MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2019.04.12 23:50 Frissítve: 2019.04.13 16:47

Futball-láz – Malonyai Péter jegyzete

 

 
Az MTK a hétvégi bajnokijának halasztását kérte!
A Haladás nem ment bele az MTK elleni meccs halasztásába

Emlékezetes hetet ünnepelhet a magyar futballközélet, akadt egy eset, amelyben mindenkinek igaza van. Pedig négyen vannak: az MTK, a Haladás, a szövetség és a vírus.

A Hungária körúton a fertőzés volt az úr a héten, edzések voltak, ám felkészülésről nem lehetett szó, hiszen hol ezt, hol azt, időnként ezt is, azt is leterített a bélhurut. Hogy kérték a szombati bajnoki elhalasztását, természetes.

A Haladás jól nevelten utasította vissza a kérelmet, hiszen miközben „sajnálattal vette tudomásul” a kór eluralkodását, nem mondott sem igent, sem nemet, csak reményét fejezte ki, hogy szombatra mindenki meggyógyul.

Az MLSZ jobbnak látta mellőzni az emberi oldalt, a jól bevált módit követve a versenynaptárt kapta elő (zsúfolt), meg a demokráciát (éppen a klubok kérték a programrögzítést), s persze a drukkerek is előkerültek (ők sem hívei a mozgó műsornak).

A vírus nem kereste a nyilvánosságot, tette a dolgát annak rendje és módja szerint, akit tudott, elkapott, s aztán kaján vigyorral leste, hogy áldozatai az immunrendszerüktől függően hogyan veszik fel a harcot ellene. Azt már most leszögezhetjük, hogy az ő produkciója a legteljesebb, egyértelműen ő győzött.

A Haladás pedig győzni fog – minden bizonnyal. Na jó, maradjunk abban, hogy nagyobb esélye van rá, mint egészséges körülmények között. A három pont pedig azt jelentheti, hogy nő az esélye a bennmaradásra. Hogy közben az MTK lép egyet hátra, ugyan kit érdekel, tetszett volna a téli vagy a nyári szünetben megbetegedni, egy jól szervezett klubnál az a legkevesebb, hogy minden a maga idejében történik. Meg aztán, ha halasztáspárti, de a végén kiesik a Hali, ugyan ki simogatja meg az irodai és öltözői vérprofik fejét azzal, hogy jól van, gyerekek, semmi baj, ember módjára viselkedtetek, kizuhantatok, de ott van nektek a fair play díj.

Van elég baj a Hungária körúton, de ilyenkor bizony jól jön az oly sokat emlegetett rotálás. Elvégre a keret a honlap tanúsága szerint huszonhét főből áll, s lévén szó ifjú emberekről, tizenegy csak össze tudja kapni magát kilencvenvalahány perc erejéig. Hiszen ez az NB I-es első csapat állománya, nyilván (nyilván?) valamennyien alkalmasak arra, hogy a pályán igazolják rangjukat.

Ha már kitört a futball-láz.

2020.01.22 21:35:49

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES FELVEZETÉS. III. Úgy tűnik, az Újpest támadójátéka Novothny Somán áll vagy bukik.

2020.01.22 23:18:01

Labdarúgó NB I S. T. J.

2020.01.21 23:57:25

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES FELVEZETÉS II. A várdaiak még az al-Aluminiumot is legyőzték. Hamar összeállt a DVTK, gondok Debrecenben.

2020.01.20 19:16:55

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES FELVEZETÉS I. A Kaposváré a legjobb mérleg Törökországban; Böde és Stieber jó formában.