Haladás: már Magyarországon a Lazio-legenda - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 19:56
null
Rocchi már Magyarországon, Massimiliano Carolettivel, a Haladás marketingigazgatójával (Fotó: vaol.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján számolt be arról, hogy megérkezett Magyarországra a Lazio korábbi klasszisa, Tommaso Rocchi.

A vaol.hu tájékoztatása szerint a szeptemberben 37. életévét betöltő csatár ma délután érkezett meg Budapestre, és még a hétvégén tárgyalóasztalhoz ül a szombathelyiek ügyvezető igazgatójával, Tóth Miklóssal, hogy az esetleges szerződése feltételeiről tárgyaljon.

Rocchi pályafutása a Juventusban kezdődött, de igazán sikeres éveket az Empoliban, majd a Lazióban töltött, a római klubban 235 bajnoki mérkőzésen 83 gólt szerzett, ezzel a fővárosi együttes történetének ötödik legeredményesebb labdarúgója. A Serie A-ban 323 mérkőzésen 103 gólt termelt és 30 gólpasszt adott, a Serie B-ben 94 találkozón 24 gólig jutott.

Rocchi 2013 őszén a másodosztályú Padovához került (20 mérkőzésen 5 gól), de a klub azóta csődbe ment, így játékosai szabadon igazolhatóvá váltak. Feczesin Róbert is így került a Videoton együtteséhez.

A lalaziosiamonoi.it korábban úgy értesült, hogy a Haladás egyéves szerződést készül kínálni Rocchinak, amely a teljesítményétől függően hosszabbodhat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (Ajka után kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengtu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország, Serie B)
Legfrissebb hírek

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
18 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
21 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51
Ezek is érdekelhetik