Haladás: kihívásra vágyott a Lierse-től búcsúzó belga

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 11:19
Érzékeny búcsút vett a belga Lierse labdarúgócsapatától, valamint az együttes drukkereitől a 25 éves Thomas Wils, aki testvérével együtt a Haladáshoz igazolt a napokban. A védekező középpályás elmondta, miért döntött a váltás mellett, miért fogadta el a szombathelyiek ajánlatát, amikor maradhatott is volna.

„A Lierse szurkolói mindig a csapat mellett álltak, és én is megkaptam tőlük minden támogatást, amit soha nem felejtek el. Tizenhárom évesen, kisfiúként érkeztem ehhez a klubhoz, ahonnan tizenkét évvel később felnőttként távozhatok, amire mindig büszke leszek. A Lierse mindig az én klubom marad, a szívemben őrzöm. Nagyon bízom benne, hogy valaha még visszatérek ide. Most viszont úgy döntöttem, hogy váltok. A hét elején volt egy nagyon pozitív hangvételű megbeszélésem a közös folytatásról a Lierse szakmai stábjával, de kihívásra vágytam, ezért választottam a Haladás ajánlatát.”

A játékos sok sikert kívánt a Lierse-nek a következő szezonra, valamint mielőbbi visszajutást az élvonalba. Testvére, Stef Wils szintén két évre kötelezte el magát a Haladáshoz, ő ugyancsak egy élvonaltól búcsúz klubot (Cercle Brugge) hagyott el, és lett a szombathelyiek légiósa.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, FTC, legutóbb kölcsönben Nyíregyháza), Gosztonyi András (DVTK, szabadon igazolhatóként), Király Gábor (Fulham – Anglia, szabadon igazolhatóként), Stef Wils (belga, Cercle Bruges – Belgium), Thomas Wils (belga, Lierse – Belgium)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Varga Gábor (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Ante Batarelo (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolható), Pavel Fort (cseh, 1. FK Príbram – Csehország, szabadon igazolható)

Távozók: Arnaud Bühler (svájci, Lausanne – Svájc), Andrij Jefremov (ukrán, szabadon igazolható), Kulcsár Kornél (szabadon igazolható), Nagy Olivér (szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók: Hegedűs János (Budaörs), Zsirai Martin (ajkai kölcsön után ismét Ajka)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország, onnan Omonia Nicosia – Ciprus, kölcsönbe)

Távozhatnak: Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DC United – Egyesült Államok, Maceratese – Olaszország, Nova Gorica – Szlovénia), Leandro Martínez (olasz-argentin), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)
A HALADÁS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 17.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 26., Birkfeld: Mattersburg (osztrák)–Haladás 3–1 (Halmosi)
Június 28., Tarcsafürdő/Bad Tatzmannsdorf: Haladás–Tyerek Groznij (orosz) 0–7
Július 4., Szombathely, Király-kupa (2x30 perces meccsek)
Haladás–DVTK 0–0 – tizenegyesekkel 5–4
Haladás–Vasas 0–1
Július 7., 19.00: Haladás–ZTE
Július 10.: Oberwart (Felsőőr; osztrák III.)–Haladás
Július 11.: Haladás–Mezőkövesd

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik