Balmaz–Kövesd: gól nélkül győztes sincs

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.12.09. 15:26
null
Nagy küzdelem volt, a gólok azonban elmaradtak (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a mérkőzés előtti áramszünet miatt tízperces csúszással kezdődő Balmazújváros–Mezőkövesd találkozó rendkívül mély, felázott talajon sok szabálytalansággal tarkítva, kevés helyzet után gól nélküli döntetlennel ért véget.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Balmazújváros–Mezőkövesd 0–0
Balmazújváros, 674 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Négy másodperce tartott a mérkőzés, a harmadik passznál jártunk, amikor a tízméteresre tervezett átadásnál a labda útközben elakadt egy pocsolyában. Aki a passzt adta és kapta volna, azonnal pánikszerűen rohanni kezdett, miközben a letámadással addig nem foglalkozó ellenfél is hirtelen megindult – a teljesen hétköznapi passzból majdnem kabaréjelenet kerekedett.

Nem sokkal ezután ismét a talaj fékezte le hirtelen a labdát, ezt érzékelve a védő utánacsúszott; jó pályán eszébe sem jutott volna ez, hiszen teljesen máshová gurult volna a labda, így aztán sérülésveszélyes jelenet lett a dologból – ez már nem volt vicces.

Két Celsius-fokban, hóesésben a balmazújvárosi stadion gyepszőnyege nem igazán alkalmas futballra, s igen szomorú, hogy ezt évről évre le kell írnunk, de az, aki decemberre bajnokit ír elő Magyarországon, nincs tisztában az időjárással. Tudjuk, külföldön is játszanak, főleg ott, ahol a labdarúgást azért el lehet adni, na de erre a mérkőzésre nézőket remélni, ilyen időjárás mellett – érthetetlen.

A furcsa mégis az, hogy a játékosok az első perctől kezdve tiszteletre méltó módon küzdöttek. Próbáltak nem foglalkozni azzal, hogy a becsúszás után felismerhetetlenül sárossá vált a mezük, vagy azzal, ha a körülmények miatt a ránézésre hibátlan átadás nem ér célba.

Nem csoda, hogy a sokpasszos támadásépítés helyett a csapatok a minél gyorsabb felívelésben bíztak, és a lepattanó labdákból próbáltak meg helyzeteket teremteni. Ilyen viszonyok közepette felértékelődött a szögletek, szabadrúgások szerepe, a legnagyobb lehetőségeket ilyen szituáció után láthattuk.

Először Hudák Dávid szerezhetett volna gólt, ám egészen közelről nem találta el a kaput, míg a másik oldalon egy ártalmatlannak tűnő oldalszabadrúgás után úgy gyorsult fel a labda a nedves füvön, hogy Dombó Dávidnak bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy lábbal menteni tudjon.

A két csapat menekül a kiesés elől, így az egymás ellen megszerezhető pontok duplán értékesek, ennek megfelelően harcolt mindenki, mégis jó volt látni, hogy a nagy tét ellenére az egyik vitatott jelenetet követően a két edző egymásra nevetett – no igen, Horváth Ferenc és Kuttor Attila futballozott együtt.

Az első félidőben úgy tűnt, kettejük közül a kövesdi szakvezető által kidolgozott taktika lehet eredményesebb. Erre utalt, hogy Szécsi Gergőnek a szezon egyik legnagyobb védését kellett bemutatnia, hogy megőrizze kapuját a góltól. Tóth Bence és Koszta Márk nem első alkalommal játszotta át a hazai védelmet, az említett akció végén a támadást a szélen kísérő Lázár Pál adott középre, és Cseri Tamás tulajdonképpen mindent jól csinált: lefejelte a labdát, a kapus mozgásával ellentétes irányba, de mert a labda nem ment eléggé sarokra, a Balmaz kapusa nagyszerű és főleg gyors vetődéssel menteni tudott.

A második félidőben már nem tűnt jobbnak a Mezőkövesd, feljavult a balmazújvárosiak játéka, volt néhány lehetősége a házigazdának, ám a kiegyenlített küzdelemben egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon.

Az akaratra, az elszántságra nem lehetett panasz, ami, tudjuk, alapkövetelmény, ezúttal viszont tényleg kivívták a tiszteletet azok, akik nemcsak az ellenféllel, hanem minden mással is felvették a harcot. A hajrában ismét a házigazda tűnt energikusabbnak, a csereként beállt Fekete Ádám tíz másodpercnyi játékot követően majdnem gólt fejelt, de úgy tűnt, ezen a délutánon a labda képtelen eljutni a hálóig.

Így mindkét csapat pontszerzéssel zárta az esztendőt, a Mezőkövesd Kuttor Attilával a negyedik mérkőzésén maradt veretlen, s a Balmazújváros is reménykedve készülhet majd a tavaszra.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
NB I, 2017–2018, 19. FORDULÓ
DECEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Videoton FC 1–0
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
Balmazújváros–Mezőkövesd 0–0
Balmazújváros, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Újpest FC 2–1
Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
Vasas–Ferencváros 0–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

Így folytatják tavasszal:

20. FORDULÓ (február 24.)
Ferencváros–Budapest Honvéd
Videoton–Vasas
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
DVSC–Balmazújváros
Paks–DVTK
Újpest–Haladás

A további programot idekattintva nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik