Korhut büntetőt hibázott, kapufát lőtt – nem győzött a Loki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.17. 17:58
null
A hazaiak nagyon-nagyon, a vendégek foggal-körömmel (Fotó: Hegedüs Gábor)
Az egy büntetőt is kihagyó Debrecen hazai pályán képtelen volt legyőzni a Paksot a labdarúgó NB I első fordulójában.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

DVSC–PAKS 1–1 (Takács T. 37., ill. Bartha 59.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A hét közben az Európa-ligában hazai pályán kudarcot valló Debrecen mestere, Kondás Elemér érthető módon tartalékolt kissé a Torpedo Zsogyino elleni visszavágóra.

Talán ezért is kezdett jobban a Paks – amelyből a sérült cserekapus, Molnár Péter és az eltiltott Bertus Lajos mellett technikai problémák miatt Szalai András is hiányzott –, de Bartha László és Haraszti Zsolt is célt tévesztett a 16-os elől.

Haraszti nem sokra rá két ziccert is elpuskázott, majd Kecskés Tamás tíz méterről nem talált a kapuba – a közel háromezernyi debreceni szurkoló ekkoriban csak annak örülhetett, hogy végre elállt az eső.

Nem sokra rá viszont már a vezetés megszerzése melengette szívüket, szép támadás végén Takács Tamás mattolta a paksi védelmet. 1–0!

Éppen fordított forgatókönyvvel zajlott a bajnoki, mint a hétközi El-selejtező, amelyen hiába rohamozott végig a DVSC. Ennek megfelelően a Paks még a szünet előtt egyenlíthetett volna, de Haraszti lövését eltanácsolta a bal felső elől Verpecz István, ám a Loki ellen sokszor eredményes Bartha László már nem hibázta el a maga gólhelyzetét: 1–1!

A neki gólpasszt adó Szabó János negatív hőssé válhatott volna nem sokra rá, mert teljesen fölöslegesen összehozott egy büntetőt, amelyet Korhut Mihály végzett el, a csereként pályára lépett Tisza Tibor és Kondás mester együttes tiltakozása ellenére is. A Paksban most debütáló Kemenes Szabolcs azonban megfogta a balhátvéd tizenegyesét!

Ez nem Korhut mérkőzése volt, ezt az általa lőtt kapufa döngve bizonyította...

Bátran rohamoztak a hazaiak a vezetés újbóli megszerzéséért, egyre inkább beszorultak a vendégek, de Kemenes védte a kisebb lövéseket, Dusan Brkovics fejesét meg a léc hárította, majd Kővári Róbert mentett a gólvonal előtt az utolsó percben – hatalmas csatában, nem mindennapi izgalmak után a Paks elvitt egy pontot a Nagyerdőből.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
2. Budapest Honvéd 1 1 2–0 +2 3
3. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1 3
5. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 2–2 0 1
5. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Videoton FC 1 1 1–2 –1 0
10. MTK Budapest 1 1 0–1 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 1–3 –2 0
12. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
NB I, 2016–2017, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Honvéd 0–2
Budapest, Illovszky-stadion
Iványi Zoltán
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 2–2 Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
Ferencváros–Haladás 3–1 Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
DVSC-Teva–Paks 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
MTK–Vasas 0–1
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
Farkas Ádám
Videoton–DVTK 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik