DVSC–MTK: őrült kezdés, őrült hajrá, hatgólos mérkőzés

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 19:50
null
Drámai meccset játszott egymással a DVSC és az MTK (Fotó: Török Attila)
Őrült kezdés után izgalmas mérkőzés és őrült hajrá: a gyűrűmizéria után sokáig jobban játszott az MTK, de a 95. percben egyenlített a házigazda Debreceni VSC a labdarúgó NB I 5. fordulójának nyitó mérkőzésén.

 

NB I
5. FORDULÓ
Debreceni VSC–MTK Budapest 3–3(Bódi 41., Takács T. 86., Szatmári 95., ill. Kanta J. 15., Lencse 42., 75.)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,4002néző.Vezette:Berke

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Határozottan ingatta a fejét Berke Balázs játékvezető, miközben a debreceni kispad körül egyre nagyobb volt a kapkodás. Hamarosan a káosz okára is fény derült: a DVSC szlovák légiósa, Erik Cikos elfelejtette a melegítés előtt levenni a gyűrűjét, a kezdés előtt pedig már nem tudta, mert az ujja bedagadt az ékszer alatt.

A hazaiak „áthidaló" megoldását, amely szerint leragasztják a mozdíthatatlanná vált ékszert, Berke sporttárs nem fogadta, nem fogadhatta el, hiszen a szabálykönyv egyértelműen rendelkezik: semmilyen ékszert nem viselhetnek a pályára lépő labdarúgók, ráadásul a leragasztás sem megengedett.

Néhány évvel ezelőtt még valóban volt lehetőség az ékszereket leragasztani, ám egy európai kupamérkőzésen – vétlenül – kiverte ellenfele fogát egy gyűrűt viselő labdarúgó, azóta van érvényben az egyértelmű tiltás.

Erik Cikos helyére így Kusnyír Erik került a jobbhátvéd helyére, míg a középpálya jobb oldalán játszó Haris Attila kicsit hátrébb játszott, hogy segítse a kezdőcsapatba hirtelen bekerült fiatal csapattársát. Erik Cikos váratlan kiesése azért is lehetett bosszantó a debreceni szakvezetőnek, mert hosszú idő után játszhatott újra Ferenczi János, akit ezúttal a középpálya bal oldalán kapott szerepet.

A Debrecen kezdett bátrabban, az MTK tudatosan átengedte a területet a hazaiaknak, s mivel a védelem előtt játszó Vass Ádám remekül szűrte meg a hazai támadásokat, igazi veszély nem volt az akciókban.

Persze Feczkó Tamás nem mondott le a gólszerzésről, a kék-fehérek mestere a kontrákban bízott, nem is alaptalanul. Éppen negyedóra telt el a „gyűrűaffér" miatt hatperces késéssel kezdődő mérkőzésből, amikor egy gyors fővárosi akció végén Lencse László verte meg Szatmári Csabát, Kanta Józsefnek pedig rutinmunka volt belőni a középre passzolt labdát. Döbbent csend fogadta az addig kifejezetten jó hangulatú Nagyerdei Stadionban a vendégcsapat vezető gólját, s úgy tűnt, a Loki játékosait is megfogta a szinte semmiből jött gól.

A sokk azonban nem tartott sokáig, rendezte sorait a házigazda, s egyre nagyobb nyomás alá helyezte az ellenfelét. Nem unatkozott az MTK kapusa, Artem Kicsak, aki magabiztos volt minden debreceni kísérletnél. A 41. percben azonban esélye sem volt az ukránnak Bódi Ádám szabadrúgásánál, okkal tombolt a lelátón majd négyezer néző – és még a kéttucatnyi vendégdrukker sem hibáztatta a kapust.

Nem tartott azonban sokáig a nagyerdei örömmámor, hiszen a hangosbemondó még Bódi Ádám nevét harsogta, amikor Bognár István – édesapja legszebb pillanatait idézve – teremtette meg magának a lehetőséget, a kapu elé emelésére pedig remek ütemben érkezett Lencse László, és bár nem volt hálószaggató gól, az alapvető kritériumnak megfelelt, azaz a labda teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon.

Herczeg Andrásnak lépnie kellett, s a második félidő elején pályára is küldte a Ferenczi Jánoshoz hasonlóan hosszú sérülés után visszatérő Könyves Norbertet. Az elmúlt szezonban remek formában futballozó támadót nagy üdvrivalgással fogadta a hazai közönség, s veszélyesebb is lett a Debrecen, ám ez sokáig kevés volt az egyenlítéshez. Herczeg András kénytelen volt még nagyobb kockázatot vállalni, s beküldte Takács Tamást is. A hórihorgas támadó pályára lépése után alig két perccel megszületett a meccs negyedik gólja, csak éppen az MTK szerezte, persze, hogy egy kontratámadás után. A DVSC azonban nem adta fel, Takács Tamás faragott a hátrányból, majd a 95. percben Szatmári Csaba egyenlített.

Ünnepelt a hazai közönség, és nem ok nélkül tette, hiszen a debreceniek az idény eddig legjobb mérkőzésén őrizték meg a veretlenségüket.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2018–2019, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., PÉNTEKHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–MTK Budapest 3–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
4002
AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
Ferencváros–Paks 1–1Budapest, Groupama Aréna Erdős József
7147
Puskás Akadémia–Kisvárda 1–1
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
589
Újpest–Mezőkövesd 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
2075
Budapest Honvéd–Mol Vidi 0–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Farkas Ádám
2007
DVTK–Szombathelyi Haladás 1–0 Miskolc, DVTK-stadion
Andó-Szabó Sándor
3023
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 14–4 +10 13
2. Budapest Honvéd 5 4 1 9–5 +4 12
3. MTK Budapest 5 3 1 1 9–8 +1 10
4. Debreceni VSC 5 2 3 8–5 +3 9
5. Mol Vidi FC 4 2 2 9–2 +7 8
6. Újpest FC 5 1 3 1 5–6 –1 6
7. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 5–4 +1 5
8. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 7–10 –3 4
9. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4–9 –5 4
10. Paksi FC 5 3 2 4–7 –3 3
11. Puskás Akadémia FC 5 2 3 5–8 –3 2
12. Kisvárda 5 1 4 1–12 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik