Döntetlenre végzett a Honvéd a Puskással a tizenegyesek mérkőzésén

Vágólapra másolva!
2020.02.22. 16:55
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Bp. Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával. A mérkőzés elején Lanzafame tizenegyesét Hegedüs Lajos kivédte, de szünet után ismételhetett az olasz támadó, és ezúttal már nem hibázott. A folytatásban nem tudta növelni előnyét a kispesti csapat, és pár perccel a vége előtt a felcsúti gárda ugyancsak büntetőből egyenlített.
Kétszer rúghatott tizenegyest Lanzafame, de csak egyszer talált be (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Kétszer rúghatott tizenegyest Lanzafame, de csak egyszer talált be (Fotó: Dömötör Csaba) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 1–1 (Lanzafame 52. – 11-esből, ill. Knezevic 88. – 11-esből)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2283 néző. Vezette: Karakó

A futball attól (is) szép, hogy egyetlen perc alatt minden megváltozhat.

A Honvéd–Puskás Akadémia találkozó tizedik percében úgy tűnt, a felcsútiaknál futballozó Varga Józsefet elátkozták a mostani idényre. A 31 esztendős középpályást tavaly nyáron lágyéksérve miatt megműtötték, hosszas kihagyás után novemberben kezdőként lépett pályára az Újpest elleni bajnokin, ám combsérülést szenvedett, és már az első percekben elhagyta a pályát. Az újabb rehabilitációt maga mögött hagyva szombaton ismét a kezdőben kapott helyet (múlt héten csereként már játszott a Kisvárda ellen bajnokin), ám miután a tizenhatoson belül ütemet tévesztett Davide Lanzafaméval szemben, már a tizedik percben büntetőhöz jutottak a kispestiek – igaz, ha néhány másodperccel korábban Szolnoki Roland nem laposan és középre rúgja ki a labdát a beadást követően, felszabadult volna a felcsútiak kapuja. Szóval, úgy tűnt, balszerencsés idényt fut a középpályás, aztán következett a 11. perc, Hegedüs Lajos hárította az olasz támadó büntetőjét, és hirtelen mindkét társa hibáját kijavította.

A kihagyott lehetőség nem szegte a hazaiak kedvét, többet birtokolták a labdát, igyekeztek hátulról építkezni, ám az átütőerő és a pontosság hiányzott, miközben a másik kapunál az egyre inkább magukra találó vendégek többször is közel kerültek a gólhoz. Josip Knezevic szögletei után előbb Urblík József, majd Thomas Meissner szerezhetett volna gólt, ám előbbi lövését a tizenegyest elhibázó csatár blokkolta, a felcsúti hátvéd pedig nagy helyzetben a jobb alsó sarok mellé fejelt. Az első félidő végéhez közeledve Nagy Zsolt átlövése után kipattant a labda Tomás Tujvelről, ezt leszámítva viszont csak szabálytalanságok, pontatlan indítások, egymásnak mutogató játékosok, valamint lassú futball jutott a nézőknek. Nyilván mindkét együttes nyerni akart, ám úgy tűnt, abban egyik fél sem igazán bízik, hogy a kapott gólra kettővel tud válaszolni – maradt tehát az óvatos, kevés kockázatot vállaló és ezáltal nem túl magas színvonalú futball.

A fordulás után a Honvéd előbb eredménytelenül adogatta körbe a vetélytárs védőfalát, majd labdaszerzést követően Amadou Moutari kapura tört, a mögötte loholó Nagy Zsolt pedig eltalálta a támadó sarkát. Tény, aprócska mozdulat volt, ám Karakó Ferenc játékvezető szerint ahhoz éppen elég, hogy a gólhelyzetben lévő csatár egyensúlyát veszítse, így ismét tizenegyest ítélt a kispestieknek. Az elsőt elhibázó olasz futballistában volt annyi kurázsi, hogy ismét odaálljon a labda mögé, és ezúttal esélyt sem adott a vetélytárs kapusának. 1–0

Hátrányban igyekezett nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni a Puskás Akadémia, a fővárosi együttes kapusának többször kellett védenie, igaz, bravúrra nem volt szüksége, miközben a másik kapunál a második tizenegyest kiharcoló csatár kétszer is megduplázhatta volna a Honvéd előnyét, ám egyik helyzeténél sem találta el a kaput. A meccs lezárása Djordje Kambernek sem sikerült, a csapatkapitány közeli lövését Hegedüs Lajos bravúrral védte, míg a másik oldalon David Vanecek közelről a hazai kapus kezébe fejelt.

Az izgalmas hajrában a csereként pályára lépő Mohamed Mezgrani hatalmas helyzetben pörgetett a jobb alsó sarok mellé, a kihagyott helyzetekért pedig megfizetett Giuseppe Sannino együttese. Az utolsó percekben Ivan Lovric ütemet tévesztett a tizenhatoson belül, a játékvezető a meccs harmadik tizenegyesét is megítélte, Josip Knezevic pedig nem hibázott – a Honvéd megnyert meccset engedett ki a kezéből. 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 36–18 +18 46
2. Mol Fehérvár FC 22 13 4 5 39–21 +18 43
3. Mezőkövesd Zsóry FC 22 12 5 5 32–19 +13 41
4. Puskás Akadémia FC 22 9 8 5 35–25 +10 35
5. Budapest Honvéd 22 9 6 7 24–23 +1 33
6. Diósgyőri VTK 22 9 3 10 28–31 –3 30
7. Újpest FC 21 8 4 9 27–31 –4 28
8. Debreceni VSC 21 8 3 10 35–39 –4 27
9. Paksi FC 22 8 2 12 29–39 –10 26
10. Kisvárda 22 7 4 11 28–34 –6 25
11. Zalaegerszegi TE FC 22 5 6 11 28–35 –7 21
12. Kaposvári Rákóczi FC 22 3 1 18 19–45 –26 10

NB I, 2019–2020, 22. FORDULÓ
FEBRUÁR 22., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Puskás Akadémia 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2283
Paksi FC–Debreceni VSC 4–2
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
1221
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 4–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóPillók Ádám
2395
Kaposvári Rákóczi–Újpest FC 0–1
Kaposvár, Rákóczi StadionErdős József
1096
Kisvárda–Diósgyőri VTK 2–2
Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás
2512
Mezőkövesd–Ferencváros 3–0Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
4140
GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik