Haladás: ez az olasz klub szerződtetné Kiss Tamást

Vágólapra másolva!
2018.06.03. 14:20
A Nemzeti Sport értesülései szerint az olasz Frosinone is szerződtetné a Haladás 17 éves labdarúgóját, az NB I utolsó fordulójában, a Mezőkövesd ellen győztes gólt szerző Kiss Tamást.

Információink szerint a Frosinone is bejelentkezett Kiss Tamásért. Az olasz másodosztályban 3. helyen végző együttes jelenleg a feljutásért folyó rájátszásban szerepel. Úgy tudjuk, a 17 éves támadót már a nyáron szerződtetnék, de a következő szezonra a svájci első osztályba adnák kölcsön.

A Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós megkeresésünkre nem cáfolta a hírt, ám csapatnevekről nem kívánt beszélni.

„Több klub is érdeklődik Kiss Tamás iránt, topligások is vannak köztük, de nevekről még korai lenne beszélni. Az biztos, hogy a Mezőkövesd elleni gólja minden szempontból nagyon jókor jött, javítja a tárgyalási pozícióinkat" – fogalmazott a sportvezető. Kiss Tamás ebben a szezonban 12 bajnokin négy gólt szerzett az NB I-ben.

Tóth Miklósnál rákérdeztünk Michal Hipp helyzetére is, mert a szakember arról beszélt a szombati meccs után, hogy lejárt a szombathelyi szerződése, de a sportvezető elmondta, a bennmaradással automatikusan meghosszabbodott egy évvel a megállapodás.

 

NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik