Négy gólt vágott az MTK otthonában a Ferencváros

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 17:50
Ugyan a második félidőben már nem remekelt, de megérdemelten nyerte meg idegenben a Ferencváros az MTK ellen az örökrangadót a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az első három gólt a vendégek szerezték, a vége 1–4 lett.
Négyszer örülhettek a vendégek (Fotó: Török Attila)
Négyszer örülhettek a vendégek (Fotó: Török Attila)

 

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

MTK Budapest–Ferencváros 1–4 (Kanta J. 59. – 11-esből, ill. Bőle 14., Petrjak 34., 38., Varga R. 87.)

Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4049 néző. Vezette: Kassai

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Az örökrangadó előtt még nem Thomas Doll volt a szurkolók kedvence, az MTK Budapest elleni fölényes győzelem után viszont már a legvehemensebben tiltakozó ferencvárosi drukker is megbocsátott a német szakembernek – a fölényes győzelem apró gyógyír a csalódottságra. A zöld-fehérek ugyebár idén is elvéreztek a kupaútjuk elején, a német szakember irányítása mellett a csapatnak eddig sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa-ligában nem termett babér, no, de a hazai pálya azonban a jelek szerint más, a Fradi fölénye szinte mindegyik mérkőzésen kidomborodhat. Úgy, mint ezen a vasárnapon, a magyar futballtörténelem ősi bajnokiján, amelyen általában a megszokottnál nagyobb küzdelemre számíthatnak a fradisták is.

A mostani meccs volt a sorban az egyik kivétel, mert az MTK – legalábbis az első félidőben – mintha a pályán sem lett volna.

A Fradi fölényén persze nem kell csodálkozni, főleg, ha a történethez hozzátesszük, hogy ha az ellenfél olyan szétszórtan védekezik, mint tette most az MTK, akkor nem is lehet más a vége, mint egy gól, két gól, három gól... A hazai pályán játszó kék-fehérek amatőr helyezkedési hibáit könyörtelenül kihasználta az FTC, mégpedig azzal a tökéletesen egyszerű módszerrel, hogy futásra kényszerítette a nehézkesen mozduló hátvédeket. A mérkőzést Kassai Viktor tulajdonképpen már a 38. percben lefújhatta volna, ekkorra ugyanis a zöld-fehérek három góllal vezettek, s olyan kinézete volt az összecsapásnak, mintha az egyik júliusi edzőmérkőzésüket játszották volna Böde Dánielék. Az olasz Davide Lanzafame sarkazva adott gólpasszt, Ivan Petrjak fékező üzemmódban kétszer is úgy lépett ki a hátvédek közül, hogy a mellette álló ellenfelek csak nézték, hová rohan ennyire.

A hazaiak vezetőedzője, Feczkó Tamás nem választott jó taktikát, ebben talán az is benne volt, hogy szakvezetőként még ismerkedik az élvonallal, s a múlt heti, Újpest elleni idegenbeli siker után arra gondolt, amit a fociban közhellyé koptatott az idő: nem változtatott az Újpesten győztes csapaton. A Megyeri úton látott 4–1–4–1-es hadrend maradt a Ferencváros ellen, márpedig ezen a szinten nem lehet kétszer ugyanazokat a szakmai trükköket bevetni, és szinte a középkezdés pillanatától látszott, hogy a zöld-fehérek alaposan felkészültek ellenfelük hadrendjéből, stílusából. Thomas Doll ellenben meghúzta a váratlant a taktikai táblán, két helyen változtatott a DVTK ellen sikeresen és eredményesen játszó együttese összeállításán: kimaradt a kezdőből Varga Roland, helyére Bőle Lukács került, a sérült Fernando Gorriarán helyett pedig a nyáron szerződtetett ukránt, Ivan Petrjakot állította a középpályára.

Ráadásul míg a Fradi letámadással próbálkozott (ez bejött), addig az MTK a gyors passzokra építette támadásait – ez viszont nem jött be. A kék-fehérek a sorozatos labdavesztések után képtelen voltak pontosan visszazárni, a védelem pedig megroppant a meg-megújuló ferencvárosi rohamok alatt.

Tegyük hozzá: a kék-fehéreknek nyilván nem jött jól Deutsch Bence korai sérülése (elmozdulás nélküli, ötös lábközépcsonttörést szenvedett) sem, ráadásul a váltás sem volt valami hatékony, hiszen Balogh Béla került a védelem közepére, Jevhen Szelin lett a balhátvéd – a többit pedig már tudjuk, a Fradi gyorsan megszórta három góllal az MTK-t.

Állandósult a Fradi fölénye, mert az MTK középpályásai – Bognár István, Kanta József, Vass Patrik – képtelenek voltak felvenni a Davide Lanzafame, Sztefan Szpirovszki, Bőle Lukács, Ivan Petrjak négyes diktálta iramot.

A szünetben Thomas Doll cserélt, a félidő végén megsérült védő, Abraham Frimpong helyett Varga Roland csatár kapott lehetőséget, s ettől kezdve három támadóval futballozott a Fradi – tegyük hozzá, hogy továbbra is könnyedén, mert úgy tűnt, az MTK feladta a kissé reménytelennek tűnő küzdelmét.

Egészen addig, amíg „kicentizett" büntetőből sikerült a szépítés, s ekkor (vajon miért csak ekkor?) mintha nekidurálták volna magukat a hazai pályán játszók is, Feczkó Tamás pedig ihletet kapott ahhoz, hogy cserével dobja fel a csapat tempóját, hiszen a mindenkor akaratosan, harapósan, lelkesen futballozó Torghelle Sándort is pályára küldte. De ez a váltás már késő volt ahhoz, hogy valóban lendületesebbé és eredményessé is váljanak a kék-fehérek.

A Ferencváros volt a gyorsabban, a jóval céltudatosabban, korszerűbben futballozó csapat, s már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Csak azért nem nyerte meg kiütéssel a találkozót, mert a második félidőben visszavett az iramból – mondjuk, ez utóbbi kissé illúzióromboló volt egy olyan meccsen, amelyen egész káprázatos megoldásokat is látni lehetett az FTC egy-két labdarúgójától. 1–4


NB I, 2018–2019, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 28., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 2–2
Miskolc, DVTK-stadionKarakó Ferenc
4349
Mol Vidi FC–Paksi FC 1–1
Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
1058
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
3228
JÚLIUS 29., VASÁRNAP
Bp. Honvéd–Kisvárda 4–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Farkas Ádám
1774
Haladás–Újpest FC 2–2
Szombathely, Haladás-stadion Erdős József
4965
MTK Budapest–Ferencváros 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
4079
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 2 2 8–2 +6 6
2. Budapest Honvéd 2 2 7–2 +5 6
3. Mol Vidi FC 2 1 1 5–1 +4 4
4. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 4–2 +2 4
5. Debreceni VSC 2 1 1 2–1 +1 4
6. MTK Budapest 2 1 1 3–4 –1 3
7. Szombathelyi Haladás 2 1 1 4–5 –1 1
8. Puskás Akadémia FC 2 1 1 2–3 –1 1
9. Újpest FC 2 1 1 2–4 –2 1
9. Paksi FC 2 1 1 2–4 –2 1
11. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–6 –3 1
12. Kisvárda 2 2 0–8 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik