NB I: Szentes Lázár köszönetet mondott Sisa Tibornak

Vágólapra másolva!
2012.11.26. 11:16
A labdarúgó NB I-ben tegnap a Diósgyőr 1–1-es döntetlent játszott Újpesten. A csapat vezetését a múlt héten Sisa Tibortól átvevő Szentes Lázár köszönetet mondott a távozott szakembernek.

Először is szeretném megköszönni Sisa Tibor munkáját, ebben a pontszerzésben az ő munkája is benne van. Az egy pont egyébként jó eredménynek számít, de még jobban örülök annak a teljesítménynek, amelyet nyújtottunk. Hullámzó, gyors, kemény meccs volt, a végére sajnos elfáradtunk, mert nincs még mindenki százszázalékos állapotban" – nyilatkozta a DVTK szakmai igazgatója, Szentes Lázár az Újpest elleni 1–1-es döntetlent követően. A szakvezető az először kezdő Rudolf Gergely játékára is kitért – Nagy lehetőség van benne, de magam sem tudom, hány százalékos most. Bízom benne, hogy jó felkészülés után csúcsformában futballozik a tavasszal.”Először is szeretném megköszönni Sisa Tibor munkáját, ebben a pontszerzésben az ő munkája is benne van. Az egy pont egyébként jó eredménynek számít, de még jobban örülök annak a teljesítménynek, amelyet nyújtottunk. Hullámzó, gyors, kemény meccs volt, a végére sajnos elfáradtunk, mert nincs még mindenki százszázalékos állapotban" – nyilatkozta a DVTK szakmai igazgatója, Szentes Lázár az Újpest elleni 1–1-es döntetlent követően. A szakvezető az először kezdő Rudolf Gergely játékára is kitért – Nagy lehetőség van benne, de magam sem tudom, hány százalékos most. Bízom benne, hogy jó felkészülés után csúcsformában futballozik a tavasszal.”

Szentes a jövőre nézve támadó szellemű csapatot ígér Diósgyőrbe.

„Még ennél is támadóbbak leszünk. Az én filozófiám ezt követeli meg, ezúttal tizenkilencre lapot húztunk. A belső védőkettős összeállítása is biztos meglepetést keltett, de jól játszottak, nagyszerűen kisegítették egymást a középhátvédeink” – jegyezte meg a szakmai igazgató a Vadász Viktor Gohér Gergő kettős kapcsán.

Az Újpestet irányító Jos Daerden nem volt elégedett a hazai döntetlennel.

„Nyerni szerettünk volna, és az első félidőben el is dönthettük volna a mérkőzést, mert nagy területet hagyott a Diósgyőr, és ezt ki kellett volna használnunk. Ehhez képest lassan mentünk át védekezésből támadásba, alig alakítottunk ki helyzetet, és a gólunk is szerencsés körülmények között esett. Tisza Tibor gólját rossz helyezkedés előzte meg, ami a győzelmünkbe került – fogalmazott a belga szakember, aki a kartörést szenvedő csatáráról Bruno Moraesről is beszélt. – Bruno sérülése igen sajnálatos. Egyébként baleset volt, az ilyen sajnos előfordul a pályán. Meg kell jegyeznem, kitűnő játékvezetés mellett futballozhatott a két együttes.”

Az Újpest csatárát azóta már meg is műtötték, várhatóan 2-4 hétig lesz gipszben a karja.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BRUNO MORAES SZÖRNYŰ KÉZTÖRÉSE

RUDOLF GERGELY: NYERHETTÜNK IS VOLNA AZ ÚJPEST ELLEN

EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÓ NB I, 16. FORDULÓ
ÚJPEST–DVTK 1–1 (Moraes 19., ill.Tisza 65.)
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 16 11 4 1 34–14 +20 37
2. MTK Budapest 16 8 5 3 25–17 +8 29
3. DVSC-Teva 16 8 1 7 22–17 +5 25
4. Videoton FC 16 7 4 5 20–14 +6 25
5. Budapest Honvéd 16 7 4 5 26–22 +4 25
6. Kaposvári Rákóczi 16 6 5 5 16–18 –2 23
7. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
8. Újpest FC 16 5 6 5 24–21 +3 21
9. Diósgyőri VTK 16 5 6 5 14–18 –4 21
10. Haladás 16 5 5 6 21–17 +4 20
11. KTE-Phoenix Mecano 16 5 5 6 20–23 –3 20
12. Lombard Pápa FC 16 5 5 6 16–23 –7 20
13. MVM Paks 16 4 8 4 22–19 +3 20
14. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
15. Egri FC 16 2 5 9 12–26 –14 11
16. Siófok 16 1 3 12 11–33 –22 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik