Győzelemmel köszöntötte a Honvéd Bozsikot

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 20:36
null
Délczeg Gergely (9) lőtte a Honvéd második gólját a sereghajtó ellen (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a hatodik helyezett Budapest Honvéd a sereghajtó Siófokot fogadta. Gól nélküli első félidőt követően a 68. percben Souleymane Tandia fejesével szerzett a hazai csapat vezetést, amelyet aztán a hosszabbításban Délczeg Gergely büntetőjével még meg is toldott.
A tabellán elfoglalt helyezéseknek megfelelően a hazaiak kezdték aktívabban a találkozót, s Délczeg Gergely révén akár két gólt is szerezhettek volna, de a támadó előbb Kurucz Péter kapust találta el, majd később a kapu fölé lőtt nagy helyzetben.


A túloldalon előbb az előző fordulóban duplázó Melczer Vilmos tesztelte egy nem túl erős lövéssel Kemenes Szabolcs kapust, majd Jusuf Dajic bólintott a kapu fölé egy beívelt szabadrúgást.

A félidő közepén aztán jött egy sérülés és egy kényszerű csere a hazaiaknál – Patrick George Ikene-King szenvedett combizomszakadást –, amit követően jócskán visszaesett a hazaiak teljesítménye. Ugyan továbbra is többet birtokolták a labdát, ám helyzetbe nem tudtak már kerülni a szünetig.

Sajnos a második félidő úgy kezdődött, ahogyan az első abbamaradt, azaz eseménytelen és sok hibával tarkított mezőnyjátékkal. Jellemző, hogy az első húsz perc legveszélyesebb jelenete egy Deák István által felfejelt labda volt, amely kis híján a saját kapujába hullott.

Aztán a 68. percben egy szabadrúgást követően megszerezte a vezetést a Honvéd: Ivancsics Gellért ívelt be egy szöglettel felérő pontrúgást a jobb oldalról, s a rövid saroknál érkező Souleymane Tandia négy méterről csúsztatott a kapuba (1–0).

A gólnak köszönhetően azért kissé megélénkült a mérkőzés, mert a vendégeknek is sürgősebbé vált a támadás, a hazaiak pedig fellelkesültek a vezetésüktől. A 73. percben Ivancsics kis híján visszakapta a kölcsönt, mármint a gólpasszt Tandiától, de a századik honvédos meccsén pályára lépő játékos lövését Kurucz bravúrral védte.

A vendégek ugyan igyekeztek, de gólt nem tudtak szerezni, sőt igazán helyzetet sem sikerült kialakítaniuk, mi több, a hosszabbításban a századik NB I-es meccsét játszó Fehér Zsolt ellökte a 16-oson belül Vernes Richárdot, a megítélt büntetőt pedig Délczeg Gergely értékesítette (2–0).

Ezzel a kispestiek győzelemmel ünnepelhették a klub korábbi legendájának, a stadion névadójának, a sajnálatosan korán elhunyt Bozsik Józsefnek a 85. születésnapját.

BUDAPEST HONVÉD–SIÓFOK 2–0
EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 16 11 4 1 34–14 +20 37
2. MTK Budapest 16 8 5 3 25–17 +8 29
3. DVSC-Teva 16 8 1 7 22–17 +5 25
4. Videoton FC 15 7 4 4 20–13 +7 25
5. Budapest Honvéd 16 7 4 5 26–22 +4 25
6. Kaposvári Rákóczi 16 6 5 5 16–18 –2 23
7. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
8. Haladás 16 5 5 6 21–17 +4 20
9. Újpest FC 15 5 5 5 23–20 +3 20
10. KTE-Phoenix Mecano 16 5 5 6 20–23 –3 20
11. Diósgyőri VTK 15 5 5 5 13–17 –4 20
12. MVM Paks 16 4 8 4 22–19 +3 20
13. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
14. Lombard Pápa FC 15 4 5 6 15–23 –8 17
15. Egri FC 16 2 5 9 12–26 –14 11
16. Siófok 16 1 3 12 11–33 –22 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik