Tizenegy ember ellen nem ment, otthon kapott ki a DVSC

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 16:50
null
A 76. percig nem sok helyzetet tudott kialakítani a Debrecen (Fotó: MIT/ Czeglédi Zsolt)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a kiesés elől menekülő Vasas 3–0-ra vezetett Debrecenben, amikor a hazaiak – már emberelőnyben – nagy hajrát nyitottak, de csak 3–2-re tudták alakítani a végeredményt.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ

DVSC–Vasas 2–3 (Tabakovic 81., 83., ill. Egerszegi 9., 24., Benes 52.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3214 néző. V: Kassai

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Még a kiesés ellen küzdő Vasast Debrecenbe elkísérő hetven-nyolcvan szurkoló sem hitt a szemének, amikor az 51. percben Hangya Szilveszter beadása után Vít Benes kapásból a hálóba bombázott.

Akkor minden angyalföldi drukker biztos volt benne, hogy megtört az átok. Merthogy a piros-kékek rettenetes sorozatot produkáltak az elmúlt hónapokban, a legutóbbi tizenhat bajnoki meccsükből csupán egy találkozón tudtak három pontot szerezni, s éppen egy ötmérkőzéses nyeretlenségi szériával a hátuk mögött, sereghajtóként léptek pályára szombaton. Ráadásul pont a Nagyerdei Stadionban, ahol – még 2017. augusztus 18-án – lejtmenetbe került a legutóbbi szezon bronzérmese.

Ehhez képest jött a cseh középpályás szemet gyönyörködtető mozdulata, amely után 3–0-ra vezetett az angyalföldi együttes Debrecenben.

Eközben a másik oldalon semmi sem sikerült. Néhány perccel Vít Benes gólja egy szép DVSC-támadás végén Haris Tabakovic célozta meg a kaput Aleksandar Jovanovic beadása után. A Vasas kapusának nem sok esélye lett volna a hárításra, de nem is volt szükség Nagy Gergely közavatkozására. Ott volt ugyanis Takács Tamás, akiről kipattan a labda. Az már csak hab a tortán, hogy a debreceni csatár lesen állt, így valószínűleg akkor sem adta volna meg Kassai Viktor a gólt, ha a labda túljut a vonalon.

Aztán a 76. percben Ádám Martin teljesen feleslegesen begyűjtötte a második sárga lapját, s ettől egy csapásra vérszemet kapott a hazai csapat. A korábban elégedetlenül fütyülő debreceni drukkerek most már űzték-hajtották kedvenceiket, és az eredmény sem maradt el. A csereként pályára lépő Haris Tabakovic gyorsan egygólosra faragta a hátrányt, s a hosszabbítással együtt még több mint tíz perce maradt a Lokinak az egyenlítésre.

Ment előre becsülettel a debreceni együttes, azonban a vendégek is rendezték soraikat, így a harmadik hazai gól már nem jött össze. A Vasas ezzel a sikerrel megtörte saját rossz sorozatát, s elmozdult a kiesést jelentő zónából.

Debrecenben pedig megint elkezdtek hátrafelé figyelni.

NB I, 2017–2018, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 28., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paksi FC–Videoton FC 1–0
Paks, Városi Stadion Solymosi Péter
2000
Debreceni VSC–Vasas FC 2–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Kassai Viktor
3214
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi Stadion Bognár Tamás
1756
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–0 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Iványi Zoltán
2836
Puskás Akadémia–Balmazújváros 3–1 Felcsút, Pancho Aréna
Berke Balázs
783
Ferencváros–Haladás 2–1
Budapest, Groupama Aréna
Szőts Gergely
7872
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 8 3 60–26 +34 59
2. Videoton FC 28 17 7 4 56–26 +30 58
3. Újpest FC 28 10 11 7 36–34 +2 41
4. Budapest Honvéd 28 11 7 10 43–45 –2 40
5. Paksi FC 28 10 9 9 41–43 –2 39
6. Debreceni VSC 28 10 7 11 46–38 +8 37
7. Puskás Akadémia FC 28 9 9 10 35–40 –5 36
8. Szombathelyi Haladás 28 9 4 15 30–43 –13 31
9. Diósgyőri VTK 28 8 6 14 40–45 –5 30
10. Vasas FC 28 8 6 14 35–53 –18 30
11. Balmazújváros 28 6 10 12 30–41 –11 28
12. Mezőkövesd Zsóry FC 28 6 10 12 31–49 –18 28

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40
Ezek is érdekelhetik