A Lombard hosszabbításra késztette a Fradit, de elbukott

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 16:52
null
A Lombard és a Ferencváros megküzdött egymással a Ligakupában, végül a Fradi örülhetett (Fotó: Veres Viktor, archív)
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján a Lombard Pápa az első meccsen elszenvedett 3–1-es vereséget követően látta vendégül a Ferencvárost. Bár a rendes játékidőben sikerült kiharcolniuk a hazaiaknak a hosszabbítást, Csukics betalált a ráadásban, így Szabó Ottó gólja csak szépségtapaszt jelentett. A Ferencváros jutott a Ligakupa elődöntőjébe.

A Lombard Pápa az elmúlt két hétben kétszer is kikapott a Ferencvárostól. Előbb a fővárosban 3–1-re a Ligakupa negyeddöntőjének első felvonásán, majd vasárnap a bajnokságban Pápán 3–0-ra. A harmadik próbálkozásra mindenképpen győzelemre áhítoztak a hazaiak.

Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, az 5. percben Arszics veszélyeztetett. Ezután átvette a játék irányítását a Ferencváros, többször is a pápai kapu elé került, de a lehetőségei kimaradtak. Az első húsz percben sok volt a szabálytalanság, az átadási hiba, nem alakult ki folyamatos játék. A hazaiak a 30. percig nem sok vizet zavartak a vendégek kapuja előtt.

A 30. percben azonban némileg váratlanul vezetést szerzett a Lombard Pápa. Arszics tört kapura a bal oldalról indulva, a tizenhatoson belül lövésre vállalkozott, amelyet először még Jova védeni tudott, de a kipattanót ismét a pápai támadó szerezte meg, és hat méterről a kapu bal oldalába lőtt. Jova beleért még ebbe is, de már csak beljebb tudta segíteni a labdát. 1–0

Talán a gól üdvös hatása volt, hogy megélénkült a mérkőzés, a hazaiak bátrabban kezdtek támadni, hiszen összesítésben még mindig a Ferencváros állt továbbjutásra. Egyre-másra vezették a Fradi kapujára a labdát, és a 36. percben kis híján növelték is előnyüket.Lagator szúrta rá 25 méterről, de jobblábas, erős lövése a lécen csattant.

A Ferencvárosra ébresztően hatott a csattanás, és két perccel később Gyömbér egyenlíthetett volna, de két méterről sem tudta a kapuba fejelni Hakola szögletét. Az is igaz, hogy a Ferencváros hátvédje meglehetősen kiszorított helyzetből próbálkozott.

A kitámadó vendégek ellen kontratámadásokkal operált a Lombard, és a 44. percben majdnem újabb gólt szerzett. A mindig veszélyes Arszics kapott kiváló indítást Quinterótól, egyenesen kapura húzott, majd 14 méterről a kifutó Jova felett átemelte a labdát. Az irányzékába azonban egy kis hiba csúszott, centiméterekkel pattogott el a lövés a bal kapufa mellett.

A második félidőben cserékkel frissített a Ferencváros, bejött Jenner és Böde. Mindjárt meg is lett az eredménye, hiszen a 46. percben Böde kitűnő labdát tálalt a bal oldalon felfutó Martinus elé, aki óriási helyzetből, 14 méterről, ballal centiméterekkel lőtt a bal alsó sarok mellé.

Nem telt el hosszú idő, máris egyenlített a Ferencváros. Az 54. percben Sváb centerezett pontosan a bal oldalról, középen feltartóztathatatlanul érkezett Böde Dániel, aki teljesen egyedül találta magát, így nem okozott gondot neki négy méterről a kapuba vágni a labdát. 1–1

A gól azonban csak időlegesen zavarta meg a Lombardot, és bár a nagyobb helyzet a 60. percben Gyömbér előtt adódott, a 64. percben már újra vezettek a hazaiak. A ferencvárosi kapu előtti kavarodás után a labda a felzárkózó Orozco elé perdült, aki 18 méterről, laposan, nagy erővel a bal alsó sarokba lőtt. 2–1

Az utolsó negyedórát nagyon megnyomta a Lombard, és fokozatosan ráerőltette akaratát a Ferencvárosra. A 87. percben Griffiths veszélyeztetett, de Jova menteni tudott. A 89. percben azonban kiegyenlítette összesített hátrányát a Pápa! Orozco 25 méteres hatalmas bombát eresztett meg a jobbösszekötő helyéről. A lövés a lécről a gólvonalra pattant, a kipattanóra Lagator rajtolt rá, aki három méterről az üres kapuba fejelt. 3–1

Ezzel már hosszabbításra állt a meccs. A rendes játékidő hosszabbításában még Aborah lőhetett volna gólt, de a hazai lécről kipattant a labda.

Mivel összesítésben 4–4 volt az állás, és mindkét találkozón 3–1-re nyert a hazai csapat, jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A Ferencváros abban a tudatban játszhatott, hogy egy góllal már sokra juthat.

Ez a gól meg is született a 93. percben. Martins tört előre a jobb oldalon, pontosan játszott középre az érkező Csukics elé, aki hat méterről a kapu közepébe lőtt. 3–2

A gól után hevesen reklamált a pápaiak vezetőedzője, Zsivóczky Gyula, mert szerinte lesállás előzte meg a Fradi találatát. A játékvezető a lelátóra űzte az ideges szakvezetőt.

A hosszabbítás második félidejében sem adták fel a hazaiak, folyamatosan igyekeztek támadni, sokáig eredmény nélkül. Aztán a 117. percben Besic második sárga lappal kiállt, a szabadrúgásból pedig Szabó Ottó pazar lövéssel vette be Jova kapuját. 4–2

Ezzel összesítésben egyenlő volt az állás, de az idegenben rúgott több góllal a Ferencváros állt továbbjutásra.

Az utolsó percekben már nem változott az állás, így a budapesti zöld-fehérek nagy csatában jutottak a elődöntőbe.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

PERCRŐL PERCRE

120. perc: Vége a meccsnek, nyert a Pápa, de idegenben lőtt több góllal továbbjutott a Ferencváros.
117. perc: Növelte előnyét a Lombard! A szabadrúgásból Szabó Ottó 22 méterről ballal lőtt kapura. A labda a bal oldali kapufáról pattant a hálóba. 4–2
117. perc: Besic kapott sárgát Griffiths buktatásáért. Ez már a második volt neki, kiállt.
115. perc: Jenner kapott sárgát reklamálásért.
108. perc:
Jenner végzett el szabadrúgást az oldalvonal mellől. Harminc méterről ívelt a kapu elé, de a szél megnyomta a labdát, amely váratlanul a léc tetejéről pattant ki.
106. perc: Elkezdődött a hosszabbítás második félideje.
105. perc: Vége a hosszabbítás első félidejének.
105. perc: Jenner
jobb oldali szabadrúgása után Böde fejelt hat méterről, de a bal alsó sarokra tartó labdát Markek kiváló mozdulattal tolta szögletre.
104. perc: Arszics végzett el szabadrúgást 30 méterre a kaputól, nagy erejű lövését azonban Jova kipiszkálta a léc alól.
96. perc:Arszics kapott sárgát reklamálásért.
Még két gólra lenne szüksége a Lombardnak, ha tovább szeretne jutni...
94. perc: Zsivóczky Gyula hevesen reklamált a játékvezetőnél, mert lest látott a gól előtti pillanatokban. A játékvezető nem díjazta a magánszámot, a lelátóra zavarta a pápaiak edzőjét.
93. perc: Megint gólt szerzett a Fradi! Martins tört előre a jobb oldalon, pontosan játszott középre az érkező Csukics elé, aki hat méterről a kapu közepébe lőtt. 3–2
92. perc:Jasarevic tört kapura a jobb oldalon, de nagy helyzetből Jovába püfölte a labdát. A kipattanóra Griffiths csapott le, de 17 méterről az üres kapu mellé lőtt.
92. perc: Jenner bal oldali beadása után Böde fejelt öt méterről, de a léc alá tartó labdát Markek nagy bravúrral tolta szögletre.
91. perc: Elkezdődött a hosszabbítás.
90+3. perc: Vége a rendes játékidőnek, következhet a hosszabbítás!
90+2. perc: Szabó Ottó szabálytalankodott sárga lapot érően.
90+1. perc: Bal oldali támadás végén a középen érkező Böde nem találta el a labdát, így került Aborah elé, aki egy átvételt követően jobbal a lécet találta el.
88. perc: Kiegyenlítette összesített hátrányát a Pápa! Orozco 25 méteres hatalmas bombája a jobbösszekötő helyéről a lécről a gólvonalra pattant, de a kipattanóra rárajtolt Lagator, aki három méterről az üres kapuba fejelt. 3–1
87. perc:
Szabó Ottó bal oldali beadása után a középen érkező Griffiths elől a kapujából kimozduló Jova menteni tudott.
80. perc: Józsi György helyett Csukics érkezett a Fradiba.
77. perc: Tóth Bence helyett Tajthy.
76. perc: Arszics
bal oldali beadása után a védőkről kipattanó labda Tóth Bence elé került, aki 20 méterről lőtt, de mellé.
73. perc: Böde
hajtott keményen egy lövőhelyzetért. Sikerrel tette, mert 18 méterről folyosó nyílt előle, de kiváló, kapu bal oldalába tartó lövését Markek kiütötte.
68. perc: Quintero helyett Jasarevic a pápai csapatban.
64. perc: Újra vezet a Lombard! A ferencvárosi kapu előtti kavarodás után a labda a felzárkózó Orozco elé perdült, aki 18 méterről laposan nagy erővel a bal alsó sarokba lőtt. 2–1
63. perc: Beliczky, Griffiths csere.
62. perc: Besic kapott sárga lapot.
62. perc: Tóth Bence
nagy erővel lőtt centiméterekkel a bal felső sarok mellé.
61. perc: Tóth Gábor kapott sárgát, mert szabálytalankodott Martins ellen.
60. perc: Gyömbér
lépett ki középen, de a kapujából kimozduló Markek nagy bravúrral hárított.
59. perc: Lagator
játszott vissza kitűnően a mögötte érkező Németh Milán elé, aki húsz méterről lőtt, de labdája kapu fölé szállt.
A Lombard Pápának most már két gólra van szüksége a hosszabbítás kiharcolásához.

54. perc:
Egyenlített a Ferencváros. Sváb centerezett pontosan a bal oldalról, középen feltartóztathatatlanul érkezett Böde Dániel, aki négy méterről a kapuba vágta a labdát. 1–1
46. perc: Elkezdődött a második félidő, és mindjárt hatalmas Fradi-helyzettel. Böde kitűnő labdát tálalt a bal oldalon felfutó Martinus elé, aki óriási helyzetből, 14 méterről, ballal centiméterekkel lőtt a bal alsó sarok mellé.
46. perc: A szünetben cserélt a Ferencváros, Perics helyett Böde, Hakola helyett Jenner érkezett.
45. perc: Vége az első félidőnek. 1–0
44. perc:
Quintero a felezővonaltól remekül indította Arszicsot, aki kapura tört, majd 14 méterről, ballal átemelte a kimozduló Jovát, de labdája centiméterekkel a bal oldali kapufa mellé szállt. Óriási lehetőség volt.
38. perc:
Hakola bal oldali szögletét Gyömbér fejelhette kapura a hosszú saroknál, de két méterről, nagy helyzetben a kapu mellé fejelt.
36. perc:Lagator próbálkozott erős lövéssel 25 méterről jobbal, de labdája a lécen csattant.
30. perc: Vezet a Pápa! Arszics tört kapura a bal oldalról, először még Jova védeni tudott, de a kipattanót ismét a pápai támadó szerezte meg, és hat méterről a kapu bal oldalába lőtt. Jova beleért még ebbe is, de már csak beljebb tudta segíteni a labdát. 1–0
24. perc:
Józsi jobb oldali szöglete után a hosszú oldalnál érkezett Aborah, aki ballal 18 méterről lőtt, de a labda a kapu fölé szállt.
22. perc: Hakola
ívelt a kapu elé a bal oldalról szabadrúgásból. A veszélyesen csapódó labdát Szabó Ottó mentette szögletre.
11. perc:
Aborah tört kapura a jobb oldalról, az alapvonal közeléből, de a visszazáró Orozco az utolsó pillanatban menteni tudott előle.
5. perc:Arszics a bal oldalról, a balösszekötő helyéről lőtt ballal, de labdája a bal alsó sarok mellett szállt el.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés!

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ


LOMBARD PÁPA–FERENCVÁROS 4–2 (1–0) (3–1)
Pápa, Vezeti: Radványi (Viszokai, Szalai)

LOMBARD PÁPA: Markek – Nagy S., Orozco, Tóth G., Szabó O., – Németh M., Arszics, Quintero (Jasarevic, 68.), Tóth B. (Tajthy, 77.) – Beliczky (Griffiths, 63.), Lagator. Cserék: Szűcs L., Szolga, Király B. Présinger

FERENCVÁROS: Jova – Gyömbér, Besic, Fell, Sváb – Aborah, Batik – Martinus, Józsi (Csukics, 80.), Hakola (Jenner, 46.) – Perics (Böde, 46.) Cserék: Ranilovic, Bönig, Orosz, Klein

Gólszerző: Arszics 30., Orozco 64., Lagator 88., Szabó Ottó, 117., ill. Böde 54., Csukics 93.

Továbbjutott: a Ferencváros, 5–5-tel, idegenben szerzett több góllal


AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Eger–Ferencváros
Videoton–PMFC
Az első mérkőzésekre március 20-án, a visszavágókra március 23-án kerül sor. A döntőt április 24-én rendezik.
NEGYEDDÖNTŐ, A VISSZAVÁGÓK EREDMÉNYEI
LOMBARD PÁPA–FERENCVÁROS 4–2 (1–0, 3–1) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–5-tel, idegenben szerzett több góllal.
BUDAPEST HONVÉD–PMFC 3–3 (2–1)
Továbbjutott: a Pécsi MFC, 6–5-ös összesítéssel.
DVSC-TEVA–VIDEOTON 0–0
Továbbjutott: a Videoton, 1–0-s összesítéssel.
GYŐRI ETO FC–EGRI FC 3–3 (2–1)
Továbbjutott: az Eger, 7–4-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik