MK: drámai hajrában harcolta ki a továbbjutást a DVSC

Vágólapra másolva!
2018.02.28. 14:56
null
A DVSC nagy küzdelemben harcolta ki a továbbjutást (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a DVSC 3–2-re legyőzte a másodosztályú Dorogot, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A szerda 13 órára kiírt másik mérkőzésen a DVTK ismét jobbnak bizonyult a Vácnál.

 

A Dorog az első mérkőzések egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva 2–1-re legyőzte idegenben a DVSC-t, így a hajdúságiaknak adva volt a feladat a javításra a visszavágón. Herczeg András együttese ennek megfelelően kezdett a kora délutáni összecsapáson, és az első negyedórát elhagyva meg is szerezte a vezetést Sós Bence átemelésével (0–1).

A fordulás után a 23 esztendős középpályás ismét betalált, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, mert a Dorog Bora György révén viszonylag gyorsan szépített – ekkor úgy tűnt, hosszabbításra kerül sor (1–2).

A hajrában felpörögtek az események, előbb Kinyik Ákos lövésével ismét kétgólosra növelte előnyét a DVSC, majd egy perccel később a hazaiak az első mérkőzésen duplázó Mészáros Áron óriási góljával visszajöttek a meccsbe, izgalmassá téve az utolsó perceket. Bár lehetőség akadt mindkét oldalon, újabb találat már nem született, így a DVSC a több idegenben szerzett gólnak köszönhetően kiharcolta a továbbjutást, és ott lesz a negyeddöntőben (2–3).

A Vác–DVTK meccs negyedórás csúszással kezdődött, s bár a hazaiaktól Kiliti Róbert már a 11. percben betalált, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. A vendégek Diego Vela révén a 29. percben kerültek előnybe, így összesítésben már három gól volt a miskolciak előnye, a spanyol középpályás gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését (0–1).

Az összecsapás színvonalára a pálya talaja igencsak rányomta a bélyegét, a kilátogató körülbelül 300 néző kevés helyzetet láthatott, újabb gólt pedig nem.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DOROGI FC–DEBRECENI VSC 2–3 (0–1)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 500 néző. Vezette: Farkas Ádám (Becséri Gergely, Varga Gábor)
DOROG: Vajda D. – Szalai A., Csató M., Bora, Németh Á. – Lénárt – Nagyházi (Faragó T., 64.), Szellák (Sitku, 87.) – Grabant (Szedlár, 54.), Vígh Á., Mészáros Á. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
DEBRECEN: Kosicky – Kuti, Kinyik, Szatmári Cs., Barna Sz. – Filip – Sós B., Jovanovic, Ferenczi J. (Csősz, 92.) – Nagy K. (Szekulics, 86.) , Tisza (Tabakovic, 72.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Sós B. (0–1) a 16., Sós B. (0–2) az 58., Bora (1–2) a 66., Kinyik (1–3) a 84., Mészáros Á. (2–3) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Le a kalappal a csapat előtt, mert két meccsen is sikerült megszorítania a nagy hírű Debrecent. Erre lehet építeni, el kell viszont ismerni, hogy ekkora különbség van az élvonal és a másodosztály között.
Herczeg András: – Ezúttal jobban néztünk ki, mint a legutóbbi bajnokin, több játékosunk is jól teljesített. Ám amikor már úgy tűnt, hogy biztos a továbbjutásunk, gólt kaptunk, és ettől kicsit izgalmas lett a hajrá.
Továbbjutott: a DVSC, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

VÁC FC–DVTK 0–1 (0–1)
Budapest, Hévízi út, 280 néző. Vezette: Molnár Attila (Horváth Zoltán, Baghy Csaba)
Vác: Abu – Hegedűs Cs., Szabó N., Tóth F., Kiliti (D`urso, a szünetben) – Tóth G., Gulyás M. – Kákonyi (Lassú, 62.), Varga Sz. (Major, 80.), Zsolnai R. – Borvető. Edző: Nagy Tibor
DVTK: Rados – Brkovics, Tamás M., Forgács P. – Nagy T., Tóth B., Busai, Óvári (Kocsis G., a szünetben) – Vela (Eperjesi, 58.), Ugrai (Szarka, a szünetben), Makrai. Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerző: Vela (0–1) a 29. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor: – Fegyelmezetten játszottunk, de vétettünk egy buta hibát, ezt pedig könyörtelenül kihasználta az ellenfél. Az előrejátékban javulnunk kell a továbbiakban.
Bódog Tamás: – Célunkat teljesítettük, emellett fontos volt, hogy a tavaszi bajnoki rajton látott gyenge játék után önbizalmat szerezzünk. Megérdemelt a továbbjutásunk a szívósan és jól küzdő Váccal szemben.
Továbbjutott: a DVTK, 3–0-s összesítéssel

Békéscsaba (NB II)–UFC Nagykanizsa (megyei I.) 1–0 (0–0)
Békéscsaba, 120 néző. Vezette: Oláh Gábor (Máyer Gábor, Kormányos II Gábor)
BÉKÉSCSABA: Máthé – Szélpál, Kiss L., Mészáros M. – Nagy S., Viczián, Lustyik (Hursán, 74.), Szatmári I. (Gyurján B., 61.) – Urbin, Gránicz, Tóth D. (Birtalan B., 71.). Vezetőedző: Boér Gábor
NAGYKANIZSA: Szabó Á. – Horváth P., Szabó B., Hóbor, Horváth B. – Hetesi, Csáki, Horváth D. (Horváth M., 88.), Gerencsér – Kovács Gy. (Kulcsár R., 74.), Péntek (Szalai D., 82.). Szakmai igazgató: Gombos Zsolt
Gólszerző: Birtalan B. (11-esből, 1–0) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor:
– A mérkőzés előtt arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy nyerjünk, de ne sérüljön meg senki. Az első félidőben nem játszottunk jól, a szünet után már jobban működött a gépezet. Nem volt magas színvonalú a találkozó, de most a továbbjutás számított.
Gombos Zsolt: – A pálya minősége a vártnál jobb volt, de még így sem alakulhatott ki magas színvonalú játék. Összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Az első húsz percben nagy nyomás nehezedett ránk, utána kiegyenlítettebb lett a játék. A második félidőben viszont meglátszott, melyik csapat játszik a másodosztályban.
Továbbjutott: a Békéscsaba, 4–1-es összesítéssel

Balmazújváros–ETO FC Győr (NB II) 0–0
Balmazújváros, 350 néző. Vezette: Ducsai József (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Habovda, Jagodics B., Tamás L., Uzoma – Vajda S., Majszuradze, Sigér D., Rácz F. (Andrics, 59.) – Arabuli (Haris, 65.), Rudolf (Sindagoridze, 77.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
ETO: Szatmári Z. – Vadász V., Koszó, Debreceni, Rokszin – Bagi (Pongrácz, 60.) – Szimcso, Szánthó G. (Kovács K., 76.), Szatmári L. (Magasföldi, 64.), Zamostny – Daru. Vezetőedző: Szentes Lázár
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc:
– Örülök, hogy történelmet írtunk, a Balmazújváros történetében először jutott ugyanis a legjobb nyolc együttes közé a Magyar Kupában. Szakmailag nehéz értékelni a találkozót az időjárási körülmények miatt. A győzelmünkhöz három dolog hiányzott: korcsolya, hokiütő és egy pakk.
Szentes Lázár: – Két ikszes meccset játszottunk a párharcban a Balmazújvárossal, nagy küzdelemre késztettük élvonalbeli ellenfelünket. Kiesésünk egyik legfőbb oka, hogy kevés helyzetet alakítottunk ki, s ezúttal nem tudtunk gólt szerezni.
Továbbjutott: a Balmazújváros, 3–2-es összesítéssel

Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC (NB II) 2–0 (0–0) – hosszabbítás után
Felcsút, Pancho Aréna, 200 néző. Vezette: Solymosi Péter (Lémon Oszkár, Pápai Zoltán)
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Spandler, Trajkovski – Zsidai (Perosevic, 57.) – Molnár G. (U. Diallo, 53.), Bacelic-Grgic, Szakály P. – Knezevic, Henty (Mevoungou, 118.). Vezetőedző: Pintér Attila
ZTE FC: Kovács Z. – Polényi, Króner, Devecseri, Fodor Á. – Nagy G. (Babati, 61.), Patvaros, Hudák, Bedi – Vernes (Nagy T., 73.), Paudits (Kovács Á., 21.). Vezetőedző: Artner Tamás
Gólszerző: Diallo (1–0) az 56., Perosevic (2–0) a 110. percben
Továbbjutott: a PAFC, 2–1-es összesítéssel

A TOVÁBBI VISSZAVÁGÓK
MÁRCIUS 6., KEDD

17.00: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–2
MÁRCIUS 7., SZERDA
13.00:
Sényő (megyei I.)–MTK Budapest (NB II)
Az első mérkőzésen: 0–4
18.00: Bp. Honvéd–BFC Siófok (NB II)
Az első mérkőzésen: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik