MK: Nem ez volt a maximum tőlünk, az a továbbjutás lett volna – Holczer Ádám

2019.04.04. 09:35
Dibusz Dénes 7. percben történt kiállítása megbecsételte a Ferencváros sorsát a Mol Vidi elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján. A 2–0-ra elvesztett mérkőzés után a zöld-fehérek cserekapusa, Holczer Ádám nyilatkozott az NSO Tv-nek. 

„Láttam, mi történt, ugrásra készen álltam, egy második számú kapusnak mindig ez a feladata
mondta Holczer Ádám.Az, hogy be kellett állnom Dibusz Dénes helyére, sajnos emberhátránnyal járt. Voltak lehetőségeink a gólszerzésre, de nyilván nem gondoltuk azt, és a kiállítás után nem is volt várható, hogy hat-nyolc helyzetet kialakítsunk a Vidi ellen. Azzal az egy-kettővel kellett volna valamit kezdeni, ami volt. Talán visszajöhettünk volna a meccsbe, de azért a Vidi jobb csapat annál, hogy ezt kiengedje a kezéből. Nem ez volt a maximum tőlünk, az a továbbjutás lett volna. Viszont nehéz maximumról beszélni, ha már a hetedik percben minden megváltozik, nem tudtuk már ugyanazt a játékot játszani, bár törekedtünk rá. Középről azonban hiányzott az egy ember, ráadásul Leandro jött le, akinek a karaktere, a rutinja jól jött volna a pályán. A végén már nem számított, hogy nyolc mezőnyjátékossal futballoztunk.”

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ,VISSZAVÁGÓ

MOL VIDI FC–FERENCVÁROS 2–0 (0–0)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó,6202néző.Vezette:Kassai Viktor (Ring György, Vígh-Tarsonyi Gergő)
MOL VIDI:Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai, Elek Á. (Kovács I., 37.), Nikolov – A. Hadzic, Huszti (Milanov, 73.) – M. Scsepovics (A. Hodzic, 28.).Vezetőedző:Marko Nikolics
FERENCVÁROS:Dibusz – Petrjak, Frimpong, Dvali, Heister – Haratin, Leandro (Holczer, 9.) – Varga R. (Isael, 72.), Gorriarán (Szihnyevics, 55.), Nguen – Lanzafame.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Gólszerző:Nikolov (58.), Milanov (82.)
Kiállítva:Dibusz ( 7.)
Továbbjutott:
aMol Vidi FC,két győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Budapest Honvéd–Budaörs (NB II)4–2(N'Gog 3., 43., 50., Holender 28., ill. Sajbán Miklós 66., Fejős 88.)
Továbbjutott:
aBp. Honvéd,két győzelemmel, 6–3-as összesítéssel

Soroksár SC (NB II)–Puskás Akadémia FC 1–1 – 11-esekkel 5–4(Lőrinczy 82., ill. Arabuli 27.)
Továbbjutott:aSoroksár,2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.

Mezőkövesd–Debreceni VSC 1–2(Drazsics 45., ill. Takács T. 61., Csősz 87.)
Továbbjutott:aDebreceni VSC,két győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
ÁPRILIS 16. ÉS 17.
Budapest Honvéd–Soroksár (NB II)
Mol Vidi FC–Debreceni VSC

VI
SSZAVÁGÓK
ÁPRILIS 23. ÉS 24.
Soroksár (NB II)–Budapest Honvéd
Debreceni VSC–Mol Vidi FC

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
3 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
4 órája

MAGYAR KUPA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
12 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
14 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
14 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:55