Agyvérzéssel született, az NB I legfiatalabb „farkasa” lehet

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 12:10
null
Szalai András az U-válogatottak és az NB III után az NB I-ben is bemutatkozhat
Csupán 18 éves Szalai András, de úgy várja a labdarúgó NB I-es szezon nyitányát, hogy a felkészülési időszak során rendszeres játéklehetőséget kapott Csertői Aurél vezetőedzőtől. Az MTK-tól érkező utánpótlás-válogatott hátvédnek egyelőre szoknia kell a jobbhátvéd pozíciót, de mentalitása és tehetsége miatt jó esélye van rá, hogy szép karriert fusson be.

Szalai András hároméves kora óta focizik, ahogy ő fogalmaz, „már akkor nekivágott a karrierjének” az ovifocival. Pályafutását a Viktória FC-nél kezdte, majd a MAC-ban és a III. Kerületben játszott, mielőtt a Vasas, illetve az MTK akadémistája lett. Az angyalföldieknél és a Sándor Károly Akadémián is sokat tanult, az U16-os korosztálytól pedig az utánpótlás-válogatottaknak is rendszeresen tagja volt.

A télen felkerült az MTK felnőttcsapatához, a tavasszal már NB III-as mérkőzéseken bizonyíthatott, de mielőtt kiharcolta volna, hogy a kék-fehérek első csapatához kerüljön, érkezett egy másik NB I-es ajánlat.

„Nagyon jól éreztem magam az MTK-nál, és nagyon hálás vagyok a klubnak– mondtaSzalai Andrása Nemzeti Sport Online-nak. –Úgy érzem, a paksi lehetőség egy új kihívás lehet a számomra, ezért igazoltam oda."

Szalai a válogatottban és az MTK-ban is főleg belső védőt játszott, ezt szereti a leginkább, de nincs baja egyik poszttal sem, a lényeg az, hogy játéklehetőséghez jusson. Márpedig a Paksnál a jobbhátvéd szerepköre várhat rá, Csertői Aurél ezen a poszton számított rá a felkészülési időszakban. Ez pedig nem biztos, hogy baj neki, hiszen jó magyar szélsőhátvédekből nem lehet Dunát rekeszteni…

„Tisztában vagyok ezzel én is, szeretnék úgy játszani, hogy látszódjon rajtam, egy nap oda szeretnék kerülni a felnőttválogatotthoz is. A felkészülés alatt megkaptam a lehetőséget a bizonyításra. Az első mérkőzésen még kicsit kerestem magam, de összességében úgy érzem, megálltam a helyemet a felnőttek között. A csapatnak sajnos nem volt túl sikeres a felkészülési időszaka, de az pozitívum, hogy az utolsó meccsre összeállt a védelem, akkor már nem kaptunk gólt. jól is játszottunk.”

Posztján Kulcsár Dávid az első számú riválisa, a ferencvárosi nevelésű védőnek a felkészülés idején megsérült a combizma, igaz, ebből már felépült. Szalai bízik benne, hogy szerephez jut, de az biztos, hogy mindent megtesz érte.

Az U-18-as válogatott csapatkapitányként
Az U-18-as válogatott csapatkapitányként

Üde színfoltja lehetne az NB I-nek, ha már ilyen fiatalon bekerülne, és rendszeresen szóhoz jutna. Úgy érzi, ehhez elsősorban a helyezkedésben kell fejlődnie, mivel kicsit új még neki a jobbhátvéd poszt, ugyanakkor a gyorsaságával biztosan nem lesz probléma, és amikor az interjút készítettük vele, arról is meggyőzött minket, hogy a mentalitásával sem.

„Nem szeretem, de jól kezelem a kudarcokat. Aznap még rágódom a hibáimon, de másnap újult erővel vágok neki az új feladatoknak, mindent a cél érdekében teszek. A legfontosabb, hogy csak pozitívan álljak hozzá mindenhez!

A sokat jelentő idézet: „Lehet, hogy nem könnyű az életem, 
de Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb
harcosnak adja”
A sokat jelentő idézet: „Lehet, hogy nem könnyű az életem, de Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosnak adja”

Példaképének Sergio Ramost tartja, nagyon felnéz rá. Magyarországon pedig Kádár Tamást tartja ikonnak. A Lech Poznan védőjéhez hasonlóan ő sem ijed meg a tűtől, szereti a tetoválásokat, és éppen ehhez a témához tartozik még valaki, akire igencsak felnéz: az édesanyjára.

„Nagyszüleim emlékére varrattam fel a rózsafüzért,mellette pedig egy számomra nagyon fontos idézet szerepel. Azért varrattam ezt magamra, mert édesanyám gyógyított meg. Agyvérzéssel születtem, de a segítségével egészséges lettem, nem maradt semmi negatív következménye a történteknek, amikor pedig ránézek erre az idézetre, rögtön eszembe jut, mennyire hálás vagyok neki.”

És hogy miért neveztük a címünkben farkasnak? Mert azt mondja, leginkább ehhez az állathoz tudná hasonlítani magát, mert éppen úgy tud küzdeni a pályán, és ugyanúgy be tud állni a sorba, és alárendelni magát a többieknek, ahogy egy farkas teszi azt a falkájában. Ha Csertői Aurél úgy gondolja, mindezt már vasárnap 18 órától megtekinthetjük Debrecenben.

NB I 2016–17, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest–Honvéd (Stream: m4sport.hu)
Budapest, Illovszky-stadion
Iványi Zoltán
18.00: Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
20.30: Ferencváros–Haladás (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Paks Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
18.00: MTK–Vasas (Stream: m4sport.hu)
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
Farkas Ádám
18.00: Videoton–DVTK (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik