Így vehetne példát a magyar futball Hosszú Katinkáról

A magyar sportról szóló nyilvános diskurzusokban egyre többször találkozunk a sporttudományi háttér témakörével, azokkal az analitikai módszerekkel, amelyekkel mérni, közvetve javítani lehet a fizikai teljesítőképességet. Az erről szóló párbeszédet nagyban felerősítette Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki sokszor beszélt azokról a tesztekről, kiváltképp az úgynevezett laktáttesztről, amellyel méri a válogatott játékosokat, és kritikákat fogalmazott meg a kluboknak, amiért Magyarországon nem elterjedtek az általa használt mérések.

Másrészről Hosszú Katinka három riói olimpiai aranyérme, az általa végzett hihetetlen mennyiségű edzésmunka is ráirányította a figyelmet a fizikai állóképesség, terhelhetőség témakörére.

Klink Zoltán erőnléti edző számos olimpikon, illetve egyéni sportokban sikeres versenyző (Erdei Zsolt, Kammerer Zoltán, Verrasztó Dávid – és még sorolhatjuk a neveket) felkészítését segítette már, 2014 óta pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőképzési instruktoraként is dolgozik.

2015 elején, az akkor az U20-as válogatottnál végzett, lehangoló eredményt hozó fizikai felmérések után arról beszélt, hogy a fizikai paraméterek fejlesztése a magyar futballban gyerekcipőben jár. A labdarúgás kvázi ellenpéldájaként pedig ott van Hosszú Katinka, egy igazi világklasszis, aki tulajdonképpen tökélyre fejlesztette edzésmódszereit, fizikai felkészültségét – Klink Zoltán az úszónővel kapcsolatban az olimpia alatt a közösségi oldalán osztott meg tudományos hátterű gondolatokat (lásd a cikkünk alján lévő keretes írást). A két sportág persze messze van egymástól, de talán el lehetne lesni valamit a Hosszú-fortélyból.

STORCK TESZTJEI, HOSSZÚ KATINKA ÉS A RÁMPATERHELÉS – SPORTTUDOMÁNYI HÁTTÉR

„Tény, a sportolók fizikai állapotának leghitelesebb mutatója az oxigénfelvevő képesség, és ez független attól, hogy milyen sportágról beszélünk. Sportágtól függetlenül a megfelelő felkészítéshez tudnom kell, hogy a sportoló szíve milyen mennyiségben tud pulzust veszíteni a maximális terhelést követő pihenőidőben. Amennyiben tíz másodpercen belül elindul a pulzuscsökkenés és egy percen belül harmincöt százalékot csökken a pulzusszám, akkor már olimpiai szintről beszélhetünk. Az emberi test magától nem képes csúcsteljesítményre, de folyamatos terheléssel lehet arra kényszeríteni. A fokozatosan növekvő terheléshez, az egyre nagyobb oxigénfelvételhez ugyanis képes alkalmazkodni.

Fontos, hogy a terhelést a test saját maximumához képest kell ideálisan beállítani, és a maximum növekedésével együtt a terhelést is fokozatosan növelni kell, mert amint egy kicsit csökken, az elérhető csúcsteljesítmény is csökkenni fog. Ez a lényege az úgynevezett rámpaterhelésnek (minél nagyobb egy rámpa dőlésszöge, annál nagyobb erőkifejtésre van szükség ahhoz, hogy felérjünk a tetejére). A titka pedig annyi, hogy már az edzéseken is folyamatosan a csúcsteljesítményt kell adni, hogy ez aztán versenyhelyzetben is működjön. Én azt oktatom, amit Hosszú Katinka a gyakorlatban megvalósít, és amivel edzője, Shane Tusup láthatóan tökéletesen tisztában van. Az emberi test fejlesztése folyamat, amelynek a határa a csillagos ég" – szögezte le a biológiai alapvetéseket a Nemzeti Sport Online megkeresésére Klink Zoltán.

„Ahhoz, hogy mindezt kivetítsük a futballra, a játékosokat monitorozni kell – folytatta a szakember, elérkezve a tesztek, mérések témaköréhez. – A méréseknek sok típusa létezik, amelyek különböző részadatokat adnak. Említhetjük példaként a Cooper-tesztet vagy a szövetségi kapitány által alkalmazott laktáttesztet.

Ugyanakkor a magyar sporttudomány és orvostudomány világszínvonalú, és a Magyar Olimpiai Bizottság szerződéses viszonyban áll két olyan analitikai központtal, amelyben minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy tokától bokáig a legkülönbözőbb felméréseket elvégezzék a sportolókon. A kognitív képességek mérésétől kezdve a különböző izomcsoportok mérésein át a mozgáskoordináció felmérésére szolgáló Balance-tesztekig, és még sorolhatnánk. Amikor Szalai László mellett az U20-as válogatottnál dolgoztam, akkor ezeket a vizsgálatokat a vb-re készülő csapattal is végigcsináltuk, számos hiányosságra fény derült. A legteljesebb képet az úgynevezett spiroergometriás vizsgálattal kaphatjuk meg (az állóképesség vizsgálata laboratóriumban, amellyel a szív-keringés-légzésfunkciók működése minősíthető, és stabil adatok nyerhetők a hosszú távra tervezett sporttevékenységhez – a szerző.)"

„A MAGYAR GYEREKEKET MÉG FUTNI SEM TANÍTJUK MEG" – MI MINDEN HIÁNYZIK A FUTBALLUNKBÓL?

Ahhoz azonban, hogy az adatokat megfelelően használni tudjuk, és a terhelést ezekhez mérten be tudjuk állítani, nem elég az egyszeri vizsgálat.

„A magyar labdarúgásban – ezt Bernd Storck sem véletlenül hangsúlyozza – hiányzik a kluboknál, az akadémiáknál egy olyanadatbázis, amelynek segítségével folyamatosan nyomon követhető a játékosok aktuális állapota, az, hogy milyen terhelést kaptak, erre hogyan reagáltak, az edzéseken milyen fizikai teljesítményre voltak képesek – beszélt Klink a nyomon követhetőség eszköz igényéről. – Hogy ehhez mi kell? Bekamerázott edzőpályák, minden tréninget rögzítek, a játékosoknak Polar pulzusmérő órát adok, és megfelelő szakemberekkel folyamatosan értékelem, elemzem a kapott eredményeket – úgy, ahogy ezt nyugaton szokás. Persze ez jár egy egyszeri, tíz- és húszmillió forint közötti beruházással, de ezt érdemes lenne kötelezővé tenni, mert hosszú távon megtérül. Az edzői szem adatbázis nélkül nem képes megmondani, hogy milyen állapotban vannak a játékosai. Én 2007 óta használok a mérésre különböző eszközöket, azóta »kütyüs embernek« hívnak, mindent mérek.”

A fentieket hallva sokan talán felkapják a fejüket, mondván, a sok bába közt elvész a gyerek, és éppen a szakma szorul háttérbe.

„Tény, a labdarúgás nem atomfizika – reagált felvetésünkre a szakember. – De a technikai és taktikai képzést össze kell hangolni a koordinációval, a fizikai állóképességgel. Minden edzésnek, minden momentumnak legyen célja! Miért van az, hogy a legtöbb magyar futballista külföldre kikerülve arra panaszkodik, hogy nincs hozzászokva az ottani iramhoz, ahhoz a tempóhoz, amit ott már edzésen is tapasztal? Azért, mert a magyar futballisták nem kapják meg már egészen fiatal kortól a megfelelő edzésmunkát.

Hogyan lehet úgy fejleszteni, ha bizonyos kor alatt csak két-három edzés van egy héten? A legkisebb korosztályokban kellene a legtöbbet foglalkozni a gyerekekkel, hogy edzésenként meglegyen a csaknem kétezer labdaérintés, ami szükséges a fokozatos fejlődéshez. Magyarországon nincs igazi versenyhelyzet a gyerekek között, mert nincsenek sokan és nincsenek is igazán inspirálva. Az észak-amerikai hokiligában, az NHL-ben például úgy ösztönzik a játékosokat, hogy kiteszik az eredményjelzőre fizikai teszteken produkált eredményüket, hogy a többiek is láthassák, ki hol tart."

Klink szerint egy kritériumrendszerre lenne szükség, de mindennek az alapja egy egységes adatbázis, továbbá az, hogy már utánpótláskorú gyerekeknél is kötelező legyen erőnléti edzőt alkalmazni, ugyanúgy, ahogy ez a felnőttcsapatoknál, az NB I-ben és az NB II-ben már működik.

„Jelenleg az a helyzet, hogy a legkisebbeknél senki sem foglalkozik például azzal, hogyan futnak a gyerekek, miközben sokaknak a lábfeje kifelé áll, a bokája pedig befelé dől futás közben. A talpuk nem a megfelelő szögben érintkezik a talajjal, ami miatt nem tudnak eléggé gyorsulni. Külföldön megvan a szakképzettség és a személyi állomány, hogy az ilyen fiatalokat kiszűrjék és speciális mozgásfejlesztő gyakorlatokkal segítsék. Magyarországon erre nincs lehetőség, miközben ott tartunk, hogy még az NB I-es játékosok jó része sem tud magas térdemeléssel futni” – vázolta a nem éppen fényes állapotokat az erőnléti edző.

„MINDENKI TUDJA, MI A MEGOLDÁS”

Klink azt is elmondta, hogy a magyar edzőknek tartott tanfolyamokon látja, ki az, aki valóban elgondolkodik azon, amit hall, és ki az, aki nem.

„Dárdai Pálon például éreztem, hogy valóban érdekli a téma, míg másnak már a tekintetéből látszik, hogy nem fog elmélyülni ebben. Persze egy edzőnek az alapvető feladata a csapat megszervezése. A fizikai felkészítés külön szakembert igénylő komplex folyamat, ami meghatározza, befolyásolja a szívműködést és az oxigénfelvételt. Miközben figyelemmel kell lennünk arra, hogy meglegyen az edzésmunka, táplálkozás, pihenés szentháromsága. Az nem megy, hogy edzés után pörköltet eszek bablevessel, majd leöblítem kólával. Minden szinten tudatos, közös munkára és elhivatottságra van szükség. A vezetőedzőknek együtt kell működniük az erőnléti edzővel, a labdarúgóknak figyelniük kell a megfelelő táplálkozásra, pihenésre. A kluboknak pedig meg kell teremteniük a hátteret, azokat az eszközöket, amelyek ehhez a közös munkához szükségesek. Mindenki tudja, mi a megoldás, már csak meg kéne valósítani…”