Marco Rossi: Bennünket is bánt a sérülés

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 08:31
Rendkívül szomorú dolog történt a labdarúgó NB I szombati játéknapján, ugyanis a Diósgyőr–Bp. Honvéd találkozón a hazaiakat erősítő Csirszki Martin sípcsonttörést szenvedett. A vendégek edzője, Marco Rossi is sajnálkozott az eset miatt, és nem mentette fel a sérülést okozó Souleymane Tandiát. Simon Antal az Eger ellen befújt három tizenegyes jogosságát vonta kétségbe, míg Horváth Ferenc szerint kecskeméti játékosai elnézték a dátumot.

DIÓSGYŐR–BP. HONVÉD 3–1
DIÓSGYŐR–BP. HONVÉD 3–1

Marco Rossinak nem csak a vereség miatt fájhatott a feje
(Fotó: Mirkó István)
Marco Rossinak nem csak a vereség miatt fájhatott a feje (Fotó: Mirkó István)

„Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, itt is, ott is akadtak helyzetek, de a vége tényleg izgalmasan alakult. A végjátékot a kispestiek fegyelmezetlenségei döntötték el, két piros lapot is kaptak, emiatt mi ne szégyenkezzünk, ne sajnálkozzunk, örüljünk, hogy ki tudtuk használni ezt – mondta a találkozó után a hazaiakat irányító Szentes Lázár, aki a meccs alatt nem leplezte boldogságát a kispadnál. – Ó, most már visszafogott vagyok, ez itt mégiscsak egy sajtótájékoztató. De tény, nagyon kellett ez a győzelem a téli szünet előtt, rendkívül boldog vagyok, hogy végül legyőztük a Honvédot.

A Diósgyőr szakmai igazgatójának jobbára sérülések miatt kellett cserélnie.

„Szegény Csirszki Martint nagyon sajnálom, ilyen fiatalon a sípcsontját törte, vasárnap meg is operálják. Rudolf Gergely sérülése bántott a szünetben, az ő jelenléte is sokat jelent a társai számára, sajnos idő előtt le kellett hoznom a pályáról. Pedig nagy helyzete volt, talán a második félidőben betalált volna.”

Marco Rossi elsősorban szintén a súlyos sérülés miatt sajnálkozott.

„Először is szeretném a sajnálatomat kifejezni a fiatal diósgyőri játékos sérülése miatt, bánt bennünket is. A mérkőzésről pedig annyit, hogy szerintem jobban játszottunk a hazaiaknál, több helyzetünk volt, az más kérdés, hogy a lehetőségeinkkel nem tudtunk élni – mondta a Honvéd edzője. – Több volt ebben a meccsben, győzhettünk is volna Diósgyőrben. Nem volt szerencsénk ezen az estén. De a futball ilyen, több helyzetünk volt, mégsem mi nyertünk. Van ez így.”

A kiállításokkal kapcsolatban a következőt mondta az olasz szakember:

„Sosem mondtam a játékosaimnak, hogy buta, felesleges, durva belépőkkel rukkoljanak elő a pályán. Maguk szerint szándékos volt a szabálytalanság? Kizártnak tartom. Mind a két szituáció más és más volt, Baráth Botond mindössze tizenkilenc éves, sajnos már Pécsett is kiállították, ezúttal is belement egy buta dologba. Tandia pedig azért cirkuszolt, mert úgy érezte, hogy a labdát is eltalálta, de ez nem menti fel a felelősség alól: nagyon súlyos sérülést okozott...A miénk az egyik legfiatalabb csapat az NB I-ben, időre van szükségünk, hogy ilyen szituációkban is éretten viselkedjünk.”

HALADÁS–GYŐRI ETO 1–1

„Eldőlhetett volna ez a mérkőzés így is, úgy is – nyilatkozta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Mindent megtettünk a három pont megszerzéséért, közel jutottunk hozzá, de a Győr is nyerhetett volna. Gratulálok az ETO-nak, kívánom, hogy Pintér Attila együttese legyen a bajnok.”

A harmincadik meccsem volt ez a Haladás kispadján, átalakítottuk az együttest, szerintem a javára vált, jó úton járunk – utalt rá Artner, hogy csapatában kis túlzással csupa saját nevelés játszik. – Kialakult az a keret, amelyikbe nehéz lesz bekerülni, persze az élet eldönti, alkalmasak-e fiataljaink a nagy célok megvalósítására. Most már rajtuk a sor, bizonyíthatnak.

Pintér Attila igazságos döntetlenről beszélt a lefújás után.

„Ennél rosszabb mérkőzés sose legyen az NB I-ben, viszont ennyire rossz pálya se! Ez nem a Haladás kritikája, ilyenkor már nagyon nehéz minőségi gyepen futballozni. Ennek ellenére ragyogó meccset játszott a két csapat, igazságosnak tartom a döntetlent – mondta az ETO edzője, aki most még nem kívánta értékelni csapata teljesítményét. – Nem szokás idény közben bizonyítványt osztani, majd a szezon végén értékelünk, addig tartjuk magunkat ahhoz, hogy csak a soron következő összecsapással foglalkozunk.”

SIÓFOK–EGER 4–3

Másodszor nyert csupán a bajnokság során a Siófok, így nem csoda, hogy Horváth Károly nagy boldogságról beszélt.

„A szurkolók tudják, milyen nehéz helyzetben vagyunk, ezért az sem meglepő, mennyire örülünk ennek a három pontnak – mondta a Siófok szakmai igazgatója. – Számomra azért különösen nagy boldogság, mert kiderült, egymás biztatása és a győzelembe vetet hit nélkül nem lehet sikert elérni, és ma a legnehezebb helyzetben sem adtuk fel a küzdelmet.”

„Jó, hogy vége az ősznek, pedig most győztünk, és ebben benne van a jobb folytatás ígérete. Az előző meccseken már látszott, hogy elindult valami. Hatalmas akarattal küzdöttek a játékosok, ezért minden dicséretet megérdemelnek” – tette hozzá Horváth Károly.

A hazai siker nem jöhetett volna létre, ha nem kapnak három 11-est. Az egrieket irányító Simon Antal szerint mindhárom büntető vitatható.

„A visszajátszások alapján az elsőt jogtalannak érzem, az utolsónál játékosunk, Jasmin Mecinovic megesküszik rá, hogy a vállát találta el a labda, és a mezén ott van egy nagy sáros folt, ám a mérkőzést a második tizenegyes döntötte el, és szerintem azon is lehet vitatkozni. A probléma számomra az, hogy ebben a kiélezett helyzetben túlságosan könnyedén megadta a büntetőket a játékvezető. Nekem úgy tűnt, nem érzi át, milyen hatalmas súlya van e két csapat számára a döntéseinek.”

MTK–KECSKEMÉT 3–1

„Én is éppen ezzel kezdeném: gratulálok a játékosaimnak – válaszolta Garami József arra a felvetésre, hogy kisebbfajta csoda, amit csapata az NB II-ből feljutva az ősszel produkált. – A várakozáson felül teljesítettek. Ez az ősz sok szép élménnyel ajándékozott meg bennünket és a szurkolókat. Egyébként ezen a mérkőzésen az első félidőben tulajdonképpen megkoronáztuk az eddigi produkciónkat. Lehetett volna nagyobb is a különbség, ha a szünet után nem áll le a csapat.”

A kék-fehérek mindössze hat pontra vannak a listavezető Győrtől, ám szakmai igazgatójuk nem akar a bajnoki címről beszélni.

„Maradjunk a realitás talaján. Céljaink nem változtak. Az MTK legyen stabil középcsapat, ezt céloztuk meg, ha ennél eredményesebben szerepelünk, akkor boldogok leszünk.”

Horváth Ferenc próbált humorosan közelíteni vereségük okai felé.

„Játékosaink elnézték a dátumot – nyilatkozta a KTE edzője. – Azt hitték, már december hatodika van, és a cipőjüket küldték ki a pályára, de a piros Mikulás helyett a kék jött, és megajándékozott minket három góllal.”

És hogy összességében elégedett-e NB I-es edzői startjával?

„A kupameccseket is beleszámítva, tizenhárom mérkőzés van mögöttünk, és ebben az időszakban két vereséget szenvedtünk. Rengeteg munka vár ránk, a mezőny közepe sűrű, nüanszok döntenek majd, ezért dolgozunk majd a télen, hogy a javunkra fordítsuk mindezt.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28–18 +10 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 16 7 4 5 20–14 +6 25
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17–19 –2 24
7. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
8. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
9. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
10. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
11. Újpest FC 16 5 6 5 24–21 +3 21
12. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15–30 –15 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik