Diósgyőrben a lift a földszint után lassan a pincébe ér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.24. 17:45
null
Holman ünnepli a debreceniek vezető gólját (Fotó: Teknős Miklós)
Változatos mérkőzésen – amelyen volt két piros lap, egy tizenegyes és négy gól – idegenben nyert a Debrecen a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 11. fordulójában. Az első félidőben sokkal jobb volt a DVSC, a másodikban három cserével feljött a házigazda DVTK, emberelőnybe is került, szépített is, de egyenlítés helyett a végén kapott még  egyet, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

DVTK–DVSC 1–3 (Novothny, 57. – 11-esből, ill. Holman 27., Szakály P. 37., Tőzsér 88.)
Miskolc. Vezeti: Andó-Szabó
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

Ötmilliós büntetést kaptak a diósgyőri játékosok az eddigi gyenge teljesítményük miatt, amelyet elfogadtak. A szurkolóknak pedig azzal „kedveskedtek" a klubnál, hogy ingyen nézhették meg a Debrecen elleni derbit.

És bár a szurkolók szép számmal megjelentek, dalolásuk pedig szinte egy percre sem lankadt, amit az első félidőben láttak, az nem volt éppen kedvükre való. Merthogy a Debrecen remekül játszott, teljesen uralta a meccset és számos helyzetet kidolgozott. Holman egymaga több gólt is szerezhetett volna, aztán a 27. percben siker koronázta a törekvését. 0–1

A Diósgyőr nem tudott újítani, ellenben a Debrecen tovább zakatolt, és Szakály szépségdíjas kapáslövése révén a 37. percben már kettővel ment a vendégcsapat. 0–2

A kilátástalan első félidei játék után nagyot változott a játék képe, mert a második félidőben három cserével jött ki a Diósgyőr, és úgy tűnt, komolyan gondolja az egyenlítést, nagy küzdelem árán beszorította a Lokit a kapuja elé. Egymás után jöttek a szögletek, de a debreceni védelem jól állt a lábán.

Egészen az 57. percig, amikor Danilovics furcsa és teljesen fölösleges szabálytalansága miatt a Diósgyőr tizenegyeshez jutott, amelyet Novothny biztosan belőtt. 1–2

Alig három perc múlva pedig már emberelőnyben támadhattak a hazaiak. Történt ugyanis, hogy Brkovics egy sárgával a tarsolyában kakaskodott Novothnyval, és bár mindketten megkapták a lapot, ez a debreceninek fájt jobban, mivel neki ez már a második volt, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

A gólt követően nem sokkal megint kettővel vezethetett volna a DVSC, csakhogy Mészáros a kapufára fejelte Tőzsér beadását. Izgalmas lett a meccs, mert a vendégek tíz emberrel sem mondtak le a támadásokról.

Aztán a nagy igyekezetben mintha tíz perccel a vége előtt elfáradt volna a Diósgyőr. Mentálisan biztosan, hiszen a 87. percben Tamás Márk is a kiállítás sorsára jutott, mert egy percen belül kétszer is sárgát érően szabálytalankodott.

És ahogy az már lenni szokott, szegény embert az ág is húzza, a szabadrúgásból Tőzsér mesterien csavart a sorfal mellett a kapuba. 1–3

Ezzel az utolsó helyen tanyázó diósgyőriek újabb vereséget szenvedtek hazai pályán, ami azt jelenti, hogy nehéz hetek várnak rájuk. És talán Horváth Ferenc vezetőedzőre is, aki nemrég azt mondta, hogy a lift leért a földszintre, és mást kell csinálniuk. Nagyon úgy tűnik, hogy az a lift már a pincébe tart…

„Nehéz úgy beszélnem, hogy ne bántsak meg senkit, holnap a játékosok szemébe kell néznem – mondta Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője az M4 Sportnak. – Ha kijön hat-hétezer ember, és egy olyan félidőt játszunk, amelyben nincs ütközés, nehéz bármit is mondani. Ha így kezdjük az első félidőt, akkor a másodikban már nehéz változtatni. Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon a válogatott vb-selejtezői miatti háromhetes szünet után is, majd meglátjuk.”

„Az első negyvenöt percben nagyon jól, versenyképesen futballoztunk – mondta Leonel Pontes, a Debrecen vezetőedzője. – Ebben az időszakban több mint két gólt szerezhettünk volna. A második félidő elején kissé zavartan játszottunk, és a kiállítás után még nehezebb dolgunk volt, de még így is akadt gólszerzési lehetőségünk. Kilencven percig nem lehet ellenőrzés alatt tartani egy mérkőzést.”

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16–7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8


NB I, 2016–2017, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 24.,SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas–Mezőkövesd 4–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionSolymosi Péter
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi Stadion
Vad II István
Bp. Honvéd–Videoton 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
Haladás–Gyirmót FC Győr 0–0
Sopron, Városi Stadion
Iványi Zoltán
DVTK–DVSC 1–3Miskolc, DVTK Stadion
Andó-Szabó Sándor
Ferencváros–Újpest 3–3
Budapest, Groupama Aréna
Kassai Viktor
Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik