Paks: Lázok már nem edz a skótokkal; új igazolások

Vágólapra másolva!
2014.07.10. 16:03
Mint arról korábban beszámoltunk, az MVM-Paksi FC szabadlistára helyezett két korábbi válogatott játékost, Horváth Gábort és Lázok Jánost. Jövőjük felől Haraszti Zsolt ügyvezetőnél érdeklődtünk, aki az új szerzeményekről is beszélt.

„Lázok Jánost elengedtem két napra Telkibe a skót Dundee Unitedhez, de az első edzésen kapott egy rúgást a lábára, így már nincs a skótoknál” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Paksi FC ügyvezetője, Haraszti Zsolt. Haraszti Zsolt.

Korábban már jeleztük, hogy a Dundee United magyar csatárt tesztel, de ezek szerint ez nem tartott sokáig. Lázok, aki iránt a PMFC is érdeklődik, ma már újra Pakson gyakorolt, de a többiektől külön.

Az ugyancsak szabadlistára helyezett Horváth Gáborral kapcsolatban Haraszti Zsolt elmondta, hogy a védőnek is volt egy sérülése, de mivel élő szerződés köti a klubhoz, a jövő héttől újra együtt edz Csertői Aurél csapatával.

A paksiakkal kapcsolatos hír, hogy a korábban általunk beharangozott Gévay Zsolt hároméves szerződést kötött, és hamarosan aláírja a két évre szóló megállapodását az Olaszországból hazatérő Tamási Zsolt is. A Puskás Akadémia FC-től érkező Hahn Jánossal is megegyeztek a vezetők, az ő szerződtetése is folyamatban van.

A Kaposvár elleni tegnapi felkészülési meccsen (1–1) pályára lépő Simon András ma már nem edzett Pakson, az ő esetleges szerződtetéséről még nem született döntés.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Tamási Zsolt (Parma – Olaszország), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (?), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Simon András (Győr)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik