Hová tűnt a futball? Egy gól döntött a Honvéd–Pakson

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 15:25
null
Eppel Márton (középen) nem talált be, de a Honvéd így is nyert (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 19. fordulójában a bajnok Bp. Honvéd Gazdag góljával 1–0-ra nyert a vendég Paks ellen. Az első félidőben még kapu felé tartó lövés sem volt, majd a szünet után némileg felélénkült a játék. Lanzafame egy ügyes megmozdulása után született a hazaiak három pontot érő találata. A Paks a hajrára aktívabb lett, ám Kulcsár ziccerben hibázott. A győzelem ellenére a Honvéd vezetői menesztették Erik van der Meert.

 

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Paks 1–0 (Gazdag 61.)
Bozsik-stadion, 1330 néző. Vezette: Berke

„A Bp. Honvéd FC a mai nappal megköszönte Erik van der Meer munkáját és azonnali hatállyal felbontotta a szerződését. A klub ugyanakkor megállapodott az új vezetőedzővel, aki a januári felkészülés kezdetén veszi át a csapatot. Az új vezetőedző személyét és eddigi munkáját honlapunk hétfőn fogja bemutatni. Sok sikert kívánunk Erik van der Meer további karrierjéhez.”

Ezt a közleményt a Paks elleni, szombati győzelem után adta ki a Budapest Honvéd – némileg meglepetésre, hiszen Erik van der Meer, a kispestiek vezetőedzője az 1–0-s győzelem után még magabiztosan nyilatkozott arról, hogy ő folytatja a munkát a tavasszal is a bajnokcsapatnál, kiemelve, nem hiszi, hogy George F. Hemingway, a klub tulajdonosa hagyja magát befolyásolni. Vagyis szidhatják a drukkerek reggeltől estig, nem számít – de csak számított.

A szurkolók ugyanis finoman szólva sem szimpatizáltak a holland szakemberrel – aki információnk szerint valóban a sajtótájékoztató után tudta meg, hogy megköszönték a munkáját –, s ennek hangot is adtak.

Erik, go home!

Piros és fekete színnel, öles betűkkel virított a felirat a Bozsik-stadion bejárata melletti hirdetőtáblán néhány napja – de szombatra ebből nem láthattunk semmit, a meccs napján ugyanis már az egyik politikai párt alakjai mosolyogtak ránk a plakátról, ezzel fedték le a Honvéd-szimpatizánsok óhaját.

Kétségtelen, a bajnokcsapatot szűk fél év alatt leamortizáló, a hibát önmagában sohasem kereső kispesti vezetőedző nem lopta be magát a piros-fekete szurkolók szívébe. Persze nyilván más lett volna a helyzet, ha az együttes sorra húzta volna be a győzelmeket, ám erről szó sem volt.

Ilyen, nem éppen kedvező előjelekkel vágott neki a Paks elleni összecsapásnak a címvédő – s ilyen hangulatban is.

„Bye-bye, Erik, bye-bye, Erik!”

Hangzott fel néhány másodperccel Berke Balázs kezdő sípszava után a rigmus az északi kanyarból – a fővárosi fanatikusok percről percre nyomatékosították, nem bánnák, ha januárban már nem a holland tartaná az edzéseket.

„Marco Rossi, Marco Rossi!”

Sírta vissza a kispesti publikum a Honvédból bajnokcsapatot faragó, de a nyáron búcsúzó olasz szakembert. Eközben amúgy a kispesti gárda sokkal többet birtokolta a labdát, mint a Paks, igaz, helyzetet nem tudott kialakítani. Az első negyedórában szó szerint alig lépték át a félpályát a vendégek, leginkább csak a szemükkel követték a labda útját.

Nyugodtan figyelhettük továbbra is a lelátó népét, hiszen a pályán gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt – a 24. percben előkerültek a zsebkendők is, s bár hihettük volna, hogy a csöpögő orrok miatt kapott egyből a Honvéd-drukkerek többsége a zsebéhez, természetesen Erik van der Meer távozását követelték.

Mi meg azt követeltük volna, hogy lássunk végre egy szép, kidolgozott akciót, ne csak körülményes, lassú, már bocsánat, nézhetetlen futballt, de sajnos nem talált meghallgatásra az óhajunk, leginkább meddő mezőnyjáték zajlott a gyepen.

Már mindenki a szenvedés végét, vagyis Berke Balázs hármas sípszavát várta, amikor Gazdag Dániel révén a hazaiak megszerezték a vezetést. A Honvéd középpályásának gólja után élénkebbé vált a meccs, a vendégek is ráeszméltek, hogy labdarúgó-mérkőzésre érkeztek, így megpróbáltak futballozni. Ez hellyel-közzel sikerült is, még Gróf Dávidnak is adtak néhány feladatot, Kulcsár Dávid pedig óriási ziccerben lőtt a kapu fölé.

Az állás azonban nem változott, a Honvéd három vereség után újra nyert.

„Erik, go home!”

Hangzott fel újra és újra.

S mint kiderült, a klub tulajdonosa, George F. Hemingway eleget tett a drukkerek óhajának.

Kérdés persze, ki követheti a holland edzőt a kispesti kispadon – úgy tudjuk, elképzelhető Supka Attila harmadik visszatérése a XIX. kerületbe, igaz, a szakembert még szerződés köti az NB II-es Szeged 2011-hez. És az sem lenne meglepő, ha a Honvéd U19-es együttesét irányító Simon Miklóst jelentenék be hétfőn.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
NB I, 2017–2018, 19. FORDULÓ
DECEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Videoton FC 1–0
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Berke Balázs
Balmazújváros–Mezőkövesd 0–0
Balmazújváros, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Puskás Akadémia–Újpest FC 2–1
Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
Vasas–Ferencváros 0–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionPintér Csaba
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

Így folytatják tavasszal:

20. FORDULÓ (február 24.)
Ferencváros–Budapest Honvéd
Videoton–Vasas
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
DVSC–Balmazújváros
Paks–DVTK
Újpest–Haladás

A további programot idekattintva nézheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik