Csak a Haladás kihagyott büntetője maradt büntetlen, a Videotoné nem

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 15:20
null
A Videoton maradt végül alul a nagy csatában (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy-egy kihagyott büntető után úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlenre végződik a Haladás és a Videoton csatája, de a hazaiak szélsője, Karol Mészáros a 92. percben gólt lőtt. A Haladás új stadionjának avatása óta sorozatban a Ferencvárost, a Puskás Akadémiát és a Videotont is megverte!

 

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Haladás–Videoton 1–0 (K. Mészáros 92.)
Szombathely, Haladás Stadion. Vezette: Kassai

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Parádés első félidőt produkáltak a csapatok, amelyre a másodikban rátettek még egy lapáttal.

Volt minden, kapufák, látványos lövések, nagy esések, még nagyobb helyzetek. Volt büntető is, csak a gól hiányzott – jó ideig –, ám ennek ellenére a nagy hidegben is jól szórakozott a közönség. Ez lehetne a summázat, a bővebb értékelés pedig úgy hangzik, hogy a Haladás azt játszotta, amit a Videoton ellen kell.

Leszűkítette a területeket, szemernyi helyet sem hagyva a vendégek jól cselező csatárainak, a megszerzett labdákkal pedig amilyen gyorsan csak lehetett, támadásba lendültek Myke Ramosék.

Az történt a pályán, amire számítani lehetett, csupán egy meglepetéssel szolgált Michal Hipp, a szombathelyiek szlovák mestere, mégpedig azzal, hogy az egyébként korábban rendre csatárposzton futballozó Miroszlav Grumicsot a védelem előtt játszatta, mert tudta, hogy nemcsak a rutinjára lesz szükség, hanem az átlagon felüli fejjátékára is. A csatárból lett védekező középpályás nem is okozott csalódást, hiszen amolyan ötödik védőként segítette a társakat, s ha tehette meglódult előre.

Nem az ő hibája, hogy a 7. percben kétszer is helyzetbe került a Videoton, ám a vendégek balszerencséjére a labda kétszer is a kapufán csattant. A Haladás azonban nem esett kétségbe, írhatnánk azt is, hogy tulajdonképpen a listavezető lehetőségeit is bekalkulálta a hazaiak mestere, mert tudta, bármennyire is szervezett a csapata, bármennyire is a védekezésre helyezi a hangsúlyt, a képzettebb labdarúgókból álló ellenfélnek lesznek helyzetei.

De tudta azt is Michal Hipp, hogy hátul sebezhető a Videoton, mégpedig azért, mert ritkán támadnak vissza a játékosai, ráadásul a védelme sem a gyors futballistákról híres. Főleg a védelem közepe, amelyben ezúttal kényszerűségből a Fradi ellen nagyot hibázó Fejes András és a korábban mellőzött, egyszeres válogatott Tóth Bence szerepelt. Bizony, többször is megijedhetett a két játékos, leginkább a gyors Myke Ramos hozta zavarba őket a földön és a levegőben is.

A félidő hajrájában úgy tűnt, a Haladás nyeri a taktikai csatát, hiszen az egyik kontraakciót csak szabálytalanul tudta megállítani a Videoton, és Kassai Viktor a hazai szurkolók legnagyobb örömére tizenegyest ítélt. Ám hiába ünnepelt a tábor, mert Németh Márió a kapufára rúgta a labdát. A szünet után a Videoton taktikát váltva valamivel hátrébb húzódott, de csak azért, hogy legyen hely a támadások vezetésére, a kapuja elől kicsalogatott Haladás pedig fáradtságot nem ismerve ment előre, szerette volna megismételni a Fradi elleni bravúrt.

Változatos, jó iramú, izgalmas mérkőzés zajlott a pályán, a közönség pedig díjazta a látottakat, űzte-hajtotta a kedvenceit, így magyar pályán ritkán látható, jó iramú, rengeteg párharcot hozó meccset produkált a bajnoki címre pályázó Videoton, s a kiesés elkerülésért foggal-körömmel harcoló Haladás.

Egyre egyértelműbb, hogy a szombathelyi edzőváltás jó hatással van a csapatra, egyre markánsabban futballoznak Halmosi Péterék, s bánhatják, hogy vége az őszi szezonnak. A Videotonnál más a helyzet: amíg a szakmai stáb nem változtat az együttes védekezésén, ameddig nem találják meg a kontraakciók ellenszerét, esélyük sem lesz a jó szereplésre a nemzetközi porondon. A Vác és a Fradi után most a Haladás is megtalálta a csapat sebezhető pontját.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
NB I, 2017–2018, 19. FORDULÓ
DECEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Videoton FC 1–0
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
Balmazújváros–Mezőkövesd 0–0
Balmazújváros, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Újpest FC 2–1
Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
Vasas–Ferencváros 0–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

Így folytatják tavasszal:

20. FORDULÓ (február 24.)
Ferencváros–Budapest Honvéd
Videoton–Vasas
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
DVSC–Balmazújváros
Paks–DVTK
Újpest–Haladás

A további programot idekattintva nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik