B. L. 2020.08.11 09:36 Frissítve: 2020.08.12 09:43

Labdarúgás: megszólalt Busai Attila a brutális támadással kapcsolatban

Megszólalt a múlt héten brutálisan megvert Busai Attila, a noizz.hu-nak adott interjújában elmondta, a korábban a sajtóban megjelentekkel ellentétben senkinek a párjára nem hajtott rá, kapucnis, maszkos idegenek ütötték le, és legalább másfél hónapig tart majd a felépülése.

Busai Attila felépülése legalább hat hétig tart majd (Fotó: Dömötör Csaba)



Mint ismert, a legutóbb az indiai NEROCA FC-ben légióskodó, itthon az MTK-ban, a Ferencvárosban és a Diósgyőrben is megforduló Busait egy ferencvárosi étteremben verték meg, ezt követően sínt kellett rakni a szájába a sérülések miatt.

A játékos a noizz.hu-nak adott nyilatkozatában elevenítette fel a történteket.

 
Brutálisan megverték Busai Attilát 
Busai: Nem tudok beszélni, sín van a számban

„Az igazság, hogy egy barátommal visszamentünk az étterembe, ahol korábban ott felejtette a sapkáját. Egy percet töltöttünk a helyszínen, amikor a folyosóról belépett két kapucnis, az arcukat maszkkal eltakaró férfi. Ezután szó nélkül leütöttek. Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta, és el tudott menekülni” – idézi Busait a noizz.hu.

A portál hozzáteszi, a futballista szerint a támadók megrendelésre érkeztek, és nem tartja férfias megoldásnak, ha valaki verőemberekkel intézi el a személyes konfliktusait.

A játékos arccsontja három, orrcsontja két helyen tört el. Busai a támadás okaira nem tud magyarázatot, véleménye szerint nem fair megfogalmazás az esettel kapcsolatban az ökölharc és verekedés megjegyzés, mivel egy nyugalmas helyen, előzetes szóváltás vagy dulakodás nélkül, pillanatok alatt történt az eset, amely ellen így védekezni sem volt esélye. Azt viszont cáfolja, hogy bárkinek a párjára is ráhajtott volna, és ebből alakult volna ki a konfliktus.

Busai elmondása szerint ugyanis „egy sapkáért mentek vissza, semmilyen nő nem volt a helyszínen, így ilyen forgatókönyv szóba sem jöhet.”

A felépülésével kapcsolatban elárulta, az orvosok szerint minimum hat hetet kell kihagynia, de mindent megtesz azért, hogy felgyorsítsa a folyamatot.

2020.09.21 17:05:20

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Megnéztük, mire mentek az NB I-ben az elmúlt két évtized meghatározó válogatott játékosai.

2020.09.20 14:26:41

Labdarúgó NB I H. D.

Nikolics Nemanja duplázott, Márton Gábor csapata könnyedén továbbjutott a legjobb 64 közé.

2020.09.18 19:58:19

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

Menedzsere, Varga Sándor szerint sem könnyű eset, de már 25 éve az egyik legjobb barátja.

2020.09.20 12:07:19

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS

A Tiszaújváros vezetést szerzett odahaza a kispestiek ellen, de a címvédő meg sem állt aztán hét gólig.