Williams vezette győzelemre a Haladást a Balmaz ellen

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 17:56
null
Williams (középen) kétszer fogadhatta a csapattársak gratulációit (Fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Haladás 3–1-re legyőzte a Balmazújvárost a két csapat soproni mérkőzésén. A vendégeknél a duplázó David Williams góljaira Vajda Sándor válaszolt egy szépségdíjas szabadrúgásgóllal, a végeredményt a csereként beálló Jagodics Márk állította be a 78. percben. A Balmaz hat, vendégként megvívott bajnoki után először szenvedett vereséget, a Haladás pedig ebben a szezonban először szerzett egynél több gólt.

 

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

HALADÁS–BALMAZÚJVÁROS 3–1 (Williams 24., 70. – az elsőt 11-esből, Jagodics 78., ill. Vajda 77.)

Három vereség és egy győzelem után megkondultak Szombathelyen a vészharangok, sőt a szurkolói aggodalmak csak növekedtek a Balmazújváros elleni meccs előtti történések után. Az öltözőből kiszivárgó hírek ugyanis feszültségekről, elégedetlenkedő labdarúgókról szóltak, és ennek még jobban megágyazott, hogy Mészöly Géza vezetőedző a hangadónak számító, rutinos középpályást, Halmosi Pétert kitette az újonc ellen készülő keretből.

A drukkerek az eset után rátettek egy lapáttal, s rögvest szakmai válságról, sőt vereség esetén lehetséges edzőváltásról suttogtak, de a Haladás nem az a klub, ahol elkapkodnák az ilyesmit.

Találgatni tehát felesleges, ám azt rögzíthettük: nem éppen a legjobb hangulatban várta a Haladás az egyébként remek ajánlólevéllel – egy győzelem, két döntetlen, egy vereség – érkező vendégeket.

Horváth Ferenc vezetőedző érthetően a szombathelyi helyzettel foglalkozott a legkevesebbé, viszont segítőinek köszönhetően alaposan feltérképezte a Haladás játékát, s ennek megfelelően dolgozta ki csapata taktikáját.

Ezúttal is a biztonságra fektette a hangsúlyt, s ennek érdekében négy védővel, négy középpályással és két csatárral küldte pályára együttesét, a hadrend természetesen labdaszerzés után módosult, mégpedig úgy, hogy támadásban már 3–4–3-as rendszerben rohamozta Király Gábor kapuját a Balmazújváros.

Ám hiába a gondosan kitervelt taktika, egy ostoba hiba miatt a 23. percben hátrányba kerültek a balmazújvárosiak, becsületükre legyen mondva, megpróbáltak javítani, s az első félidőben Király Gábor kétszer is bravúrral állta útját a hálóba tartó labdának. E két remek védésnek is betudható, hogy a Haladás egygólos előnnyel zárta a félidőt.

Szünetben változtatott az erre a mérkőzésre a „fiatalszabályt” mellőző Mészöly Géza, aki a kezdőcsapat egyetlen tizennyolc éves labdarúgója helyett ugyanis a csupán egy évvel idősebb Tóth Mátét küldte pályára, ám nem a fiatalok váltása okozott zavart a hazaiak játékában, hanem az, hogy a második félidő elején sérülés miatt kivált Stef Wils a védelem oszlopa, s a bátrabban futballozó Balmazújváros egyre nagyobb veszélyt jelentett a hazaiak kapujára, ám a kidolgozott helyzetekkel adósak maradtak Vajda Sándorék.

A vezetés tudatában óvatosabban futballozó Haladás aztán a 70. percben nekidurálta magát, és egy látványos akció végén David Williams kettőre növelte góljai számát, ezzel tovább nyugtatta társait s egyben elnémította a lelátón „károgókat”. A szombathelyiek nyugalmát ugyan hat perccel később Vajda Sándor gólja némileg megzavarta, de aztán Jagodics Márk találata jelezte, nincs esélye a vendég együttesnek.

A győzelem, a második félidő hajrájában produkált játék, s a megszerzett három pont valószínűleg az öltözői hangulatra is jó hatással lesz. Persze az igazsághoz tartozik, hogy a Balmazújvárosnak csupán villanásai voltak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–5 +5 11
2. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5 11
3. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9–8 +1 8
4. Vasas FC 5 2 1 2 4–4 0 7
5. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2 6–11 –5 7
6. Ferencvárosi TC 5 1 4 9–4 +5 7
7. Szombathelyi Haladás 5 2 3 4–8 –4 6
8. Paksi FC 5 1 3 1 8–7 +1 6
9. Újpest FC 5 1 3 1 8–8 0 6
10. Balmazújváros 5 1 2 2 8–7 +1 5
11. Debreceni VSC 5 2 3 2–5 –3 2
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–10 –6 2
NB I, 2017–2018, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 12., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Honvéd–Újpest FC 2–1
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
Vasas–Mezőkövesd 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
Ferencváros–Paks 1–1
Budapest, Groupama Aréna Erdős József
DVTK–Puskás Akadémia 2–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
Haladás–Balmazújváros 3–1
Sopron, Városi StadionSzabó Zsolt
Videoton–DVSC 1–0
Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik