A Videoton három góllal nyert az akadémisták ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 13:56
null
Kleinheisler Lászlónak volt csapata ellen kellett küzdenie (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Videoton hazai pályán 3–0-ra legyőzte az újonc Puskás Akadémiát.



Korábbi fiókcsapata ellen lépett pályára a Videoton a magyar élvonalbeli bajnokság 11. fordulójában. A listavezető az újonc Puskás Akadémiát látta vendégül.

Az már az első perctől kezdve jól kivehető volt, hogy a vendég felcsútiak – helyén kezelve az erőviszonyokat – inkább a kontratámadásokra rendezkedtek be, de egyáltalán nem „feltartott kezekkel” léptek pályára. José Gomes együttese magabiztosan diktálta a tempót, s irányította a játékot az első negyvenöt perc során, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kidolgoznia. Az általában kissé túl hosszú indítások legtöbbször az immár magyar válogatott Nikolics Nemanját, illetve Zé Luist keresték, utóbbi egyik kiugrásánál Lubos Hajdúchnak nagyot kellett mentenie.

A túloldalon a rutinos Francisco Gallardo nevéhez fűződött az első félidő legnagyobb vendég helyzete: a spanyol középpályás a jobb szélről tört be, elfektette Stopirát és az ex-felcsúti Kleinheisler Lászlót is, lőni azonban már nem tudott.

A fordulás után az akadémisták voltak aktívabbak, ami nagyon nem tetszett a Vidi-drukkereknek, s ennek hangot is adtak. José Gomes pár perc elteltével beküldte a sérülésből felépülő Kovács Istvánt, ami már sokkal jobban tetszett a hazai publikumnak.

Benczés Miklós: A Videoton ellen a szervezett védekezés is kevés



Nem biztos, hogy Kovács jelenléte miatt, de felélénkült a Videoton játéka. Nildo beadásánál Nikolics fejelt egészen közelről, Hajdúch viszont hatalmas bravúrral védeni tudott, majd pár perccel később Nikolics egyedül mehetett a felcsúti kapura, de a bal kapufa mellé gurított a kiérkező Hajdúch mellett.

A játékrész közepe tájékán nagyon nyomott a Videoton, várható volt, hogy előbb-utóbb meg lesz az eredménye. A 66. percben (nem sokkal Nikolics nagy ziccere után) megszerezte a vezetést a Videoton. Nildo pazar ütemben indította Nikolicsot, ő centerezett, Zé Luis pedig az üres kapuba bombázott. 1–0

Megkönnyebbültek a fehérváriak, alig tíz perccel később jött is az újabb gól. Nikolics lövése elgurult keresztbe a kapu előtt, a hosszú kapufánál Nildo érkezett és estében bepofozta a labdát Hajdúch hálójába. 2–0

A hajrában már nem volt sürgős a Videotonnak, inkább a labda megtartására törekedett. A Puskás Akadémia viszont majdnem betalált: Tischler Patrik elcsente a labdát Paulo Viníciustól, ám egy finom csel után nagy helyzetben a kapu fölé lőtt a tizenhatoson belülről. Nem sokkal később még Czvitkovics Péter előtt is adódott egy nagy ziccer, ám abból sem született gól.

A slusszpoén még hátra volt: a csereként beállt Arturo Álvarez parádés gólt ragasztott a bal felsőbe bal külsővel a 91. percben – beállítva ezzel a 3–0-s végeredményt.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Videoton FCPuskás Akadémia FC 3–0 (Zé Luis 66., Nildo 75., Álvarez 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 9 1 1 26–6 +20 28
2. Diósgyőri VTK 11 7 3 1 20–8 +12 24
3. DVSC-Teva 11 7 2 2 26–11 +15 23
4. Haladás 11 5 4 2 18–13 +5 19
5. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
6. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–13 +4 17
7. Győri ETO 10 4 4 2 17–10 +7 16
8. MVM Paks 11 4 3 4 15–17 –2 15
9. Lombard Pápa FC 11 4 1 6 12–16 –4 13
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 14–22 –8 12
11. MTK Budapest 11 3 2 6 12–13 –1 11
12. Pécsi MFC 11 3 2 6 16–22 –6 11
13. Puskás Akadémia FC 11 3 1 7 11–22 –11 10
14. Mezőkövesd 11 3 1 7 14–26 –12 10
15. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4
LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás 0–2 Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC 3–0 Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest 0–2 Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva 0–3 Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC 3–1Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik