Haladás: a Lazio legendájával erősítenek Szombathelyen?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.28. 23:07
null
Rocchi a Haladásban? (Fotó: Action Images)
Olasz lapértesülések szerint az NB I-ben szereplő Haladás erősen érdeklődik Tommaso Rocchi, a Lazio és az Inter korábbi háromszoros válogatott olasz csatára iránt – írja a vaol.hu.

 

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője a lap érdeklődésére elárulta, hogy több játékossal is kapcsolatban állnak, és közöttük van a jelenleg szabadon igazolható Rocchi is, aki akár már szombaton Magyarországra érkezhet.

A szeptemberben 37. életévét betöltő csatár pályafutása a Juventusban kezdődött, de igazán sikeres éveket az Empoliban, majd a Lazióban töltött, a római klubban 235 bajnoki mérkőzésen 83 gólt szerzett, ezzel a fővárosi együttes történetének ötödik legeredményesebb labdarúgója. A Serie A-ban 323 mérkőzésen 103 gólt termelt és 30 gólpasszt adott, a Serie B-ben 94 találkozón 24 gólig jutott.

Rocchi 2013 őszén a másodosztályú Padovához került (20 mérkőzésen 5 gól), de a klub azóta csődbe ment, így játékosai szabadon igazolhatóvá váltak. Feczesin Róbert is így került a Videoton együtteséhez.

A lalaziosiamonoi.it úgy értesült, hogy a Haladás egyéves szerződést készül kínálni Rocchinak, amely a teljesítményétől függően hosszabbodhat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe). Profi szerződést kaptak: Angyal Zsolt, Gyurján Márton, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (Ajka után kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza, majd Videoton), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Szalim Arras (algériai, legutóbb Csengdu Tiancseng – Kína), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev – Ukrajna), Mihai Onicas (román, szabadon igazolható, legutóbb a Steaua Bucuresti kölcsönjátékosaként ASA Targu Mures – Románia, próbajáték), Tommaso Rocchi (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Padova - Serie B)

 

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik