Újra nyert az Újpest, véget ért Debrecenben a Pontes-korszak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.10. 15:20
Kecskeméti albérletében kétgólos győzelmet aratott az Újpest a pocsék formában lévő Debrecen fölött a labdarúgó NB I 19., idei utolsó fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Újpest–Debreceni VSC 2–0 (Andrics 48., Bardhi 77.)LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Újpest–Debreceni VSC 2–0 (Andrics 48., Bardhi 77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nebojsa Vignjevics és Leonel Pontes is győzelmet várt övéitől a kecskeméti Újpest–Debrecen bajnoki előtt, de ezúttal a győzelem kifejezésnek más és más kicsengése volt.

A lila-fehérek ugyanis elképesztő döntetlensorozatot építettek fel, főként önmaguk bosszantására (szeptember közepe óta veretlenek az élvonalban, de csak egyszer nyertek), míg a hajdúságiak olyan remek formát futnak mostanság, hogy szóba került: ha ezúttal sem nyernek, Pontes mester veheti a kalapját.

Nagy meglepetésre Balajcza Szabolcs kezdett az Újpestben, és a veterán, 350. bajnokiját ünneplő kapus a mérkőzés elején kétszer is góltól mentette meg csapatát, másként fogalmazva Nagy Zoltán egyik helyzetét sem értékesítette.

A másik kapu előtt Windecker József hibázott, az ötösről, majd kiderült: a kecskeméti pálya befogadta az Újpestet, mert egy lelkes göröngy nagy helyzetben mentett a már lőni akaró Holman Dávid elől.

Nemsokára még mérgesebbek lettek a debreceniek, mert szerintük (is) piros lapot érdemelt volna a túlpörgő Souleymane Diarra, majd kapustámadást reklamáltak Nemanja Andrics gólja után (tény, Enisz Bardhi lökött picit, de borzasztóan bizonytalanul mozdult ki Verpecz István). 1–0!

Pontes beküldte Takács Tamást, Horváth Zsoltot és az NB I-ben most debütáló nigériai támadót, Chukát is, akiért két évvel ezelőtt még egymillió eurót fizetett a kínai Liaoning. Hiába, Holman elpuskázott ziccere után Enisz Bardhi gyönyörű góllal büntetett. 2–0!

Újra nyert a fővárosi döntetlenkirály, máris véget ért a Pontes-korszak Debrecenben?

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 10 4 5 39–19 +20 34
2. Budapest Honvéd 19 10 4 5 32–17 +15 34
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 19 8 6 5 34–27 +7 30
5. Mezőkövesd Zsóry FC 19 7 6 6 21–22 –1 27
6. Újpest FC 19 6 9 4 30–26 +4 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 19 5 8 6 18–24 –6 23
9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24–36 –12 21
10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20–26 –6 20
11. MTK Budapest 19 4 8 7 12–21 –9 20
12. Gyirmót FC Győr 19 3 4 12 8–31 –23 13

NB I, 2016–2017, 19. FORDULÓ
DECEMBER 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Videoton 1–1
Sopron, Városi StadionVad II István
Újpest–DVSC 2–0Kecskemét, Széktói StadionIványi Zoltán
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–0Budapest, Bozsik József StadionBerke Balázs
DVTK–Gyirmót 1–0 Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
Paks–Vasas 1–0Paks, Paksi StadionKarakó Ferenc
FTC–MTK 1–1 Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik