Verhetetlenné vált a Gyirmót, a Haladást is elkapta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.24. 17:45
null
Sallói Dániel győztes gólt rúgott a Haladás ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában tovább folytatódott a Gyirmót sikerszériája, Sallói Dániel góljával a Haladást is legyőzte az újonc.

 


LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

HALADÁS–GYIRMÓT 0–1 (Sallói 41.)

Két jó formában lévő csapat találkozott egymással, hiszen a Haladásnak gyakorlatilag az egész szezonja meglepetésszerűen alakult eddig és a tabella harmadik helyén állt, az újonc Gyirmót pedig, bár gyengén kezdte az idényt, már négy meccs óta nem szenvedett vereséget, ráadásul az előző fordulóban az éllovas Vasast győzte le.

Valamivel ugyan jobban kezdett a Haladás, de már az első percekben látszott, hogy az utóbbi hetek sikerei rendbe tették a gyirmótiak önbizalmát, bátran futballoztak, veszélyes kontrákat vezettek. Az első félóra azért inkább a szombathelyieké volt, a 26. percben David Joel Williams talpra is ugrasztotta a Sopronba kilátogató „hazai" nézőket egy jó huszonöt méterről eleresztett lövéssel, amely a lécre csapódott. Az igazán nagy öröm aztán a vendégeket érte: a 41. percben a sokadik jó kontráját vezette Urbányi István együttese, Paku Roland lépett meg a jobb oldalon, és középre ívelt labdáját Sallói Dániel tíz méterről kapásból a jobb alsóba lőtte 0–1.

A fordulást követően érezhetően magasabb fokozatra kapcsolt a Haladás, sorra dolgozta ki a helyzeteket, ám hol Williams, hol Rácz Barnabás, majd a csereként beállt Sjoerd Ars puskázott el ígéretes gólszerzési lehetőséget. A Gyirmót, ha már kevesebbszer is, mint az első félidőben, de a kontrákkal azért még mindig veszélyes maradt; a 62. percben Sallói készített elő a tizenhatoson belül az üresen érkező Szegi Vincének, aki középről a jobb kapufát találta el. A Hali továbbra is támadott, azonban ahogy telt az idő, úgy fogyott a szombathelyi játékosok türelme is és egyre több hiba szorult a játékukba. Sőt, a mérkőzés utolsó perceiben ismét a remekül játszó Sallói hozta helyzetbe Madarász Márkot, aki előbb a lécet találta el, majd a kipattanóból a gólvonalon álló védőbe lőtt.

A vége 0–1 lett, amivel a Gyirmót már sorozatban öt meccse veretlen, és immár 521 perce nem kapott gólt az NB I-ben.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 11 7 1 3 16–7 +9 22
2. Videoton FC 11 6 2 3 24–12 +12 20
3. Ferencvárosi TC 11 5 4 2 22–14 +8 19
4. Szombathelyi Haladás 11 5 3 3 14–12 +2 18
5. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–10 +7 17
6. Újpest FC 11 4 3 4 16–15 +1 15
7. Debreceni VSC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. MTK Budapest 11 3 4 4 5–11 –6 13
9. Gyirmót FC Győr 11 3 4 4 6–14 –8 13
10. Paksi FC 11 2 5 4 9–12 –3 11
11. Mezőkövesd Zsóry FC 11 2 4 5 11–19 –8 10
12. Diósgyőri VTK 11 2 2 7 11–23 –12 8


NB I, 2016–2017, 11. FORDULÓ
SZEPTEMBER 24.,SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas–Mezőkövesd 4–0
Budapest, Illovszky Rudolf StadionSolymosi Péter
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi Stadion
Vad II István
Bp. Honvéd–Videoton 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
Haladás–Gyirmót FC Győr 0–0
Sopron, Városi Stadion
Iványi Zoltán
DVTK–DVSC 1–3Miskolc, DVTK Stadion
Andó-Szabó Sándor
Ferencváros–Újpest 3–3
Budapest, Groupama Aréna
Kassai Viktor

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25