Az ellenállhatatlan Debrecen ellen a PAFC is tehetetlen volt

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 17:45
null
Varga Kevin gólöröme (Fotó: MTI)
Végig jobban játszott, és szépségdíjas gólokat szerzett a DVSC, amely parádés sorozatban van, hiszen ötödik meccsét nyerte meg zsinórban. Nem sikerült ugyanez a Puskás Akadémiának, amely gyengén futballozott, így sima vereséggel kellett távoznia Debrecenből a labdarúgó NB I 10. fordulójában.

 

NB I
10. FORDULÓ
DVSC–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0
(Varga K. 45., Könyves, 82., Tőzsér 86.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
, 3241 néző. Vezeti: Erdős József

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

Elmaradt a nagy találkozás!

Szakály Péter majd egy évtizeden át futballozott Loki-mezben, több szezonban is ő volt a piros-fehérek csapatkapitánya. Ráadásul ez az időszak felettébb eredményes is volt, hiszen egy komolyabb vitrint megtöltenének a középpályás trófeái, amelyeket debreceniként nyert. Ezért sokan várták, hogy idén januári távozása után ellenfélként tér vissza, ám az élet közbeszólt, hiszen a meccs előtti napon megszületett a labdarúgó gyermeke, így kihagyta a DVSC elleni erőpróbát.

A hazaiak bánatára az egykori közönségkedvenc mellett még néhány ezren kihagyták a két legjobb formában levő magyar csapat rangadóját. A városban ugyanis egész nap szakadt az eső, s ez bizony sokak kedvét elvette attól, hogy elinduljanak a Nagyerdő felé. Így a várt hat-hétezres nézőszám helyett 3241-en foglaltak helyet a lelátókon. S milyen rendező az élet, jó fél órával a kezdés előtt elállt az eső, kiderült az ég...

Bő egy hónappal ezelőtt még kiesési rangadóként aposztrofálhattuk volna, a bajnokit, hiszen az ötödik forduló után a debreceniek a 11. helyen tanyáztak, mindössze a PAFC szomorkodott mögöttük, s csak ez a duó volt nyeretlen az NB I-ben. Azóta nagyot fordult a világ, mindkét gárda négyes győzelmi sorozattal a háta mögött várta a szombati találkozót, a kiesés helyett pedig már a dobogó a téma az öltözőkben.

A DVSC feltámadása kapcsán két név kerül szóba a leggyakrabban. Az ötödik forduló után került vissza kölcsönjátékosként a debreceni nevelésű, a Videotonnál mellőzött Bódi Ádám, Herczeg András pedig ekkor dobta be a mély vízbe a 21 éves Varga Kevint, aki élvonalbeli debütálása alkalmából mindjárt gólt is lőtt a Vasasnak, miközben egy héttel korábban, a DVSC második csapatában még a megyei első osztályban lépett pályára Hajdúsámsonban.

A Bódi Ádám, Varga Kevin duó csatasorba állásával valami megpezsdült a Lokinál, a társak is elkezdtek futballozni, s a bajnokság elején bukdácsoló együttes sorra nyerte a meccseit.

Mindkét szakvezető alaposan felkészült az ellenfélből, s megszervezte csapata védekezését, így kevés volt a helyzet, keresték a fogást a felek. A vendégek a széleken próbáltak meg a DVSC védelme mögé kerülni, de a labda ritkán jutott el Ulysse Diallóhoz, aki tavaly még a Mezőkövesd játékosaként Jászai-díjas fetrengéseivel hívta fel magára a debreceni nézők figyelmét. A Loki előretolt embere, Haris Tabakovic sem volt könnyű helyzetben, ám javára írandó, hogy a felívelt labdákat jól tartotta meg, s valószínűsíthető, hogy edzője éppen ezt kérte tőle.

Aztán az első játékrész utolsó percében megvillant a DVSC feltámadásának két kulcsfigurája, Bódi Ádám adott remek labdát Varga Kevinnek, aki élt a lehetőséggel. A vezető gól után sokkal jobb lett a mérkőzés, hiszen a vendégek már nem őrizték az eredményt. Előbb Könyves Norbert csapott le egy lehetőségre, majd Tőzsér Dániel lőtt remekbe szabott szabadrúgásgólt, jöhetett az újabb ünnep a Nagyerdőn.

A rémálomhoz hasonló rajt után sorozatban az ötödik meccsét nyerte meg a Debrecen – erre mondják: ez csillagos ötös!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 6 3 1 21–11 +10 21
2. Ferencvárosi TC 10 5 4 1 22–10 +12 19
3. Debreceni VSC 10 5 2 3 16–8 +8 17
4. Budapest Honvéd 10 4 4 2 17–15 +2 16
5. Puskás Akadémia FC 10 4 2 4 15–16 –1 14
6. Vasas FC 9 4 1 4 13–15 –2 13
7. Újpest FC 10 3 4 3 15–15 0 13
8. Paksi FC 10 3 4 3 17–18 –1 13
9. Diósgyőri VTK 10 3 3 4 15–19 –4 12
10. Szombathelyi Haladás 9 3 6 7–18 –11 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 2 6 12–22 –10 8
12. Balmazújváros 10 1 3 6 11–14 –3 6
NB I, 2017–2018, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Haladás – 0–0-nál félbeszakadt
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Ferencváros–Diósgyőri VTK 2–0
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
Paksi FC–Balmazújváros 1–0
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 3–0
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
Mezőkövesd–Újpest FC 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Solymosi Péter
Videoton FC–Bp. Honvéd 1–1Felcsút, Pancho Aréna
Bognár Tamás
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik