Négyből négy 11-est védett ki az NB I büntetőölője!

Vágólapra másolva!
2018.03.12. 10:49
null
A Videoton FC kapusa, Kovácsik Ádám (középen) ismét kivédett egy büntetőt (Fotó:<a href="http://www.vidi.hu" target="_blank"> vidi.hu</a>)
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjában két cikkben pillantunk vissza az aktuális fordulóra. Az első részben a Nemzeti Sportban is olvasható, fordulós „legekkel” jelentkezünk – jöjjön a forduló védése, ravaszsága, legjobb játékosa és csapata.

A FORDULÓ MEGÉRZÉSE ÉS VÉDÉSE – KOVÁCSIK ÁDÁM

Kis híján a lelátóra is felülhetett volna Kovácsik Ádám, hiszen a Videoton–Diósgyőr (4–1) bajnokin alig akadt dolga a fehérvári kapusnak.

Az első félidőben gyakorlatilag nem kellett vetődnöm, semmi védenivalóm nem volt – mondta a Nemzeti Sportnak Kovácsik Ádám, a Videoton 26 esztendős, egyszeres válogatott kapusa. A szünet után előbb egy lövést kellett hárítanom, majd következett Nikolaosz Joannidisz tizenegyese – amelyet kivédtem –, végül Óvári Zsolt szépítő gólja."

Kovácsik Ádám elképesztő statisztikával büszkélkedhet: ebben a szezonban négy tizenegyest lőttek a kapusnak, s ezekből egyetlen gól sem született!


„Amióta az NB I-ben védek, összesen hatszor lőttek nekem tizenegyest, és csupán egy gólt kaptam: még Barczi Dávid talált be két évvel ezelőtt, amikor a szélső Diósgyőrben játszott. Sok felvételt megnézek a tizenegyesrúgókról, figyelem, ki hová szereti lőni, de persze a megérzésemre is hagyatkozom, és a kettőt összegyúrva próbálok túljárni a lövő eszén. Korábban is szerettem büntetőket hárítani. Amikor Olaszországban, a Regginában légióskodtam, a Brescia elleni Serie B-s meccsen két tizenegyest is megfogtam – az egyik lövő Feczesin Róbert volt. Vele szerepeltem is együtt a Videotonban, néha téma volt közöttünk a kivédett büntető, de nem akartam ezzel froclizni.”

Az viszont sűrűbben téma mostanság a Videoton öltözőjében, hogyan előzhetik meg a bajnoki tabellán a Ferencvárost. „Úgy tűnik, hogy a két csapat közül kerül ki a győztes. Szoros a verseny, de még hátra van tizenegy forduló. Ez nagyon sok, s csak azzal kell törődnünk, hogy nyerjük meg minden meccsünket. Abból baj nem lehet.”

A HÉT IJESZTŐ SÉRÜLÉSE – JUHÁSZ ROLAND SAJÁT CSAPATTÁRSÁVAL ÜTKÖZÖTT

„Stopira stoplisa sértette fel az arcomat, de ez már nem is újdonság, hogy a játék hevében megsérülök” – mondta a Videoton védője, Juhász Roland, miután a saját csapattársával ütközött és vérző fejjel kellett lejönnie a pályáról.

Juhász Roland vérző fejjel hagyta el a pályát (Fotó: Tumbász Hédi)
Juhász Roland vérző fejjel hagyta el a pályát (Fotó: Tumbász Hédi)


A FORDULÓ RAVASZSÁGA – BARCZI DÁVID

Újra tudnak mosolyogni az angyalföldiek. No igen, kilenc nyeretlen meccs után régi vetélytársukat, a bajnoki címvédő Bp. Honvédot tudták legyőzni (2–1), s így egy kis levegőhöz jutottak.

Az egyik főszereplő Barczi Dávid volt. Mondhatni, amióta a Videotonból a télen a Vasasba került, második meccsén már másodszor. De micsoda különbség! Míg korábbi klubja, a Vidi elleni rajton kiállították, ezúttal fontos góllal járult hozzá a győzelemhez.

,,Nem mondhatnám, hogy túlizgultam a Videoton elleni bajnokinkat – mondta Barczi Dávid. – Nem vagyok az a sokat szabálytalankodó fajta, bántott, hogy kiállítottak, és kikaptunk azon a meccsen. Mindenki javítani szeretett volna, ezért összeszedettek és fegyelmezettek voltunk.”

Alig kezdődött el a második félidő, és máris 2–0-s Vasas-előnyt mutatott az eredményjelző. Nagy Gergely legutóbb tavaly májusban védett bajnokin, most visszakerült a kapuba, és gólpasszal járult hozzá az angyalföldi sikerhez.

,,Azt azért el kell ismernem, hogy jelentős védelmi hiba is kellett hozzá – mondta Barczi Dávid. – Nagy Gergely hosszan és pontosan lőtte előre a labdát, és mert a kispesti védő alászaladt, nem tudta elfejelni, így egyedül léphettem ki. Arra figyeltem, hogy higgadt maradjak. Láttam, Gróf Dávid vetődik elém, s arra gondoltam, ha laposan lövöm el a labdát, több esélyem van rá, hogy elmenjen mellette. Szerencsére így lett. A Videoton ellen sem játszottunk rosszul, ezért bíztunk magunkban.”

Azért a tapasztalat is sokat ér. Amikor az ígéretes helyzetben kilépő Barczi Dávidot a kispesti Tomás Kosút csak sárga lapot érően tudta megállítani, a Vasas támadója a földön maradt, sőt cserét kért. Amikor megindultak felé a hordággyal, intett, arra azért nincs szükség, inkább lebotorkál a saját lábán, addig is szusszanhatnak egyet a társak.

,,Nem esett jól az ütközés – idézte fel az esetet Barczi Dávid. – Talán maradhattam volna, de úgy voltam vele, inkább jöjjön egy friss ember, a lefújásig hasznosabb lehet, mint én egy medvepuszival a lábamban. A hordágy? Ennyi ravaszság talán belefér. De azért tényleg fájt – sprintelni biztosan nem tudtam volna.”

Érzelmek játéka: az angyalföldi Felix Burmeister (balra) és a kispesti Davide Lanzafame aligha a tavasziasra forduló időjárásról csevegett a Vasas–Honvéd meccsen (Fotó: Török Attila)
Érzelmek játéka: az angyalföldi Felix Burmeister (balra) és a kispesti Davide Lanzafame aligha a tavasziasra forduló időjárásról csevegett a Vasas–Honvéd meccsen (Fotó: Török Attila)

A FORDULÓ HARCOSA – HAHN JÁNOS

A Paks 22 esztendős támadója, Hahn János szombaton nem ismert elveszett labdát, megalkuvás nélkül küzdött, és teljesítményére két büntető kiharcolásával tette fel a koronát a Puskás Akadémia ellen.

Úgy tűnt (nagyjából 75 percen keresztül), hogy nem képes elfáradni. Futott, sprintelt, állandó nyomás alatt tartotta a Puskás Akadémia hátsó alakzatát, és bár gólt nem szerzett, főszerepet vállalt csapata győzelmében.

„Éreztem, jó formában vagyunk, bíztam a győzelmünkben, ugyanakkor még kettő nullás vezetésnél is bevillant, ez bizony még »veszélyes« eredmény, a Puskás Akadémia biztosan nem adja fel – mondta Hahn János. – Így is lett, szinte azonnal jött a szépítés, de amikor megszereztük a harmadik gólt is, már éreztem, »összenyomta« őket. Jó érzés, hogy két tizenegyest is kiharcoltam a vendégek kapuja előtt, végig éreztem, jó erőben vagyok, a versenyfutásokat meg tudom nyerni. Persze van némi hiányérzetem, nagyon szeretnék már végre gólt szerezni, de amíg tart a mérkőzés, nem ez jár a fejemben, mindig a csapatérdek az elsődleges.

Hahn János legutóbb még augusztusban, a Ferencváros elleni 1–1-es bajnokin talált be az NB I-ben, ami azért meglepő, mert az előző idényben hatszor, a két évvel korábbi bajnokságban pedig hétszer volt eredményes. Nyilván nem bánná, ha azt a bizonyos második gólt már legközelebb, az Újpest ellen megszerezné, már csak azért is, mert újabb győzelem esetén akár a harmadik helyre is előreléphet csapata.

„Jól kezdtük a tavaszt, ezen az úton kell továbbmennünk – folytatta a paksi játékos. – Nem titok, szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen végezni, de rajtunk kívül még jó néhány csapatnak ez a célja. Egy pontra vagyunk a harmadik helytől, ugyanakkor az utolsó helyezett is csak nyolc ponttal van mögöttünk – ezért szép a tizenkét csapatos bajnokság. Remélem, tanulunk azokból a hibákból, amelyeket az Újpest ellen a Magyar Kupában elkövettünk, és akkor lesz esélyünk a győzelemre. Egy újabb bajnoki siker sokat érne!”

A HÉT CSELE

„Magyar pályákon ritkán látható cselt mutatott be Bognár István” – ezzel a kommenttel adta közre a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a Facebookon a csapat középpályása, Bognár István megmozdulását a hétvégi, Haladás elleni, 2–1-re megnyert bajnokiról.

A FORDULÓ JÁTÉKOSA – BÖDE DÁNIEL

Alaposan elkapta a rajtot a tavaszi szezonban Böde Dániel, elvégre három bajnokin hat gólt szerzett (az FTC még októberben kiesett a Magyar Kupából, így a Fradi-játékosok – köztük Böde – a tavasszal csak bajnokin léphettek pályára, MK-meccsen nem). Két héttel korábban a Bp. Honvéd elleni rangadón (5–2) kétszer volt eredményes, az előző fordulóban vezetést szerzett a Diósgyőr ellen (1–2), vagyis nem a csatáron múlt, hogy a Ferencváros vereséget szenvedett.

Szombaton a Balmazújváros ellen mesterhármast ért el, vagyis sorozatban háromszor vette be az ellenfél kapuját, sőt, második gólja mellett, amikor védhetetlenül fejelt a kapu bal oldalába, harmadik találata is emlékezetes: Moutari beadását követően egyből, védhetetlenül bombázott a léc alá. Teljesítményét csupán a 60. percben kihagyott tizenegyes rontotta némileg, de összességében ismét a forduló legjobbja volt.

A forduló góllövőjének is megválasztott Bödével készült interjúnk itt olvasható!

A 22. forduló válogatottja a Nemzeti Sport osztályzatai alapján
A 22. forduló válogatottja a Nemzeti Sport osztályzatai alapján
NB I, 2017–2018, 22. FORDULÓ
MÁRCIUS 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–Újpest FC 1–2Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
2701
Vasas–Bp. Honvéd 2–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
1200
Paks–PAFC 3–1
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
860
Ferencváros–Balmazújváros 5–0
Budapest, Groupama ArénaBognár Tamás
6565
Mezőkövesd–Haladás 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
2122
Videoton–DVTK 4–1
Felcsút, Pancho ArénaVad II István
2107
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22145349–21+2847
2. Videoton FC21135347–24+2344
3. Debreceni VSC2295835–27 +832
4. Újpest FC2288631–29 +232
5. Paksi FC2287732–32 0 31
6. Diósgyőri VTK22841036–37 –128
7. Budapest Honvéd2184934–37 –328
8. Puskás Akadémia FC2267927–34 –725
9. Vasas FC22731227–43–1624
10. Szombathelyi Haladás22721323–36–1323
11. Balmazújváros2258926–33 –723
12. Mezőkövesd Zsóry FC2258925–39–1423
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik