Az utolsó pillanatban mentett pontot az MTK a Haladás otthonában

Vágólapra másolva!
2015.08.01. 17:54
null
Ugrai góljánál tehetetlen volt Hegedüs (Fotó: Reviczky Zsolt)
Az utolsó pillanatban szerzett Thiam-góllal mentett pontot az MTK Szombathelyen a Haladás ellen egy rendkívül jó iramú, helyzetdús meccsen a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A házigazda a mérkőzés nagy részében jobban játszott, de hiába vezetett már két góllal, Hegedüs tartotta a lelket a kék-fehérekben, akik nem adták fel, és egyenlítettek.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Haladás–MTK 2–2 (Ugrai 14., Jagodics 35., ill. Hrepka 49., Thiam 93.)

 

Mindkét csapat egy győzelemmel és egy vereséggel várta a mérkőzést. A Haladásnak némi előnyt jelentett, hogy az MTK-nak az utóbbi időben meglehetősen gyenge volt az idegenbeli mérlege: 2015. március 8. óta nem nyert, ha kimozdult az otthonából, és csupán két gólt tudott szerezni.

Az első félidő azt bizonyította, hogy a statisztika nem hazudik. A Haladás valósággal nekirontott a kék-fehéreknek, és egyre-másra vezette az akciókat Hegedüs kapujára. Nem is kellett sokáig várni, csak a 14. percig, amikor megszületett a szombathelyi vezető gól. Iszlai húzott el a bal oldalon, lövése Grgicről Ugrai elé pattant, a csatár pedig 18 méterről a bal alsó sarokba csavart. 1–0

A gól után sem vett vissza a tempóból a Hali, Németh Máriót nehezen tartotta a fővárosi védelem, a bal oldali akciók sok veszélyt jelentettek az MTK kapujára. A szerencsével sem állt hadilábon a fővárosi csapat, mert például Martínez a kapufára fejelt.

De a kihagyott helyzetek csupán elodázták az újabb Haladás-gólt. A 35. percben Németh szögletét fejelte a hálóba Jagodics. 2–0

Úgy tűnt, nagy vereségbe szalad bele az MTK, ám Hegedüs többször is bravúrral védett, így „mindössze" kétgólos hátránnyal kezdték a második félidőt.

A szünetben László Csaba kettőt is cserélt, támadóbbá tette együttesét, és ennek nagyon gyorsan meg is lett az eredménye. A 49. percben a két új szerzemény, Szatmári és Hrepka akciójából utóbbi vette be Király Gábor kapuját. 2–1

Az MTK átvette a játék irányítását, és nagyon sok gondot okozott a hazai védelemnek. A nehéz perceket azonban sikerült kihúznia a hazai gárdának, és a 60. perc környékén már újra a Haladás volt aktívabb.

Jó volt a mérkőzés, gyakran kerültek helyzetbe a csapatok, a közönség is jól szórakozott.

Az utolsó tíz percben ismét nyomasztóvá vált a Haladás fölénye, egyedül a kék-fehérek legjobbja, Hegedüs tartotta a lelket a vendégekben. Egészen kivételes védésekkel akadályozta meg, hogy biztossá váljon a hazai győzelem.

És ahogy az a futballban annyiszor megtörtént már, Szombathelyen is bekövetkezett: a sok kihagyott Hali-lehetőség után, már a hosszabbítás utolsó percében Ramos jó akció végén Thiam elé játszott, aki 4 méterről megszerezte az egyenlítő gólt. 2–2

A Haladás lényegében saját magát „verte meg”, hiszen ha a helyzetei töredékét kihasználja, biztosan nyer. Az MTK-t viszont azért illeti dicséret, mert egy pillanatra sem adta fel, és így legalább egy pontot elhozott Szombathelyről. A meccs képe alapján senki nem gondolta volna, hogy folytatódik a Haladás rossz sorozata és 2012 óta továbbra sem tudja legyőzni otthon az MTK-t, de mégis így történt.

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!


LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 1., szombat
18.00 Újpest FC–Békéscsaba 2–0
Németh Ádám
18.00 Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Solymosi Péter
18.00
Haladás–MTK 2–2
Berke Balázs
18.00
DVTK–Videoton 1–2 Iványi Zoltán
20.30 Vasas–FTC 0–2 Kassai Viktor
Augusztus 2., vasárnap
18.00 Bp. Honvéd–DVSC-Teva Andó-Szabó Sándor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 7–1 +6 9
2. Újpest FC 3 2 1 5–1 +4 7
3. Budapest Honvéd 2 2 3–1 +2 6
4. Paksi FC 3 1 1 1 4–1 +3 4
5. DVSC-Teva 2 1 1 4–3 +1 4
6. MTK Budapest 3 1 1 1 4–4 0 4
7. Puskás Akadémia FC 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Szombathelyi Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
9. Videoton FC 3 1 2 2–3 –1 3
10. Diósgyőri VTK 3 1 2 4–6 –2 3
11. Vasas FC 3 3 2–7 –5 0
12. Békéscsaba Előre 3 3 2–9 –7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik