Kétszer egyenlített, mégis kikapott a Puskás Akadémia az MTK-tól

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 16:46
null
Gólgazdag meccsen nyert az MTK (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 14. fordulójában az MTK 3–2-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát. Lencse góljával jutott előnyhöz az MTK, erre Arabuli még a szünet előtt válaszolt. A második játékrészben Baki találatát Knezevic egyenlítette ki, de ez is kevés volt a felcsútiaknak a pontszerzéshez.

 

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

MTK–Puskás Akadémia 3–2 (Lencse 26., Baki 65., Torghelle 81., ill. Arabuli 38., Knezevic 76.)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
, 1849 néző. Vezette: Berke

Becsülettel próbálkozott Kanta József: indított egyet, kettőt, hármat, s még a negyedik sikertelen próbálkozás után sem adta fel – és milyen jól tette! Az MTK Budapest irányítójának ötödik kiugratása ugyanis sikeres volt, Lencse László köszönte szépen, s idénybeli negyedik góljával vezetett a hazai csapat.

A kék-fehérek addig egyértelműen mezőnyfölényben futballoztak, az első fél órában ide-oda járatták a labdát, a felcsútiak futballjában abszolút nem volt benne a gól, jobbára szaladtak a labda és az ellenfél után. Ehhez képest az első ellentámadásukból egyenlítettek, pedig a kontra előtt az MTK-sok rúgtak szögletet...

Az adok-kapok a második félidőben is folytatódott. A két együttes bátran ment előre, egyik sem a védekezésre helyezte a hangsúlyt, ennek kifejezetten jó mérkőzés és sok helyzet lett az eredménye. Az MTK góljára ismét feleltek a felcsútiak, ám amikor már mindenki azt hitte, döntetlen lesz a vége, a hajrára jött Torghelle Sándor, aki első labdaérintéséből mesteri gólt szerzett. Erre mondják, hogy így kell cserélni. A rutinos támadó örömében odaszaladt Feczkó Tamás vezetőedzőhöz, akivel hatalmasat pacsizott. A szakvezető alighanem azzal engedte pályára csatárát, hogy ő szerzi a győztes gólt. 3–2

HÍRES BEJÁRATOK

A mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között avatták fel az Új Hidegkuti Nándor Stadion kapuit. A kék-fehér klub a közelgő, 130. születésnapja alkalmából új táblákat helyezett el a bejáratok fölé, amelyek mostantól a szurkolók által kiválasztott öt egykori sportoló – Weisz Richárd, Tordasi Ildikó, Török Gyula olimpiai bajnokok, Barna Viktor vb-győztes és Wichmann Tamás olimpiai ezüst- és bronzérmes – nevét őrzik.

Wichmann Tamás (balra) és Deutsch Tamás az 5-ös bejáratnál (Fotó: Micheller Szilvia)
Wichmann Tamás (balra) és Deutsch Tamás az 5-ös bejáratnál (Fotó: Micheller Szilvia)
NB I, 2018–2019, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 10., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
DVTK–DVSC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion2553
Iványi Zoltán
MTK–Puskás Akadémia 3–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion1849
Berke Balázs
Kisvárda–Újpest 1–4
Kisvárda, Várkerti Sporttelep2280
Németh Ádám
Paks–Honvéd 0–0 Paks,
Városi Stadion
1283
Szőts Gergely
Haladás–Ferencváros 1–0
Szombathely, Haladás Stadion8294
Farkas Ádám
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
15.30: Mezőkövesd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd,
Városi Stadion
Solymosi Péter
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 9 3 2 27–11 +16 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
4. Mol Vidi FC 12 6 4 2 24–12 +12 22
5. Újpest FC 13 6 4 3 16–10 +6 22
6. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
7. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
8. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21–17 +4 19
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12–26 –14 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik