
Már a szerdai elnökségi ülés után is sejthető volt, hogy Kovács nem marad a testület tagja, legalábbis erre lehetett következtetni a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatából.
„Számomra azért nem volt egyértelmű a nem, de tudom a dolgom" – válaszolta a sportvezető arra a kérdésre, hogy valóban elfogadta-e Kisteleki István válaszát, miszerint az elnök mindig a fair play szellemében futballozott.
December elején az akkor forrpontján lévő bundaüggyel kapcsolatban a Nemzeti Sportban és az online-kiadásban rendhagyó anyagot olvashattak. A cikkben szerkesztőségünk egyik tagja tárta a nyilvánosság elé, hogy a színfalak mögött hogyan és milyen információk birtokába jutott egy bennfentesnek köszönhetően.
Az interjúban szóba került az is, ahogyan erre négyszemközti beszélgetések során a magyar élvonalbeli klubtulajdonosok reagáltak, illetve nem reagáltak. Keretesünkben az ominózus cikk vonatkozó részletét olvashatják.
– Az Újpest egyik tulajdonosa, az MLSZ elnökségének tagja, Kovács Péter jelezte, tud az általad összegyűjtött anyagról, az NS birtokában lévő, letétbe helyezett papírokról. |
Kovács Péter később az MLSZ felé is jelezte, a Nemzeti Sport birtokában milyen információk vannak, és javasolta a szövetség illetékeseinek, hogy a tisztánlátás érdekében azokat kérjék el. A szerdai elnökségi ülésen a játékosként és edzőként is bundaváddal illetett Kisteleki Istvántól szeretett volna választ kapni a húsz-harminc évvel ezelőtt történt esetekre. Az MLSZ elnöke cáfolta az őt ért vádakat és pereket helyezett kilátásba, ennek ellenére az újpesti tulajdonos lépésre szánta el magát.
| "Megértem és elfogadom Kovács Péter lemondását, hiszen csapatát az UEFA is említi a már elhíresült fogadási ügyben, ennek megfelelően ezen dokumentumok átkerültek a Nemzeti Nyomozó Irodához, ezért lemondása indokolt és érthető. Az már egy évvel ezelőtt is Kovács Péter által felvetett téma volt az elnökségi ülésen, hogy gondjai vannak ezzel a kérdéssel, de nem találja a megoldást, a bizonyítékokat. Elfogadom a lemondását, annál is inkább, mert a sajtóban történt szereplésein kívül az MLSZ-elnökség munkájához alig tett hozzá: ebben az évben az üléseknek csupán egyharmadán vett részt, ami nem szolgálta a profi labdarúgó társadalom érdekeit. A sportban eddig végzett munkáját ezúton is köszönöm, természetesen ezt személyesen is meg fogom tenni" – nyilatkozta Kisteleki az mlsz.hu-nak. |







