Csontzenében hallgatott a futball Pakson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.25. 18:31
null
Simon Attila gólja ezúttal egy pontot ért (fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Paks hiába szerezte meg az első félidőben a vezetést Simon Attila góljával, a második félidőben egy szöglet után Hidi Patrik egyenlített. A nem túl magas színvonalú meccset sok szabálytalanság és ideges hangulat uralta.

A mérkőzés előtt a hazaiak a Videoton elleni vereséget akarták feledtetni, a Honvéd pedig a viszonylag rosszabb rajtját. Fiola Attila viszont bizonyára szívesen fog emlékezni erre a napra, hiszen a száz paksi mezben megvívott találkozójának tiszteletére emlékplakettet kapott.

Horváth Ferenc úgy gondolta, hogy jól helytállt csapata a Videoton ellen, de szerinte ezt az egészet el kell felejteni, mert egy esetleges győzelemmel igen kedvező pozícióból mehetnének Győrbe.

Az első tizenöt perc tapogatózó játékában inkább a Paksnak voltak lehetőségei, de egyik sem volt annyira számottevő, hogy komolyabban a magasba szökjön a Honvéd-drukkerek vérnyomása. A folytatásban sem változott a játék képe, idegesítő hibákat követtek el a játékosok, ritka volt, hogy háromszor egymás után is csapattárshoz kerüljön a labda.

Aztán a Honvéd első védelmi megingását góllal büntette a Paks. A 28. percben egy Távoli indítás után Könyves tette jobbról egyből középre a labdát, Simon Attila becsapta a határozatlan Baráth Botondot, majd 10 méterről a kapu jobb oldalába rúgta a Paks vezető gólját. 1–0

A gól után felélénkült a Honvéd de semmilyen veszélyt nem jelentett Molnár Péter kapujára. Annyit azonban a kispestiek javára lehetett írni, hogy többet birtokolták a labdát. Igaz, ezért nem adtak gólt.

A félidő úgy ért véget egygólos paksi vezetéssel, hogy a Honvéd alig valamit tudott hozzátenni a nem túl élvezetes meccshez. 1–0

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Egészen az 51. percig semmi nem utalt arra, hogy bármi is változhatna. Ekkor azonban egy jobb oldali Honvéd-szöglet után gyönyörű góllal egyenlített a Honvéd! A paksi védők csak álmélkodtak, Hidi Patrik a tizenhatos vonaláról érkezett, és 11 méterről szép mozdulattal a léc alá fejelt. 1–1

A gól jót tett a meccsnek, megélénkült az iram. Egyre másra alakították ki a helyzetféleségeket a csapatok, de a kidolgozott akciók helyett inkább a lövéseket választották. Mondjuk ez is jóval több volt az első félidő iszapbirkózásánál, de a kapusok mindkét oldalon biztosan álltak a lábukon.

A meccs utolsó harmadára úgy fordultak a csapatok, hogy cserékkel igyekeztek az edzők átalakítani együttesük játékát, hogy ezzel tudjanak valamiféle meglepetést okozni. A döntetlennel egyik szakvezető sem volt elégedett, de a játékba igen sok hiba csúszott. Ráadásul egyre többször „színesítették" mindkét csapatnál durvasággal határos keménykedéssel és indulatos szavakkal a meccset.

Az utolsó percekben mindkét gárda nagy erővel küzdött a győztes gól megszerzéséért, de a sok szabálytalanság széttördelte a játékot, újabb gólt nem sikerült elérni. Volt már jobb meccse mindkét csapatnak is, és bizony a küzdelmen kívül nem sok jót adott ma a nézőknek a találkozó, csak a Paksnak és a Honvédnak egy-egy pontot.

MESTERMÉRLEG
„Küzdelmes mérkőzés volt, a pálya talaja kicsit nehézzé tette a játékot. Sajnálom, hogy a végét futsal-szabályok szerint játszottunk, nem lehetett egymáshoz érni. Azt gondolom, mint a két csapat odatette magát, látványra jó volt” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője a Sport Tv kamerái előtt a lefújást követően.
„A döntetlen számunkra megfelelő eredmény, a meccs képe alapján is. Azt kértem a félidőben a játékosoktól, hogy fentebb támadják le az ellenfelet, s próbáltam önbizalmat önteni a fiúkba, hogy a második félidőben jobb teljesítményre legyenek képesek” – vélekedett Marco Rossi, a vendégek trénere.

NB I
5. FORDULÓ

MVM Paks–Honvéd 1–1 (1–0)
Paks, 18.30 óra. Vezeti: Vad II I.
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 5 4 1 17–3 +14 13
2. Videoton FC 5 4 1 14–3 +11 13
3. Lombard Pápa FC 5 3 1 1 5–2 +3 10
4. MVM Paks 5 3 1 1 10–8 +2 10
5. Ferencváros 5 3 2 7–8 –1 9
6. Újpest FC 5 2 2 1 12–7 +5 8
7. Kecskeméti TE 5 2 2 1 9–10 –1 8
8. Haladás 5 1 3 1 5–6 –1 6
9. Diósgyőri VTK 5 1 3 1 5–8 –3 6
10. Budapest Honvéd 5 1 2 2 6–6 0 5
11. MTK Budapest 5 1 1 3 5–6 –1 4
12. Pécsi MFC 5 1 1 3 5–10 –5 4
13. Puskás Akadémia FC 5 1 1 3 4–10 –6 4
14. Győri ETO 5 4 1 6–7 –1 4
15. Mezőkövesd 5 1 4 7–14 –7 3
16. Kaposvári Rákóczi 5 1 4 4–13 –9 1

NB I, 5. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 23., péntek
19.00 KTE-Phoenix Mecano–Haladás 1–1
Szabó Zsolt
Augusztus 24., szombat
16.30 Lombard Pápa–Diósgyőri VTK 0–1
Erdős József
19.00 MTK Budapest–Pécsi MFC 0–1 Németh Ádám
19.00 Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi 1–0
Bognár Tamás
21.00 Újpest FC–Mezőkövesd 6–1 Solymosi Péter
Augusztus 25., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros 4–1
Farkas Ádám
18.30 MVM Paks–Budapest Honvéd Vad II István
20.30 Győri ETO FC–Videoton (Sport2) Kassai Viktor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik