NB I: Még nincs itt a messzemenő következtetések ideje – Horváth F.

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2016.07.23. 13:45
Jobban nem is kezdhette volna a bajnokságot a DVTK, az előző szezonban másodikként záró Videotont verte meg Felcsúton az első fordulóban (2–1) – a második körben az Újpest következik hazai pályán.

„El kell felejteni azt a mérkőzést – hangsúlyozta Horváth Ferenc, a szombaton az Újpestet fogadó diósgyőriek vezetőedzője. – Elég magasra került a léc, szeretném, ha ott is maradna. A héten nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, de biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek az Újpest ellen, mindent elkövetnek az újabb győzelemért. Remélem, szép számban látogatnak ki szurkolóink a stadionba. Mindenkit figyelmeztetek, jó futballisták szerepelnek a lila-fehéreknél, erős csapatot alkotnak, észnél kell lennünk.”Horváth Ferenc, a szombaton az Újpestet fogadó diósgyőriek vezetőedzője. – Elég magasra került a léc, szeretném, ha ott is maradna. A héten nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, de biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek az Újpest ellen, mindent elkövetnek az újabb győzelemért. Remélem, szép számban látogatnak ki szurkolóink a stadionba. Mindenkit figyelmeztetek, jó futballisták szerepelnek a lila-fehéreknél, erős csapatot alkotnak, észnél kell lennünk.”

Az edző elmondta továbbá, hogy a múlt heti nyitányon sokkal többet kapott csapatától, mint amire számított, s örömmel látta, hogy játékosai elhitték, lehet keresnivalójuk a sokkal esélyesebbnek tartott Videoton ellen.

A két fiatal (Ternován Patrik, Oláh Bálint) mély vízbe dobását is megindokolta: „Gondoltam, ideje megnézni őket tétmérkőzésen is. Oláh szerepeltetése biztos volt, Ternován akkor jutott lehetőséghez, amikor kiderült, hogy spanyol légiósunk, Diego Vela papírjai nincsenek rendben.”

„Sokak szerint az utóbbi évek leggyengébb keretével vágott neki az NB I-nek az Újpest, de szerintem nincs igazuk, mindegy, milyen felállásban érkezik Diósgyőrbe, nyilván a három pont megszerzése a célja – már csak azért is, mert az első fordulóban vereséget szenvedett. Nem hiszem, hogy mi vagyunk a találkozó egyértelmű esélyesei, és óva intek mindenkit, hogy a Videoton elleni győzelemből messzemenő következtetést vonjon le.”

A szakvezető leszögezte, sok múlhat Bognár István teljesítményén, aki egy hete vezéregyénisége volt csapatának, ő szerezte mindkét gólt. Horváth Ferenc elmondta, most látta először felszabadultan futballozni a középpályást, aki úgy trükközött, mintha játszótéren labdázgatott volna barátaival.

NB I 2016–2017, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 23., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Haladás–Mezőkövesd (Stream: m4sport.hu)
Sopron, Soproni Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
18.00: DVTK–Újpest (Tv: M4) Miskolc, DVTK-stadion Vad II István
20.30: Honvéd–Ferencváros (Tv: M4) Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
JÚLIUS 24., VASÁRNAP
18.00: Gyirmót FC Győr–MTK Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
Erdős József
18.00: Paks–Videoton (Stream: m4sport.hu) Paks, Paksi Stadion
Karakó Ferenc
18.00: Vasas–DVSC-Teva (Tv: M4) Budapest, Illovszky Rudolf StadionBognár Tamás
NB I, 2016–2017, AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
Újpest–Honvéd 0–2
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
2500
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 2–2 Mezőkövesd, Városi Stadion
2548
Ferencváros–Haladás 3–1 Budapest, Groupama Aréna
5642
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
DVSC-Teva–Paks 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion
2851
MTK–Vasas 0–1
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
638
Videoton–DVTK 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
2069
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
2. Budapest Honvéd 1 1 2–0 +2 3
3. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1 3
5. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
6. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
8. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Videoton FC 1 1 1–2 –1 0
10. MTK Budapest 1 1 0–1 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 1–3 –2 0
12. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik