."

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője: „Mindkét csapat győzelemre játszott, és ha a második félidőben pontosabbak vagyunk, miénk lehetett volna a győzelem.A mai játék már a korábbi, sikeres Debrecent idézte – a vereség ellenére is. Felkapaszkodtunk a gödör szélére, ám a rendkívül erősen és szervezetten futballozó Győr visszalökött bennünket. Ennek ellenére nem vagyunk elkeseredve. A kapott gól után elkezdünk még erősebben, még bátrabban futballozni, majd rákényszerítettük akaratunkat az ETO-ra. Sajnos a befejezések nem sikerültek. Aztán ott volt még a meg nem adott tizenegyes, mert véleményem szerint Adamo Coulibaly buktatásáért büntető járt volna, no meg kiállítás."

„Bár jelentős a hátrány, nincs vége a bajnokságnak, úgyhogy még minden megtörténhet. S mint már korábban elmondtam, csak azt sajnálom, hogy az Egertől és a Pakstól kikaptunk. Azt azonban most még egyszer hangsúlyozom, hogy a győri játék már optimizmussal tölt el."

KTE-PHOENIX MECANO–FERENCVÁROS 2–2

Horváth Ferenc, a KTE vezetőedzője: „Sajnos meg kellett feleznünk a mézeskalácsot, pedig mi az egészet szerettük volna. Úgy láttam, sokáig mi irányítottuk a játékot, és közelebb álltunk a győzelemhez, elég, ha az utolsó pillanatokban a lécen csattanó lövést említem. Ugyanakkor az is tény, hogy az ilyen mérkőzések jót tesznek a magyar futballnak, hiszen mindkét csapat támadni akart."

„Nagyon nagy tempót diktált a csapat, várható volt, hogy többen csak hetven percig bírják, aztán négy-öt játékost cserélni kellett volna. Ettől függetlenül elégedett vagyok, és persze nagyon várom a téli felkészülést, hogy sokat dolgozva elérjük, ezt a tempót kilencven percig bírjuk majd."

„Örülök ennek a kérdésnek, mert így tisztázhatunk néhány dolgot – reagált Horváth Ferenc arra a kérdésre, összeszólalkozott-e a kiállított Alekszandar Alempijeviccsel. – Olyan játékos támadott meg, akivel két szót nem beszéltem soha életemben. A miskolci jótékony célú mérkőzés kapcsán már azt is olvastam, miattam robbant ki a verekedés, holott szétválasztani, nyugtatni akartam a feleket. De említhetném azt a kollégát, aki a játékos-pályafutásomat minősíti, holott ő nemhogy labdába, talán még konzervdobozba sem rúgott egész életében. Lehet, hogy fiatal edző vagyok, de a tiszteletet mindenkinek megadom, és emiatt el is várom."

BUDAPEST HONVÉD–SIÓFOK 2–0

Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője: „Olyan csapattal találtuk szembe magunkat, amelyik az életéért harcol. Láttam a Siófok legutóbbi három mérkőzését, egyiken sem játszott rosszul, ezúttal is rendkívül szervezetten futballozott. Úgy élem meg a mérkőzést, mintha magam is ott lennék a pályán. Próbáltam a koncentrációt megtartani a labdarúgókban. A Siófok alig várta, hogy kitámadjunk, erre nagyon oda kellett figyelnünk. Sok volt az eladott labda, hibáztunk a mezőnyben. Sajnos a sérülések sem kerülnek el bennünket, főleg a középpályán, és a védelemben vannak gondjaink.

Voltak lehetőségeink, még ha nem is túlzottan sok. Még egyszer mondom, nehéz találkozó volt, de két góllal azért csak nyertünk valahogy..."

Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója: „Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez, ám nemcsak a vereség miatt vagyok csalódott... Semmi veszélyt nem jelentettünk az ellenfél kapujára, ugyanakkor pozitívum, hogy játékosaink sportemberként viselkednek a pályán. Újpesten sokkal jobban futballoztunk. Látni kell, a Honvédnak minőségi védőjátékosai vannak, a mi támadójátékunk viszont messze nem képvisel igazi minőséget.

„Tavaly bravúrosan szerepeltünk, ám azt már az idény kezdete előtt tudtuk, hogy nehéz lesz újabbsikeres szereplést produkálni. Azonban továbbra is hiszek abban, hogy a folytatásban gólokat tudunk majd szerezni, jönnek a győzelmek és akkor közelebb kerülünk a bentmaradáshoz."

EGER–HALADÁS 1–2

Simon Antal, az Eger vezetőedzője: „Ebben a mérkőzésben több volt. Az első félidőben még úgymond pozíciójáték folyt, a csapatok fogást kerestek egymáson. Talán a Szombathely birtokolta többet a labdát ebben az időszakban. Aztán a szünet után veszélyeztettünk, majd az ellentámadásból jött a sokadik öngól. Hihetetlen!"

„A tavasszal – mármint a meteorológiai értelemben vett tavasszal – három egymást követő bajnokit játszunk otthon. Illetve szeretnénk végre már otthon játszani. A sokadik ígéretet kaptuk arra, hogy elkészül a világítás, nem kell újra és újra idegenben futballoznunk. Siófokon győznünk kell, hogy lőtávolban maradjunk."

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője: „Voltak jó meccseink idegenben is. Több találkozót is megnyerhettünk volna, valamiért azonban nem sikerült. Azt gondolom, hogy ezúttal megérdemelten diadalmaskodtunk. Az első félidőben elsősorban pozícióharc volt, a másodikban viszont már több nagy helyzetet, ziccert alakítottunk ki."

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ, A VASÁRNAPI PROGRAM
Újpest–Diósgyőr
16.30 (Tv: m2)
Lombard Pápa–Videoton
18.30 (Tv: Sport2)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 16 11 4 1 34–14 +20 37
2. MTK Budapest 16 8 5 3 25–17 +8 29
3. DVSC-Teva 16 8 1 7 22–17 +5 25
4. Videoton FC 15 7 4 4 20–13 +7 25
5. Budapest Honvéd 16 7 4 5 26–22 +4 25
6. Kaposvári Rákóczi 16 6 5 5 16–18 –2 23
7. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
8. Haladás 16 5 5 6 21–17 +4 20
9. Újpest FC 15 5 5 5 23–20 +3 20
10. KTE-Phoenix Mecano 16 5 5 6 20–23 –3 20
11. Diósgyőri VTK 15 5 5 5 13–17 –4 20
12. MVM Paks 16 4 8 4 22–19 +3 20
13. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
14. Lombard Pápa FC 15 4 5 6 15–23 –8 17
15. Egri FC 16 2 5 9 12–26 –14 11
16. Siófok 16 1 3 12 11–33 –22 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik