Fölényben volt a PAFC, de ezúttal sem győzött

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 17:35
null
Nem bírt egymással a két csapat (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 14. fordulójának zárómérkőzésén hiába játszott nagy fölényben a Puskás Akadémia a Vasas ellen, sorozatban az ötödik meccsén sem tudott győzni, 0–0-s döntetlenre végzett.

 

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Vasas 0–0

Felcsút, Pancho Aréna, 986 néző. Vezette: Farkas Ádám

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Az elmúlt hetekben a Diósgyőr, a Balmazújváros, majd a Magyar Kupában a harmadosztályú Dunaújváros elleni kínos vereségek, valamint az ezeket követő ügyvezetői fejmosás és pénzbírság után azt lehetett gondolni, hogy a Vasas játékosai megemberelik magukat, s úgy mennek ki az elmúlt négy bajnokiján szintén nem parádézó (három vereség, egy döntetlen) Puskás Akadémia ellen a Pancho Aréna gyepére, mint akik vért ittak.

Ehhez képest azt láttuk, hogy a Michael Oenning regnálása óta következetesen 3–4–3-as felállásban játszó angyalföldi együttes talán óvatosabb – ha úgy tetszik, bátortalanabb – játékrendszerben kezdte a mérkőzést, mint a német vezetőedző érkezése óta bármikor. Támadásban megmaradt ugyan a 3–4–3-as alapjáték, ám ez sokkal inkább 5–4–1 volt, mert a két szélen Hangya Szilveszter és Szivacski Donát folyamatosan egy vonalban maradt a három középső védővel, s az alapvetően csatár Ádám Martin és Gaál Bálint is rendre visszalépett, csupán Kulcsár Tamást hagyva elöl.

Mintha az a cél hajtotta volna a Vasas vezetőedzőjét: csak nehogy megint egy vállalhatatlan (különbségű) vereségbe szaladjon bele a csapata. Jellemző jelenet volt, hogy amikor a 21. percben a hazaiak középpályása, Márkvárt Dávid meglódult és helyzetbe hozta Prosser Dánielt, a saját tizenhatosa táján csupán szökőévente felbukkanó Ádám Martin szerelte a büntetőterületen belül.

A Vasas az első negyedórában igencsak átadta a területet, alig-alig ment át labdával az ellenfél térfelére, ám miután látszott, hogy a Puskás Akadémia a mezőnyfölény ellenére nem igazán veszélyes kapura (az egyetlen helyzet ebben az időszakban Prosser Dániel jó ballábas lövése volt 15 méterről, amelynél Lubos Kamenár kapus szépen kitolta a léc alól a labdát, majd a kipattanót az oldalhálóba fejelte Szakály Péter), már többször át-átmerészkedett. Volt is ezekben veszély, de tényleges gólhelyzetet mégsem tudtak kialakítani a piros-kékek, míg a felcsútiaknak azért akadt nagy lehetőségük is, midőn egy szöglet után Vanczák Vilmos közeli fejesét vetődve kellett hárítania az angyalföldi kapuvédőnek.

A második félidő első fele kiegyenlített játékot hozott, felváltva vezették támadásaikat a felek, ám a tizenhatos elé érve mindkét oldalon elfogyott a tudomány. Nehezen lehetett elképzelni, hogy gól születik ezen a mérkőzésen, azonban a 73. percben óriási lehetőség nyílt erre, amikor Szivacski Donát és Gaál Bálint együttesen szabálytalankodott Antonio Peroseviccsel a tizenhatoson belül – viszont Josip Knezevic büntetőjét kivédte Lubos Kamenár. A horvát légiósnak ez volt az ötödik tizenegyese az idényben, mindet a jobb sarokba lőtte, és ez volt az első, amelyet elhibázott.

Az egy-egy pontot bezsebelő két gárda a döntetlennel nem tudott kimászni a gödörből – de legalább kikacsintott onnan egy pillanatra.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 8 5 1 28–13 +15 29
2. Videoton FC 14 8 5 1 29–16 +13 29
3. Debreceni VSC 14 7 4 3 23–12 +11 25
4. Budapest Honvéd 14 6 4 4 24–22 +2 22
5. Diósgyőri VTK 14 6 3 5 27–23 +4 21
6. Vasas FC 14 6 2 6 19–23 –4 20
7. Paksi FC 14 4 6 4 22–23 –1 18
8. Puskás Akadémia FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
9. Újpest FC 14 3 7 4 18–19 –1 16
10. Szombathelyi Haladás 14 3 2 9 11–27 –16 11
11. Balmazújváros 14 2 4 8 16–22 –6 10
12. Mezőkövesd Zsóry FC 14 2 4 8 15–28 –13 10
NB I, 2017–2018, 14. FORDULÓ
OKTÓBER 28., SZOMBAT
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Balmazújváros–Bp. Honvéd 0–3
Balmazújváros, Városi StadionVad II István
1239
Debreceni VSC–Paksi FC 3–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Bognár Tamás
2802
Haladás–Diósgyőri VTK 0–3
Sopron, Városi StadionKarakó Ferenc
1120
Mezőkövesd–Ferencváros 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion Pintér Csaba
2935
Újpest FC–Videoton FC 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionSolymosi Péter
1593
Puskás AFC–Vasas FC 0–0Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám
986
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik