A Haladás hazai pályán legyőzte, a tabellán megelőzte a Vasast

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.03.03. 16:51
null
Háromszor örülhetett a Haladás (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 21. körében a Haladás a Vasast fogadta és a kiesés ellen küzdő két csapat meccsét a hazaiak meggyőző fölénnyel nyerték meg. Az első félidő 27. percében Kovács Lóránt találatával szereztek vezetést a szombathelyiek, majd a második félidőben előbb Rácz Barnabás, aztán Myke Bouard Ramos szépségdíjas góljával szűk negyedóra alatt eldöntötték a három pont sorsát. Győzelmével a Haladás megelőzte a forduló előtt előtte álló Vasast és feljött a 9. helyre.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

HALADÁS–VASAS 3–0 (Kovács L. 27., Rácz B. 47., Ramos 59.)
Szombathely, Haladás Stadion, 2866 néző. Vezette:Berke Balázs

A két kapus mozdulata hűen tükrözte a csapatok hozzáállását a mérkőzéshez.

Amíg Lubos Kamenár kényelmesen, többszöri igazgatás után végezte el a kirúgásokat, addig Király Gábor szinte azonnal kigurította a hozzá kerülő labdát. Persze nemcsak az angyalföldi kapus mozdulatai miatt tűnt úgy, hogy a piros-kékeknek tökéletes lenne a döntetlen Szombathelyen. Az előző idény bronzérmese kevés kockázatot vállalt az első félidőben, a két szélen Egerszegi Tamás és Hangya Szilveszter rendre visszazárt a három középső védő mellé, és hiába szerzett olykor labdát az ellenfél térfelén a vendégegyüttes, csak néhány másodpercre tudta megtartani, az első félórában mindössze Berecz Zsombor vállalkozott kapura lövésre.

Ezzel szemben a Haladás az első perctől igyekezett beszorítani ellenfelét, a párharcok többségét megnyerte, a test a test elleni küzdelemben pedig sokkal határozottabbak és keményebbek voltak Michal Hipp játékosai. Nem csoda, ha a labda többnyire a Vasas térfelén pattogott. A hazaiak elsősorban a bal szélen igyekeztek megbontani az ellenfél védelmét, ám hiába érkeztek egymás után a beadások, a pontosság hiányzott a középre ívelt vagy passzolt labdákból.

Más kérdés, hogy az angyalföldiek megtették azt a szívességet, hogy kivédekezett akciók után villámgyorsan visszaadták a labdát a hazaiaknak, akik így sorozatosan szőhették az újabb és újabb támadásokat, s mivel a szombati forduló előtt a Vasas kapta a bajnokságban a legtöbb találatot, számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb góllá érik a vasi fölény.

Végül fél órát sem kellett várni, hogy ez megtörténjen, a kapujából sután kimozduló Lubos Kamenár ugyanis a labda helyett Karol Mészáros fejét találta el, Kovács Lóránt pedig köszönte szépen az ajándék labdát, és az üres kapuba gurította (az előző idény végén a lapunk általi játékosrangsorban a kapusok között első helyen végző Nagy Gergely mindezt a látogatók kispadjáról figyelte...).

Michael Oenning csapata hátrányban sem tudta fokozni a tempót, és ha Karol Mészáros a tizenhatos jobb oldaláról pontosabban ad középre, vagy ha az első félidő utolsó pillanataiban Myke Bouard Ramos kicsit határozottabban tör kapura Vít Benes mellett, még kilátástalanabb helyzetbe került volna a Vasas.

A fordulás után aztán két percet sem kellett várni, hogy ez megtörténjen, az angyalföldi védelem bizonytalanságát kihasználva Rácz Barnabás duplázta meg az előnyt. A testbeszédek pedig mindent elárultak: amíg a hazaiak egy kupacban ölelkeztek a szögletzászlónál, addig a vendégeknél egyetlen labdarúgó sem akadt, aki biztatta volna a társait, a kiesés felé robogó piros-kékek lehajtott fejjel, némán vártak a középkezdésre.

A Haladásnál csapattársak ölelgették egymást, a másik oldalon csupán ugyanabban a csapatban futballozó játékosok álldogáltak tanácstalanul. A megroggyant ellenfélnek hamar megadták a kegyelemdöfést a szombathelyiek, Jevhen Pavlov már az oldalvonalnál álldogált, ám mire a csatár pályára lépett, Myke Bouard Ramos szép egyéni alakítása után háromgólosra duzzadt az előny.

Innentől pedig kezdetét vette a macska-egér játék: az önbizalomtól duzzadó és erőnléti fölényben lévő szombathelyiek esélyt sem adtak a riválisnak a felzárkózásra, pontos passzokkal tartották a labdát, míg a piros-kékeknél tovább szaporodtak a gondok, a szünetben becserélt Csiki Norbertet sérülés miatt kellett lehozni a pályáról.

Az utolsó negyedórában okos, taktikus futballal őrizte előnyét a Haladás, amely fölényes győzelmével elmozdult a kieső helyről, és az utolsó előtti pozícióba taszította a kilátástalanul játszó, mindössze néhány kósza átlövéssel próbálkozó Vasast. S mivel az előző idény bronzérmese október óta nem nyert NB I-es meccset, megeshet, hogy a következő, Honvéd elleni bajnokin nem Michael Oenning álldogál majd a kispad előtt...

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2017–2018, 21. FORDULÓ
MÁRCIUS 3., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Haladás–Vasas 3–0
Szombathely, Haladás StadionBerke Balázs
2866
DVTK–Ferencváros 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám3652
Balmazújváros–Paks 0–0
Balmazújváros, Városi StadionKassai Viktor
578
PAFC–DVSC 0–0 Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
300
Újpest FC–Mezőkövesd 2–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
1546
Bp. Honvéd–Videoton – elmaradt
Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás

TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 13 5 3 44–21 +23 44
2. Videoton FC 20 12 5 3 43–23 +20 41
3. Debreceni VSC 21 9 5 7 34–25 +9 32
4. Újpest FC 21 7 8 6 29–28 +1 29
5. Diósgyőri VTK 21 8 4 9 35–33 +2 28
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 33–35 –2 28
7. Paksi FC 21 7 7 7 29–31 –2 28
8. Puskás Akadémia FC 21 6 7 8 26–31 –5 25
9. Szombathelyi Haladás 21 7 2 12 22–34 –12 23
10. Balmazújváros 21 5 8 8 26–28 –2 23
11. Vasas FC 21 6 3 12 25–42 –17 21
12. Mezőkövesd Zsóry FC 21 4 8 9 23–38 –15 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik