Kis Károly és három játékosa is hosszabbított

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 18:16
null
Kis Károly élvezi a paksi vezetők bizalmát (fotó: Havran Zoltán)
A Paks labdarúgócsapata meghosszabbította Kis Károly vezetőedző szerződését – tájékoztatta Haraszti Zsolt ügyvezető igazgató a sajtó munkatársait.

 

Kis Károly vezetőedzővel a klub két évet hosszabbított, ami azt jelenti, hogy a felnőtt csapatot 2013. június 30-ig irányíthatja a mostani szakvezető.

A klubhoz kapcsolódó hír, hogy ugyancsak két évvel hosszabbított a csapatkapitány, Éger László is, valamint két másik játékos is új kontraktust írt alá.

Pont került Szabó János esetleges eligazolásának ügyére is. Őt információink szerint szerette volna megszerezni a Videoton, azonban ehhez ki kellett volna őt vásárolni a szerződéséből, de a játékos végül marad a tolnaiaknál, további négy évre írt alá a klubhoz.

Bohner Roland is aláírta új szerződését, amely szerint még három évig biztosan Pakson futballozik.

Kis Károly vezetőedző a téli felkészülést értékelve elmondta, a felkészülés első szakaszt követően – mely inkább az erőnlét fokozását szolgálta – jött a törökországi edzőtáborozás, ahol már a taktikáé, a játéké volt a főszerep. „Hogy mennyire volt hasznos a beleki öt mérkőzés azt igazából a tavaszi szereplés fogja eldönteni, mégis most elmondható, hogy olyan csapatok ellen sikerült pályára lépni, akik kemény ellenfelek voltak” – mondta Kis.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik