nemzetisport.hu 2019.04.14 11:31

Honvéd: Sokat jelent nekem ez a klub, nem zárom ki, hogy maradok – Gróf Dávid

Szombaton a Budapest Honvéd hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Debrecen ellen. A mérkőzés után a hazaiak részéről Gróf Dávid és Batik Bence, míg a vendégektől Varga Kevin nyilatkozott az NSO Tv stábjának.

 

„Igazi rangadó volt – kezdte nyilatkozatát Varga Kevin, a debreceniek támadója. – Volt minden: tizenegyes, kiállítás, két gól. Azt gondolom, hogy kijöhettünk volna jobban is a mérkőzésből, viszont meg kell becsülnünk ezt az egy pontot. A kiállítás után kicsit higgadtabbnak kellett volna maradnunk, majd később dől el, hogy mit ér ez az egy pont.”

Batik Bence szerint ha a meccs egészét nézzük, nem győzelemmel felérő az egy pont emberhátrányban, mivel több komoly helyzetet alakítottak ki, a végén akár ő is eldönthette volna a három pont sorsát.

„Jó mentalitással játszottunk, megmutattuk, milyen az igazi kispesti szív, büszke vagyok a csapatra. Ha a végén van egy pici szerencsénk akkor meg is nyerhettük volna, de ha azt nézzük, hogy emberhátrányban futballoztunk, akkor nem olyan rossz eredmény ez az 1–1. Kicsit soknak gondolom a sárga lapok számát, nem éreztem ennyire durvának a mérkőzést” – nyilatkozta Gróf Dávid, a Honvéd kapusa, akinek az idény végén lejár a szerződése, így ingyen távozhatna a klubtól. Természetesen a jövőjéről is megkérdeztük, amire sejtelmesen válaszolt. 

NB I
28. FORDULÓ 
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1 (Holender 5. – 11-esből, ill. Csősz 32.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2128 néző. Vezette: Karakó Ferenc 
Kiállítva: Nagy G. (59.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT! 

NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2128
Mezőkövesd–Ferencváros 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
4030
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–0 Paks, Városi StadionKassai Viktor
  600
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
2850
Haladás–MTK Budapest 1–0
Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
3440
Mol Vidi FC–Újpest FC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
4457
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 28 20   4   4 61–20 +41 64
  2. Mol Vidi FC 28 17   5   6 45–27 +18 56
  3. Újpest FC 28 12 10   6 36–21 +15 46
  4. Debreceni VSC 28 12   8   8 35–31   +4 44
  5. Budapest Honvéd 28 11   7 10 33–29   +4 40
  6. Mezőkövesd Zsóry FC 28   9   8 11 39–37   +2 35
  7. MTK Budapest 28 10   4 14 39–45   –6 34
  8. Paksi FC 28   7 11 10 29–40 –11 32
  9. Puskás Akadémia FC 28   9   4 15 30–41 –11 31
10. Kisvárda 28   7   8 13 29–43 –14 29
11. Diósgyőri VTK 28   7   7 14 26–49 –23 28
12. Szombathelyi Haladás 28   7   4 17 26–45 –19 25

 

 

 

2019.12.11 09:53:35

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ha a védőn múlna, nem hezitálna a karrierje lezárulta után is a fehérvári klubnál maradni.

2019.12.09 22:12:38

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

Hatvan éve jelent meg a sportirodalom egyik legabszurdabb műve, az 1956-os forradalom után Nyugatra szökött futballistákról.

2019.12.10 14:04:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A nigériai csatár ilyen gólátlagot még nem produkált. Bódi Ádám 202 napja, Babati Benjámin 202 meccse.

2019.12.09 13:23:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az Újpest játékosa Curtis, Ogli G és Majka zenéjét szereti. És sokat köszönhet Nikolicsnak.

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.