NB I: Jobb egyszer kikapni 3–0-ra, mint háromszor 1–0-ra – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.02.23. 08:19
null
Szerhij Rebrov is elismerte: megérdemelten nyert a Mezőkövesd (Fotó: Micheller Szilvia)
A Mezőkövesd az első félidei remek futballjával és az azt követő jó védekezésével 3–0-ra megverte odahaza az éllovas és címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I 22. fordulójának rangadóján. Így értékeltek a találkozó után a vezetőedzők.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov elismerte: abszolút megérdemelten nyert a Mezőkövesd.

„Főleg az első félidőben nagyon jól presszingeltek, mi pedig sikertelenül próbáltunk helyzeteket kialakítani. Kellett ez a fajta ébresztő a csapatnak. Természetesen folytatjuk a kemény munkát, talán még keményebben, mint eddig. A futballban ilyen előfordul, a Mezőkövesd pedig nemhiába harmadik, hazai pályán mindig jól játszik. Jobb egyszer kikapni három nullára, mint háromszor egy nullára.”

A Mezőkövesd trénere, Kuttor Attila szerint ez jelentős értékmérő meccs volt csapata számára.

„A mutatott játék alapján megérdemelten nyertünk, talán a legjobb teljesítményt nyújtottuk, amióta én vagyok a Mezőkövesd edzője. Bár a Fradit legyőzni éppúgy három pontot ér, mint bármelyik másik csapatot, ez kimagasló teljesítmény volt.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Mezőkövesd–Ferencváros 3–0 (Karnyicki 11., Besirovic 29., Cseri 33.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 4140 néző. Vezette: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 36–18 +18 46
2. Mol Fehérvár FC 22 13 4 5 39–21 +18 43
3. Mezőkövesd Zsóry FC 22 12 5 5 32–19 +13 41
4. Puskás Akadémia FC 22 9 8 5 35–25 +10 35
5. Budapest Honvéd 22 9 6 7 24–23 +1 33
6. Diósgyőri VTK 22 9 3 10 28–31 –3 30
7. Újpest FC 21 8 4 9 27–31 –4 28
8. Debreceni VSC 21 8 3 10 35–39 –4 27
9. Paksi FC 22 8 2 12 29–39 –10 26
10. Kisvárda 22 7 4 11 28–34 –6 25
11. Zalaegerszegi TE FC 22 5 6 11 28–35 –7 21
12. Kaposvári Rákóczi FC 22 3 1 18 19–45 –26 10
NB I, 2019–2020, 22. FORDULÓ
FEBRUÁR 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2283
Paksi FC–Debreceni VSC 4–2
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
1221
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 4–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóPillók Ádám
2395
Kaposvári Rákóczi–Újpest FC 0–1
Kaposvár, Rákóczi StadionErdős József
1096
Kisvárda–Diósgyőri VTK 2–2
Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás
2512
Mezőkövesd–Ferencváros 3–0Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
4140
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
Tegnap, 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51