Haladás: Iszlai hosszabbítása lekerült a napirendről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 08:38
A Haladás labdarúgói ugyan még nyári szabadságukat töltik, a háttérben gőzerővel folyik a munka. Folyamatban van az új szezon keretének kialakítása és új szakaszhoz érkezett a szombathelyi stadionépítés is.

A korábbi tervekkel ellentétben július vége helyett október közepén adják át a Haladás új stadionját, de a munkálatok így is előrehaladott állapotban vannak. Az új, 8500 néző befogadására alkalmas létesítményben a lelátók felett már a tetőszerkezet is áll, amelyre a kivitelező megkezdte a borítás felszerelését.

Ezzel párhuzamosan a talajmunkálatok is folynak, és egyre közeledik a gyepesítés előkészítése.

„Licenckérelmünket a kivitelezővel egyeztetve nyújtottuk be korábban, vagyis a szezon elején továbbra is Sopronban játsszuk a hazai mérkőzéseinket, s a tervek szerint október közepén költözünk vissza a Rohonci útra – tájékoztatott Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Az új stadiont csak futballra használjuk, egyéb rendezvények nem lesznek, de egyelőre az üzemeltető is ismeretlen, a pályázatot csak ezt követően írják ki.”

A Haladás játékosai a szabadságukat töltik, de június 12. és 17. között valamennyi labdarúgó a neki előírt futóprogrammal kezdi a felkészülést. Az eredményeket a kiosztott műholdas helymeghatározó rendszerrel ellátott polaróráknak köszönhetően a szakmai stáb könnyedén kiértékelheti, s június 19-én kezdődhet az érdemi munka.

A vezetőség a napokban leült az egyetlen lejáró szerződésű játékosával egyeztetni, de Iszlai Bence hosszabbítása egyelőre lekerült a napirendről a klubnál. Mint már beszámoltunk róla, a középpályás szerződtetése Újpesten és Debrecenben is szóba került.

„Rengeteg kölcsönjátékosunk szerepel különböző klubokban, de az már biztos, hogy Medgyes Zoltán Dorogról és Petró Balázs Budaörsről visszatér a Haladásba” – mondta a szombathelyi keret kapcsán Tóth Miklós.

A rövid szabadság, s az óriási távolság miatt az ausztrál David Williams csak június 22-én csatlakozik a kerethez, amely két nappal később Bükön, a Vasas ellen játssza első felkészülési mérkőzését.

A zöld-fehérek július 1-jén Szombathelyen a Király-kupán vesznek részt a Pakssal, a Sopronnal és a Vasassal, majd július 7-én a keret egyik fele a Sopron, míg a másik része Ausztriában az osztrák Nagymarton (Mattersburg) ellen vív felkészülési mérkőzést.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Angyal Zsolt (ZTE), Fehér Zoltán (Sopron, ?), Gyürki Gergő (Sopron, ?), Leandro Antonio Martínez (olasz-argentin, MTK), Medgyes Zoltán (Dorog), Nagy Patrik (Sopron), Petró Balázs (Budaörs), Szellák Soma (Sopron, ?), Tóth Martin (Dorog), Török Milán (Szolnok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Ezequiel Calvente (spanyol, szabadon igazolható), Gajdos Zsolt (szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható), Sjoerd Overgoor (holland, szabadon igazolható), Szasa Popin (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Iszlai Bence (lejár a szerződése, DVSC, Újpest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik